Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Pályázat kkv-knak. 12 milliárd foglalkoztatás-bővítésre
No menu items!

Pályázat kkv-knak. 12 milliárd foglalkoztatás-bővítésre

Megjelent a Foglalkoztatásbővítés ösztönzése című pályázati felhívás a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében – közölte Rákossy Balázs európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár.

Rákossy Balázs

A program 12 milliárd forintos keretösszegével segíti majd a mikro-, kis- és középvállalkozások foglalkoztatotti létszámának növelését – jelezte az államtitkár.

Kiemelte, hogy a munkaerőpiac változásai folyamatos alkalmazkodást igényelnek a vállalkozásoktól. A munkaerőhiány kezelésének egyik lehetséges módja a tevékenységük bővítése a munkaerő-tartalékkal rendelkező térségekben. A támogatás az ország azon négy régiójában érhető majd el, ahol a foglalkoztatási ráta az országos átlag alatti szinten volt 2017-ben, így

Észak-Alföldön, Észak-Magyarországon, Dél-Dunántúlon és Dél-Alföldön.

A felhívásra azok a vállalkozások nyújthatnak majd be támogatási kérelmet, amelyek vállalják, hogy az adott régiók valamelyikében működő vagy újonnan létrehozott telephelyen legalább 3, maximum 15 fővel bővítik a foglalkoztatottak számát, a beruházással létrejött új munkahelyeket a munkahely első betöltésétől számított legalább három évig az érintett területen fenntartják, és akik vállalják a kormányhivatallal való együttműködést a toborzás során.

Az igényelhető támogatás minimum 8, maximum 90 millió forint lesz. Az egy főre jutó támogatás maximális mértéke a becsült 2 teljes éves bérköltség 70 százaléka kisvállalkozás, illetve 60 százaléka középvállalkozás esetén. A havi bruttó munkabér maximális elszámolható költségeként legfeljebb 350 000 forint vehető figyelembe – ismertette Rákossy Balázs.

Az új munkavállaló 24 hónapon keresztül történő foglalkoztatása olyan induló beruházás esetén támogatható, amely új létesítmény létrehozatalát, vagy egy meglévő létesítmény kapacitásának bővítését, vagy termékkínálatának új termékekkel való bővítését, illetve egy meglévő létesítmény teljes termelési folyamatának alapvető megváltoztatását eredményezi.

A támogatási kérelmek benyújtására 2020. január 27-től lesz lehetőség.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Új otthonfelújítási támogatás: a szakértő szerint erre érdemes figyelni mindenkinek 

A törvényalkotói szándékkal ellentétben az akció meghirdetésének az elkövetkező egy-két hónapban negatív hatása lesz a piacra, mert a korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy ilyenkor még azok is kivárnak és nem vásárolnak, akiket nem is érint a kedvezmény.
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.