Kezdőlap Edukáció Összesen 15 milliárd forint értékben segítik a szakképzést további két projekttel
No menu items!

Összesen 15 milliárd forint értékben segítik a szakképzést további két projekttel

Idegennyelvi képzést támogató és ágazati képzőközpontok létrehozását segítő projekttel járul hozzá a szakképzés erősítéséhez a kormány összesen 15 milliárd forint értékben – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón, hozzátéve: abban bíznak, hogy ezek révén 2030-ra Magyarország szakképzési nagyhatalom lesz.

Varga-Bajusz Veronika közölte, hogy 8,9 milliárd forint az idegennyelvi képzést támogató projektek keretösszege, amelyben országszerte mind az állami, mind a nem állami szakképző intézményekben biztosítják, hogy a nyelvtanulást intenzívebbé tegyék a fiatalok számára. Ez a lehetőség nemcsak a tanulói jogviszonnyal rendelkező diákok, hanem a felnőttképzésben résztvevők számára is elérhető.

Terveik szerint a résztvevő intézmények száma 40-től 114-ig terjedhet, az egyes intézmények pedig 10 milliótól 350 millió forintig pályázhatnak. Az államtitkár az MTI kérdésére válaszolva közölte: az iskolák a palyazat.gov.hu oldalon jelentkezhetnek az idegennyelvi képzést támogató projektre.

A másik projektben 6,2 milliárd forint áll rendelkezésre ágazati képzőközpontok létrehozása, Korábban már létesültek ilyen intézmények, azonban most is van 18 olyan szakképzési centrum, ahol még nem valósult meg ágazati képzőközpont, ebben a pályázatban ők vehetnek részt. Mindez azért lényeges, mert az ágazati képzőközpontok legfontosabb erénye a duális képzés megerősítése – jelezte az államtitkár.

Már 60 ezren vesznek részt duális képzésben. Az állam a fiatalok duális képzésére fejenként mintegy 2 millió forintot fordít, ami adókedvezményen, adójóváíráson keresztül marad ott a vállalkozásoknál.

A szakképzésben tanuló magyar fiatalok az Euroskills 2025 versenyen 4 arany, 2 ezüst, 5 bronz és 5 kiválósági érmet szereztek.

Mindezek mellett az idén nyáron azzal is lendületet adtak a szakképzésnek, hogy 5 helyszínen ágazati tudásközpontokat adtak át 21 milliárd forint értékben.

Kitért a 2,8 milliárd forintos keretösszegű Apáczai ösztöndíjra is, amelyben a korábbi 4 ezerrel szemben már 6 ezer jó tanulmányi eredménnyel rendelkező, hátrányos helyzetű fiatalt tudnak támogatni.

Ezen felül kiemelte, hogy a Dobbantó programra az idén 23 milliárd forinttal többet tudnak fordítani, annak érdekében, hogy a szakképzés beteljesítse azt a küldetését, hogy minél többeknek adjon piacképes szakmát, karriert, jövőt.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Dámszezon Gúthon: 85 százalék az érmes arány

A barcogás időszakában 110 lapátos dámbika került terítékre, az átlagsúly 4,08 kilogramm volt.

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Az Apple 13. éve a világ legértékesebb márkája

A listavezető Apple márkaértéke 470,9 milliárd dollár volt, 3,7 százalékkal kisebb a tavalyinál.

KSH: a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg

A háztartási energiáért 10,7 százalékkal többet kellett fizetni átlagosan, ezen belül a vezetékes gáz 23,7, az elektromos energia 2,1 százalékkal drágult.
Hirdetés

Hírek

Dámszezon Gúthon: 85 százalék az érmes arány

A barcogás időszakában 110 lapátos dámbika került terítékre, az átlagsúly 4,08 kilogramm volt.

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Az Apple 13. éve a világ legértékesebb márkája

A listavezető Apple márkaértéke 470,9 milliárd dollár volt, 3,7 százalékkal kisebb a tavalyinál.

KSH: a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg

A háztartási energiáért 10,7 százalékkal többet kellett fizetni átlagosan, ezen belül a vezetékes gáz 23,7, az elektromos energia 2,1 százalékkal drágult.

Bécsben nyit újabb irodát az Indotek Group

Az Indotek 2025 elején egy ismert osztrák pénzügyi-ingatlanpiaci szakemberrel erősítette meg több mint 600 fős hazai csapatát

HIPA: idén új csúcsot dönthetnek az amerikai befektetések Magyarországon

Donald Trump amerikai elnök hivatalba lépésével teljesen új időszak kezdődött a magyar-amerikai kapcsolatokban, Orbán Viktor washingtoni útja pedig történelmi jelentőségű találkozó volt.

Új elemekkel bővült a Hungarikumok Gyűjteménye és a Magyar Értéktár

A Hungarikum Bizottság döntésével 98-ra emelkedett a Hungarikum Gyűjteményében található elemek száma, a Magyar Értéktárban pedig immár 162 kiemelkedő nemzeti értéket tartunk számon

Az OTP az Alkotmánybírósághoz fordul az ATM törvény miatt

Az OTP Bank Nyrt. több hitelintézettel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett elő az Alkotmánybírósághoz, amelyben kéri az automata bankjegykiadó gépek telepítéséről szóló jogszabályok egyes rendelkezései Alaptörvénybe ütközésének megállapítását - közölte a pénzintézet a tőzsde honlapján hétfőn.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...