Kezdőlap Cégvilág Pályázat kkv-knak - 3,5 milliárd forint munkahelyteremtésre
No menu items!

Pályázat kkv-knak – 3,5 milliárd forint munkahelyteremtésre

Augusztusban újra lehet pályázni munkahelyteremtő beruházási támogatásra, amely elősegíti a még meglévő munkaerő-tartalék mozgósítását is – mondta Varga Mihály.

A pénzügyminiszter kiemelte: a program révén 2011 óta több mint 50 milliárd forint támogatás jutott el a magyar vállalkozásokhoz, amelynek köszönhetően 27 ezer új munkahely jött létre Magyarországon.

A mostani pályázati körben 98 cég nyert el vissza nem térítendő támogatást, amely több mint 600 új munkahely létesítéséhez, valamint csaknem 1100 álláshely megőrzéséhez járul hozzá, tovább javítva ezzel a kkv-szektor versenyképességét – tette hozzá a tárcavezető.

Mint mondta: a kis- és középvállalkozások foglalkoztatják a magyar munkaerő kétharmadát, így a kormány kiemelten támogatja a technológiai fejlesztésüket és dolgozóik számának bővítését. A munkahelyteremtő beruházási támogatás elősegíti a még meglévő munkaerő-tartalék mozgósítását, valamint a hátrányos helyzetű térségek gazdasági, társadalmi felzárkóztatását is.

Varga Mihály emlékeztetett, a korábbi pályázati kiírásokhoz képest az alaptámogatás összege tovább növekedett, ezáltal az egy munkahelyre jutó legmagasabb elérhető támogatási összeg – a kiegészítő támogatási összegeket is figyelembe véve – már 3,6 millió forint volt.

Augusztusban újabb kiírást hirdetnek meg, amelynek keretében további 3,5 milliárd forint támogatásra pályázhatnak a cégek új munkahelyek létrehozására. A támogatás keretében többek között új eszközök, gépek beszerzése, ingatlanvásárlás, bérleti díjak, vagy lízing-költségek is elszámolhatók – mondta a pénzügyminiszter.

Az NFA-2019-KKV kódjelű pályázati kiírás nyerteseinek listája a kormany.hu oldalon érhető el.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kampány a szabályszegő kutyatartók ellen a VI. kerületben

Februárban már 146 alkalommal ellenőriztek a rendészek, és a póráz, illetve az ürülékgyűjtő hiánya miatt 17 esetben bírságoltak is.

Új támogatások segítik a hazai kertészeti ágazatokat 

A közparkok, tetőkertek, zöld falak létesítése a lakóterületeinken gyors, specifikus és mérhető megoldást képesek nyújtani a városok sok problémájára, ezért is kiemelten szükség van az ágazat jól képzett szakembereinek munkájára.

Közös fellépésben állapodtak meg a V4+ országok agrárkamarái

Az EU-Mercosur kereskedelmi megállapodással kapcsolatban a felek kiemelték, hogy a térségből várhatóan olyan mezőgazdasági termékek érkeznek majd a közös uniós piacra, amelyek nem felelnek meg az EU környezetvédelmi és minőségi előírásainak,

A Mol sikeres tesztelése a pozsonyi finomítóban

A co-processinget, vagyis a növényi maradványok bekeverését a százhalombattai finomítóban már évek óta alkalmazzák.

Hírek

Erősödött csütörtök reggelre a forint

A februári kezdéshez képest a forint 1,6 százalékkal erősödött az euróval, valamint 2,3 százalékkal a dollárral és a svájci frankkal szemben.

Erősödött a forint szerdán

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.

Vegyesen mozgott a forint kedd reggel

Az eurót 1,0305 dolláron jegyezték kedden reggel, alacsonyabban a hétfő esti 1,0313 dollárnál.

Gyengült a forint hétfő reggel

Az euró 1,0315 dollárt ért hétfő reggel a péntek esti 1,0326 dollár után.

Devizapiac – Erősödött kissé péntek reggelre a forint

Erősödött kissé a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

A KSH publikálja leggyorsabban a külkereskedelmi termékforgalom adatait

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiemelt stratégiai célja az adatközlések gyorsítása, a piacra kerülési idő, az adminisztratív terhek csökkentése, illetve a relevancia, a hatékonyság, az időszerűség a felhasználói elégedettség növelése érdekében. A KSH folyamatosan monitorozza a piacra kerülés gyorsításának lehetőségeit.

Erősödött csütörtökön a forint

Erősödött a forint csütörtökön a főbb devizákkal szemben a...

Erősödött a forint szerda reggel

Erősödött a forint árfolyama szerda reggelre.

Gazdaság

Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény

Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.

Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH

A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet

Megvan az új PMÁP kamat, kezdődhet a nagy állampapírcsata

Az idei PMÁP-lejáratokról és kamatfizetésekről már tavaly megkezdték az egyeztetést az ügyfelekkel, hogy fel tudjanak készülni, mi legyen a pénzükkel, amikor érkeznek a kifizetések.