Kezdőlap Cégvilág Posta: a nagyobb béremeléshez növelni kellene az árakat
No menu items!

Posta: a nagyobb béremeléshez növelni kellene az árakat

Nincs munkaerőhiány, és nem zár be egy postahivatal sem. A Magyar Posta a csomagküldési rendszer fejlesztésétől vár hosszú távú hasznot, de összeköltözne más szolgáltatókkal is – mondta Schamschula György vezérigazgató.

A vezérigazgató a Népszavának elmondta, idén nagyjából 8 milliárd forintba kerül a vállalatnak a béremelés. Szerinte a vállalatnak rossz a költségstruktúrája: a személyi ráfordítás adja a kiadásaik 70 százalékát, míg az osztrák postánál például csak 50 százalékos ez az arány.

Schamschula György. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ezért kellett az augusztusi átlagosan 8 százalékos differenciált alapbéremeléshez a kormány segítségét kérni, ezért veszteséges üzemi szinten a posta” – mondta.

Schamschula György beszélt arról is, hogy jelenleg nincs munkaerőhiány, mint fogalmazott: egy 27-28 ezres nagyvállalatnál 80 betöltetlen álláshely a természetes fluktuációból adódik.

“Klasszikusan egy tízszázalékos béremeléshez növelni kellene az árakon, vagy pedig fokozni a hatékonyságot. Az áremelések korlátja, hogy lakossági oldalon az egyetemes szolgáltatási körben csak az infláció mértékével lehet árat emelni, ez 2-3 százalék, ráadásul csökken is a hagyományos levélforgalom. A csomagszállításban pedig a piaci realitás szab korlátot az áremeléseknek“.

Az üdülőeladásokról a vezérigazgató azt mondta, hogy a Magyar Posta minden üdülőjét bezárta, de az ingatlanok egy része még a birtokában van. “Nagyon leromlott állapotban voltak, a kihasználtságuk alacsony volt, évente 100-200 milliós veszteséget hoztak a cégnek, és kétszer ennyit kellett volna költeni a felújításukra. Ezért meghirdettük a siófoki szállodánkat, hamarosan kiírjuk a balatonalmádi üdülőt is” – tette hozzá.

A koronavírus-járvány céget érintő hatásairól azt mondta, hogy a hagyományos termékek, a levél és a sárga csekkes befizetések forgalma évente 3-5 százalékos mértékben esik vissza, de áprilisban 30 százalék fölötti volt a zuhanás.

Az első félévben emiatt ötmilliárdos árbevétel-kiesés keletkezett, amihez hozzá kell adni a védekezésre elköltött milliárdokat is. A karácsonyi csomagküldéssel visszajön valamennyi a veszteségekből” – tette hozzá Schamschula György, aki szerint tízszázalékos árbevétel-csökkenés várható éves szinten.

A postának az a legnagyobb problémája, hogy van egy 2600 pontos országos hálózata, aminek meg kell találni a helyes struktúráját, mivel a fenntartási költségek nagyon magasak. Eldöntöttük, hogy nem zárunk be postahivatalokat, de újragondoljuk azok működését, és egyszerűsítjük a termékportfóliónkat is” – fogalmazott.

A felújításokról elmondta, hogy tavaly 65 posta újult meg majdnem félmilliárd forintból, idén százmilliót tudtak költeni 25 helyszín felújítására. Mint fogalmazott, szeretnének “életet lehelni” a postahivatalokba, például úgy, hogy ide koncentrálnák más szolgáltatók ügyfélszolgálati pontjait is.

Kitért arra is, hogy a cég levélforgalomra kiépített infrastruktúrája nem hatékony csomagok továbbítására, ráadásul nagyon sok, 260 csomagfeldolgozó pont van az országban. “A logisztikai piac növekedési üteme ma 15-16 százalék, és várhatóan az előttünk álló évtizedben is legalább évi tízszázalékos marad a dinamikája. Ezért megújítjuk az egész rendszert, már tart az ötvenmilliárdos MPL Plusznak nevezett programunk megvalósítása. Lesz egy országos központ és 23 depó az országban a csomagok elosztására” – tette hozzá, megjegyezve, hogy a központnak még keresik a helyét a délkelet-pesti térségében.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nem változtatott a Fed az irányadó dollárkamaton

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott.

Bezárta a kiskaput az online Árfigyelő rendszer

GVH: az Árfigyelő az adott üzletlánc boltjainak 80 százalékában alkalmazott árak alapján határozza meg a legalacsonyabb árat

Mentavill Expo: a lakossági piac bezuhant az ipari megrendelések nem csökkennek a villanyszerelőknél

Az épitőipari visszaesés, a lakásépítések számának csökkenése a villanyszerelők számára is olyan kihívást jelent, amelyre naprakész piacismerettel és a megszokottól eltérő üzletpolitikával lehet csak eredményesen reagálni.

BÉT – Iránykereséssel indulhat a tőzsde az elemző szerint

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A BUX 30,59 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel, 57 699,78 ponton zárt kedden.

Hírek

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Így optimalizálják IT kiadásaikat a magyar cégek, rákaptak a használt szerverekre a vállalatok

A felmérésből kiderül, hogy meglepő módon az informatikát hangsúlyosabban használó cégeknél volt a számottevőbb költségcsökkentés, aminek oka egy jelentősebb költségracionalizálás volt.

Tőzsde – Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

Tőzsde – Veszteséges tőzsdezárás Európában

Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

Devizapiac – Nagyot gyengült a forint kedden

Másfél-két százalékkal gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.

Nálunk mikor? Rómában ingyenes lesz a tömegközlekedés a tizenkilenc év alattiaknak

Róma az első olaszországi város, ahol ingyenessé teszik a tömegközlekedést a tizenegy és tizenkilenc év közötti gyerekek és fiatalok számára.

Erősödéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék, Londonban bankszünnap

Pluszban indítottak a főbb nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn. Londonban bankszünnap miatt egész nap nincs kereskedés.

Zsinagógák Hete: augusztus 27-től szeptember 10-ig

Már szokás szerint ismét a Sóletfesztivállal indul a Zsinagógák Hete, amely augusztus 27-től szeptember 10-ig változatos kulturális és szórakoztató programokkal várja a közönséget Budapesten és vidéki helyszíneken.

Gazdaság

Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Visszavonták az ONEY pénzügyi vállalkozás tevékenységi engedélyét

Az ONEY így nem rendelkezett az ügyfelekkel szembeni követelésekkel, illetve pénzügyi szolgáltatásból eredő egyéb kötelezettséggel az engedély visszavonása és a végelszámolás időpontjában.

Nemzetközi díjat nyert a Pénzmúzeum

Megnyitása óta eltelt másfél évben az 50 látványos installációval működő Pénzmúzeum eddig több mint 135 ezer látogatót fogadott.

Mennyivel nőtt a befektetési alapok vagyona augusztusban?

Augusztusban 3,2 százalékkal, azaz 382 milliárd forinttal 12 296 milliárd forintra nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon