Kezdőlap Tőzsde Pozitív kezdés az amerikai tőzsdéken
No menu items!

Pozitív kezdés az amerikai tőzsdéken

Indexemelkedéssel indult a kereskedés hétfőn az amerikai értékpapírpiacokon.

A DJIA-30 index 0,55 százalékos, az S&P-500 index 0,56 százalékos, a Nasdaq Composite index 0,49 százalékos emelkedéssel kezdte a hétfői kereskedést és nyitotta meg ezzel május hónapot.

Az indexek veszteséggel zártak ugyan pénteken, de április hónapot nyereséggel fejezték be. A DJIA index közel három százalékossal, az S&P és Nasdaq indexek pedig több mint öt százalékossal. Az S&P-500 index és a technológiai részvényekkel túlsúlyos Nasdaq Composite index is rekordot értek el az elmúlt héten.

Az S&P-500 index vállalatainak már több mint a fele megtette negyedéves jelentését és ennek alapján már arra lehet számítani, hogy összességében 46 százalékkal nőttek a nyereségek az egy évvel korábbihoz képest, szemben a még áprilisban jelzett 24 százalékkal.

Az olyan technológiai óriások, mint az Apple, az Amazon, az Alphabet és a Microsoft az elmúlt héten publikálták várakozáson felüli első negyedéves eredményeiket. Részvényeik a hétfői nyitás előtt is erősödtek a tőzsdén kívüli forgalomban, úgy 0,2-0,4 százalékkal.

Az olajár bizonytalanul alakult, ingadozott hétfőn a biztató globális keresleti prognózisok, illetve a világ harmadik legnagyobb olajfogyasztója, India a keresleti kilátásait beárnyékoló járványhelyet miatt.

Az amerikai piacok nyitásakor a WTI nyersolaj ára 0,41 százalékkal állt magasabban a nemzetközi kereskedelemben hordónként 63,84 dolláron, a Brent ára pedig 0,24 százalékkal emelkedett 66,92 dollárra.

A Brent ára több mint öt százalékkal, a WTI ára nyolc százalékkal erősödött egy hónap alatt. A Brent 29 százalékkal, a WTI 32 százalékkal áll az év eleji ára felett.

Az eurót 0,27 százalékkal jegyezték erősebben az amerikai piacok nyitásakor 1,2051 dolláron, az arany spot ára 1,13 százalékkal ment fel unciánként 1789,01 dollárra. Az euró árfolyama egy hónap alatt két és fél százalékkal, az arany ára négy és fél százalékkal emelkedett.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Együttműködést kötött a Béres Gyógyszergyár és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem

A Béres Gyógyszergyár és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) megerősítette több mint három évtized óta tartó stratégiai partnerségét, és új stratégiai megállapodás révén a 2025 őszi tanévtől a gödöllői székhelyű felsőoktatási intézmény hallgatói is pályázhatnak a Béres Kiválósági Ösztöndíjra.

A villamosenergiánk közel felét adta a Paksi Atomerőmű

Történetének ötödik legmagasabb termelési eredményével zárta 2024-et az MVM Paksi Atomerőmű Zrt., a létesítmény négy blokkja összesen 16 016,6 GWh villamos energiát állított elő, amely a bruttó magyar villamosenergia-termelés közel fele és a bruttó hazai fogyasztás egyharmada.

Rekordszinten az arany ára

Rekordszintre emelkedett az arany ára, miután Donald Trump amerikai elnök új vámokat helyezett kilátásba az acél- és alumíniumimportra, Kína pedig lehetővé tette biztosítók egy csoportjának, hogy aranyba fektessenek.

A megtakarítással rendelkezők egyetlen megtakarítási formában tartja pénzét

A legtöbb megtakarító egyetlen befektetési termékben tartja pénzét, miközben a diverzifikációval nemcsak a kockázatok csökkenthetők, hanem magasabb hozamok is elérhetők.

Hírek

Vegyesen mozgott a forint kedd reggel

Az eurót 1,0305 dolláron jegyezték kedden reggel, alacsonyabban a hétfő esti 1,0313 dollárnál.

Gyengült a forint hétfő reggel

Az euró 1,0315 dollárt ért hétfő reggel a péntek esti 1,0326 dollár után.

Devizapiac – Erősödött kissé péntek reggelre a forint

Erősödött kissé a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

A KSH publikálja leggyorsabban a külkereskedelmi termékforgalom adatait

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiemelt stratégiai célja az adatközlések gyorsítása, a piacra kerülési idő, az adminisztratív terhek csökkentése, illetve a relevancia, a hatékonyság, az időszerűség a felhasználói elégedettség növelése érdekében. A KSH folyamatosan monitorozza a piacra kerülés gyorsításának lehetőségeit.

Erősödött csütörtökön a forint

Erősödött a forint csütörtökön a főbb devizákkal szemben a...

Erősödött a forint szerda reggel

Erősödött a forint árfolyama szerda reggelre.

Gyengült a forint szerda reggel

Az euró 1,0425 euróról 1,0416 euróra gyengült.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint erősebben áll az egy héttel korábbi kezdésnél, 0,2 százalékkal az euró, 0,8 százalékkal a dollár és 0,4 százalékkal a svájci frank ellenében.

Gazdaság

Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény

Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.

Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH

A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet

Megvan az új PMÁP kamat, kezdődhet a nagy állampapírcsata

Az idei PMÁP-lejáratokról és kamatfizetésekről már tavaly megkezdték az egyeztetést az ügyfelekkel, hogy fel tudjanak készülni, mi legyen a pénzükkel, amikor érkeznek a kifizetések.