Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Osztrák külügy: várhatóan a magyarok is rábólintanak a kilencedik szankciócsomagra
No menu items!

Osztrák külügy: várhatóan a magyarok is rábólintanak a kilencedik szankciócsomagra

Alexander Schallenberg. Fotó: Alexander Schallenberg/Twitter

Teljes egyetértés várható az Oroszországgal szemben az ukrajnai háború miatt bevezetendő kilencedik európai uniós szankciós csomag ügyében – mondta az osztrák külügyminiszter.

Alexander Schallenberg a Deutschlandfunk német országos közszolgálati rádiónak elmondta: arra számít, hogy még az uniós állam-, illetve kormányfőket összefogó Európai Tanács csütörtöki ülése előtt sikerül megállapodásra jutni a kilencedik szankciós csomagról.

Az Oroszország Ukrajna elleni háborújával kapcsolatban folytatott magyar kormányzati politikával összefüggésben hozzátette: az utóbbi hónapokban azt lehetett tapasztalni, hogy “voltak ugyan viták a magyar oldalon“, de “a magyar kollégák mégis minden egyes alkalommal beleegyeztek” az egyes szankciós csomagok bevezetésére tett javaslatokba.

"Ugyanerre számítok ennél a csomagnál is" - mondta a jobbközép Osztrák Néppárt (ÖVP) politikusa.

Ugyanakkor a magyar “vétófenyegetésekkel” kapcsolatban kialakult egy “nehéz helyzet” is, de Ukrajna makrogazdasági támogatásának ügyében sikerült kidolgozni egy olyan megoldást, amelynek révén a tagállamok egyelőre “még Magyarország nélkül” segítik pénzügyileg az orosz támadás ellen védekező országot – fejtette ki Alexander Schallenberg.

A jogállamiság magyarországi helyzetéről szólva aláhúzta, hogy ha az EU a közösség egész berendezkedését, életmódját érintő “rendszerszintű konfliktusban” áll a nemzetközi porondon olyan szereplőkkel, mint Oroszország és Kína, akkor meg kell őriznie a konfliktusban érintett kérdésekkel kapcsolatos hitelességét.

Ezért Ausztria elfogadja az Európai Bizottság vonatkozó javaslatait – jelentette ki az osztrák diplomácia vezetője.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kiskereskedelmi, ipari és inflációs adatok jönnek a jövő héten

A jövő héten jelenik meg a kiskereskedelem októberi statisztikája, az októberi ipari termelésről szóló statisztika és a novemberi inflációs adat.

Nő a kutatás-fejlesztési beruházásokra adható támogatás értéke

A kutatás-fejlesztési beruházásokra adható maximális támogatás értéke 15 millió euróról 25 millió euróra növekszik.

Széleskörű ESG beruházási programot valósít meg a Nádudvari

A széleskörű beruházás meghatározó eleme a napelemrendszer bővítése, illetve új rendszerek telepítése a tej- és a húsüzemnél egyaránt.

Erősödik az ingatlanpiac

Az év vége felé erősödik az ingatlanpiac Magyarországon, a Duna House által becsült 8800 tranzakcióval a november az egyik legaktívabb hónap volt idén.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

OTP: szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Bár a megtakarítási hajlandóság még csekély, a gazdasági nehézségek hatására szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Alulteljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,58 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 57 346,69 ponton zárt szerdán.

Együttműködési megállapodást kötött az MNB

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a kazah Asztana Nemzetközi Pénzügyi Központ (AIFC) pénzügyi felügyeleti hatósága (Astana Financial Services Authority, AFSA) pénteken Budapesten.