Kezdőlap Edukáció Palkovics: a legélhetőbb öt ország közé törekszünk
No menu items!

Palkovics: a legélhetőbb öt ország közé törekszünk

 Magyarország 2020-ra a bruttó hazai termék (GDP) 1,8 százalékát akarja kutatás-fejlesztésre költeni – mondta az innovációs és technológiai miniszter az 56. közgazdász-vándorgyűlésen Debrecenben.

Palkovics László hangsúlyozta: ennek eléréséhez 2017-hez képest 330 milliárd forinttal több forrás szükséges. Hozzátette: Magyarország a versenyképesség és a gazdasági növekedés szempontjából meghatározó innováció területén az Európai Unió tagországai között a 22. helyet foglalja el, a kormány a kutatás-fejlesztésre szánt források növelésével kíván javítani ezen a helyzeten.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter előadást tart az 56. Közgazdász-vándorgyűlésen a debreceni Kölcsey Központban. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A miniszter elmondta: az ország az európai rangsorban kiemelkedő helyen áll a mobil szélessávú lefedettség (4G) terén, hozzátéve, hogy az innovációs alap mellett a tervek szerint egy kutatási alapot is létrehoznak.

Közölte: az innovációban a jövőben nagyobb szerepet kell kapniuk a nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező egyetemeknek, amelyek segíteni tudják a vállalkozói szemléletmód kialakítását, szakmai és üzleti tanácsadással támogatják a cégeket.

A kormány célja, hogy 2030-ra Magyarország Európa legélhetőbb öt országa közé kerüljön – mondta, hozzátéve, hogy ennek elérésére a 2018 és 2030 közötti időszakra általános gazdaságfejlesztési stratégiát készítenek, amelynek egyelőre a munkaanyaga készült el.

A stratégia középpontjában a magyar lakosság életminőségének növelése áll, fontos eleme a magyar tulajdonú vállalatok erősítése, hogy magasabb hozzáadott értéket állítsanak elő, növekedjen az exportképességük és termelékenységük.

Hozzátette, hogy a digitalizációt és robotizációt szolgáló ipar 4.0 program kihívásaira hatékonyan reagáló képzési rendszert kell kialakítani. Elengedhetetlennek nevezte a szakképzésben az épületek és az eszközök infrastruktúrájának fejlesztését, a szaktanárok számának növelését és a gyerekekkel való intenzívebb foglalkozást.

A stratégia részét képező energia- és klímapolitikáról szólva kifejtette: a megbízható atomerőművi termelésre alapozva szükséges az energiaszektor klímabarát átalakítása, többek között a hazai megújuló energia és szénhidrogén források növekvő felhasználásával. A miniszter kiemelte: a 2030-ig tartó időszak fontos feladata lesz a gyorsvasúti összeköttetés fejlesztése, a gyorsforgalmi utak számának további növelése úgy, hogy lehetőleg minél több érje el az országhatárokat.

A közúti infrastruktúra fejlesztésével a kormány célja, hogy 2030-ra Magyarország bármely pontjáról 30 percen belül elérhető legyen a legközelebbi autópálya – hangsúlyozta a miniszter, hozzátéve, hogy a közlekedéspolitikában a gyors, kényelmes, biztonságos és versenyképes személy- és áruszállítás feltételeit kell megteremteni.

A stratégiában a kerékpárút-hálózat fejlesztése is szerepel, a tervek szerint Magyarországon Ausztriához hasonlóan mintegy 10 ezer kilométer bicikliutat használhatnak majd a kerékpárosok – fűzte hozzá.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Veszélyben a kínai villanyautók? Vizsgálódik az Európai Bizottság

Az Európai Bizottság ma hivatalos szubvencióellenes vizsgálatot indított az akkumulátoros elektromos járművek Kínából történő behozatala kapcsán.

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

Világújdonság: már a poggyászkocsi is intelligens a müncheni reptéren

Digitális vásárlási élménnyel gazdagodnak a müncheni reptér utasai azzal, hogy a légikikötőben megjelentek az első intelligens poggyászkocsik.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Hírek

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Így optimalizálják IT kiadásaikat a magyar cégek, rákaptak a használt szerverekre a vállalatok

A felmérésből kiderül, hogy meglepő módon az informatikát hangsúlyosabban használó cégeknél volt a számottevőbb költségcsökkentés, aminek oka egy jelentősebb költségracionalizálás volt.

Gazdaság

A cégkapura érkezik a fizetési meghagyás az elektronikus ügyintézésre kötelezetteknek

Az elektronikus ügyintézésre kötelezettek körébe tartoznak például a gazdálkodó szervezetek, önkormányzatok, alapítványok, egyesületek, valamint az ügyvédek, jogi képviselők.

Egy újítás, amely erősíti a pénzügyi stabilitást

Az OBA szeptember végén élesítette jelentős technikai fejlesztését, amellyel gyorsíthatja az esetleges betétbiztosítási kifizetéseket.

Kevés embernek van csak nyugdíjcélú megtakarítása

felnőtt lakosság több mint fele (54 százalék) számára az okoz bizonytalanságot, hogy nem tudja majd egészségügyi kiadásait önerőből finanszírozni.

Devizapiac – Gyengült a forint

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.