Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Orbán Viktor: a gazdasági semlegesség hoz sikert
No menu items!

Orbán Viktor: a gazdasági semlegesség hoz sikert

Gazdasági sikert Magyarországon a gazdasági semlegesség hoz majd – jelentette ki a miniszterelnök szombaton a Somogy vármegyei Kötcsén újságíróknak nyilatkozva.

A Polgári Magyarországért Alapítvány által évről évre szervezett kötcsei találkozó helyszínén Orbán Viktor azt mondta: új világgazdaság jött létre az elmúlt időszakban, ehhez alkalmazkodni kell, és új gazdaságpolitikára van szükség. A találkozón arról beszél, hogy ez a gazdaságpolitika milyen legyen – tájékoztatta a miniszterelnök az újságírókat.

Ennek a gazdaságpolitikának “a szíve közepe és lényege” a gazdasági semlegesség, mert meggyőződése, hogy gazdasági sikert Magyarországon a gazdasági semlegesség hoz majd – fogalmazott.

Ebben az évben a magyar gazdasági növekedés Európa első harmadában van – jelentette ki Orbán Viktor kérdésre válaszolva. Ezzel nem elégedett, akkor lesz az, ha a magyar növekedés Európában az első lesz. Három-öt százalék közti növekedést szeretnének elérni, ez pedig nem lehetetlen a következő évben – mondta.

Arról is beszélt, hogy a reptér a nemzeti vagyonnak a visszavásárlása. A Vodafone megvásárlása pedig történelmi lépés, hogy Magyarországnak legyen magyar kézben lévő infokommunikációs, telekommunikációs, nagy nemzetközi erejű cége.“Ezek mind fontos, szükséges lépések” – – jegyezte meg.

A jegybank és a kormány közötti vitákról elmondta: a gazdaságról mindig lesznek viták, mert van, aki egyfajta módon, mások meg másfajta módon képzelik el a jó gazdaságot. A jegybank és a kormány között viszont ne legyen vita.

“Ha van vita, annak megvannak az okai, erről Orbán Balázs világosan beszélt”– mondta a politikai igazgató korábbi nyilatkozatára utalva, amely a jegybankelnök és a gazdaságirányításért felelős miniszter személyes jellegű vitájáról szólt.

A magyar egészségügy helyzetéről szóló kérdésre a kormányfő azt válaszolta, hogy 8 ezerrel több orvos van most, mint 2010-ben. Megemelték a béreket, a klimatizált helyiségek száma minden évben nő.“Tehát minden évben megyünk előre az egészségügyben is”, de természetesen nem értünk a munka végére – tette hozzá.

A Fidesz és a polgári jobboldal állapotáról Orbán Viktor felidézte: 45 százalékot kaptak az európai parlamenti választáson, ami a legjobb európai eredmény, ezzel listavezetők. “Mi vagyunk Európa legerősebb politikai szervezete”. Hozzátette: az utánuk következő legerősebb párt 30 százalékot szerzett. “Hol írjam alá ’26-ra ezt?” – tette fel a kérdést, köszönetet mondva a fiataloknak a támogatásért.

Arra a kérdésre, hogy mennyire tartja etikusnak, hogy a vejéhez köthető cégektől vásárolt több mint 500 milliárd forint értékben irodaházat az állam, a kormányfő azt mondta: “az az etikus, hogyha betartjuk a szabályokat; minden szabályt”.

Az európai uniós pénzek kérdésére Orbán Viktor azt válaszolta, hogy “ott van 12 milliárd a számlánkon”. Arról beszélünk, hogy nincsenek EU-s pénzek,“hogy a fészkes fenébe ne lennének?” – tette hozzá. A 12 milliárd euró arra vár, hogy bevonjuk a magyar gazdaságba. “Én meg arra várok, hogy a kiírt pályázatokat a magyar vállalkozók megvalósítsák, a költségvetés kifizesse, és mi utófinanszírozva azt megkapjuk. Tehát ma nem az a helyzet, hogy nincsen pénz, hanem ott van a pénz, csak nem tudjuk elég gyorsan bevonni” – fűzte hozzá. Megjegyezte: a hétéves uniós költségvetésnek a leggyorsabb forrásfelhasználó országa első vagy második helyen a 27-ből éppen Magyarország. “Tehát óvatos lennék még a kritikával is” – mondta Orbán Viktor, megjegyezve: a 12 milliárd euró hosszú évekig ki fog még tartani.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Késedelmes fizetés: Nagy-Britaniában is érződik a nagyok erőfölénye

A brit Üzleti és Kereskedelmi Minisztérium (Department for Business...

Német autógyártók: kínzó a kínai e-autókra való átállás és a kereskedelmi háború

A BMW AG és a Mercedes-Benz Group AG negyedéves...

Nagy bajban a cégvezér, aki több autógyárat gyárat már sikeresen egybegyúrt

Carlos Tavares Fotó: Nathan Laine/Bloomberg A Stellantis vezérigazgatója, Carlos Tavares a helyzetet...

Az utazáshoz nekünk is jöhet az EU Digital Travel

Az Európai Bizottság megfogalmazott két javaslatot a schengeni térségbe...

Hírek

15 milliárdos pénzügyi oktatási program indul

A 16-21 éves korosztály ingyenesen férhet hozzá számos, hasznos pénzügyi tudást biztosító anyaghoz.. Minden magyar előtt nyitott a pénzügyi tanulás lehetősége! Sőt a 16-21 éves fiatalok most ingyenes oktatást kapnak.

Szerda reggelre erősödött a forint árfolyama

Az euró jegyzése a kedd kora esti 1,1160 dollárról 1,1158 dollárra változott.

Felébredt a forint

Erősödött a forint kedd reggel a főbb devizákkal szemben...

Devizapiac – Erősödött a forint péntek reggelre

Az euró 1,1128 dollárt ért reggel 7 órakor a csütörtök kora esti 1,1112 dollár után.

II. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Zsidó Gasztronómiai Fesztivál

Megtekinthetik a csodálatos zsinagóga épületét és a tárlatvezetésen megismerhetik a történetét.

Indul az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0

Minden társadalom számára fontos lehet alternatív elektronikus fizetési megoldások kidolgozása a pénzforgalmi stabilitás és a monetáris szuverenitás érdekében.

Devizapiac – Erősödött kissé a forint hétfőn

Az eurót este hat órakor 394,00 forinton jegyezték a kora reggeli 394,26 forint után, a.

Kicsit, de erősödött péntek reggelre a forint

Erősödött péntek reggelre a forint.

Gazdaság

Az MNB újra elindította megtakarítási kampányát

A megtakarítások befektetésénél kerülni kell a túlzottan csábító ajánlatokat.

Látótávolságban sincs az 5 százalékos lakáshitelkamat, jobban néznek ki a személyi kölcsönök

A lakáshitelek kamatai semmit sem csökkentek október elején, egyelőre nyoma sincs, hogy a bankok elindulnának a tőlük kért 5 százalékos THM felé. A személyi...

Alig változott a forint árfolyama a hét végén

A forint az elmúlt héten gyengült, a múlt hétfői kezdéséhez képest ezt a hetet az euróval és a svájci frankkal szemben 1 százalékkal, a dollár ellenében pedig 2,8 százalékkal gyengébben kezdte.

Sokan még mindig nem ajánlják fel adójuk 1 százalékát

Nem elég hatékony a civil szervezetek kommunikációja