Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság PM: a magyar gazdaság ellenállóbb az uniós átlagnál
No menu items!

PM: a magyar gazdaság ellenállóbb az uniós átlagnál

Pénzügyminisztérium: a 2021-es költségvetés is maradéktalanul biztosítja a szükséges forrásokat. Kép forrása: Wikipedia

A járvány idején meghozott gazdaságvédelmi intézkedések nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy Magyarország államadósságának GDP-hez viszonyított aránya 2020-ban mintegy 80,4 százalékponton teljesült – közölte a Pénzügyminisztérium (PM).

A költségvetés tavaly is maradéktalanul biztosította a járvány elleni védekezéshez és a gazdaságvédelemhez szükséges forrásokat. A KSH adatai szerint a meghozott intézkedések következtében a központi költségvetés GDP-arányos hiánya végül 8,1 százalékon alakult 2020-ban. Mindezzel a magyar gazdaság ellenállóbbnak bizonyult az uniós átlagnál – hangsúlyozza a minisztérium.

A KSH évente két alkalommal – tavasszal és ősszel – küldi meg az uniós statisztikai hivatalnak a kormányzati szektor két kiemelt mutatójának, a kormányzati szektor hiányának és adósságának alakulását. A magyar adósságmutató 2012 óta évről évre folyamatosan csökkent, 2019-ben pedig 65,5 százalékpontra mérséklődött a 2010-es 80 százalék fölötti értékről.

Bár a koronavírus-járvány a magyar gazdaságot is súlyosan érintette, a jelenlegi 80,4 százalékos államadósság messze elmarad az Európai Unió előreláthatólag 90 százalék feletti átlagától – tették hozzá.

Az államháztartási hiány tavaly a GDP 8,1 százalékát érte el, amely előreláthatólag megfelel az Európai Unió átlagának. A járványügyi- és gazdaságvédelmi intézkedések forrásait maradéktalanul biztosította a költségvetés, így az emberi életek védelmének és a gazdaságvédelemnek pénzügyi akadálya nem lehetett.

A tavalyi költségvetés lehetővé tette egyebek mellett az egészségügyi célú eszközbeszerzések és infrastrukturális fejlesztések finanszírozását, ahogy az egészségügyi dolgozók egyszeri, 500 ezer forintos juttatását is. 2020-ban jelentős forrás jutott a Családvédelmi akcióterv támogatására, valamint a hazai fejlesztési kiadások közül a Modern városok program és a Magyar falu program beruházásaira is.

A koronavírus-járvány elleni védekezés és a gazdaság újraindítása kiemelt fontossággal bír, ezért a 2021-es költségvetés is maradéktalanul biztosítani fogja a szükséges forrásokat. A 2021-es költségvetési törvény szükséges módosítási javaslatát a kormány a tavaszi ülésszakban az Országgyűlés elé tárja – erősítette meg a Pénzügyminisztérium.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.