Kezdőlap Gazdaság Rákosrendező - a fejlesztő megvásárolta az érintett területet
No menu items!

Rákosrendező – a fejlesztő megvásárolta az érintett területet

kormány.hu

A kormány és az Egyesült Arab Emírségek kormánya közötti nemzetközi megállapodásban foglaltak teljesítése érdekében megszületett kormányzati döntés alapján 2025. január 16. napján sor került Rákosrendező vasútüzemhez nem szükséges területeinek értékesítésére.

A jelenleg elhagyatott és elhanyagolt Rákosrendező vasútállomás körüli terület már régóta várt, átfogó és komplex fejlesztése indulhat meg – jelentette be hétfői közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Ez a Rákosrendezőn és vonzáskörzetében élők számára jelentős előrelépést és fejlődést fog jelenteni elsősorban a tömegközlekedés minőségét és elérhetőségét illetően. A beruházással jelentősen fejlődik Budapest közlekedése, továbbá a XIV. és a XIII. kerület összeköttetése is érdemben javul.

Az érintett területrészek kijelölése a MÁV Zrt. igényeinek megfelelően, a társasággal szoros együttműködésben valósult meg, melynek alapján Rákosrendező területéből mintegy 85 hektárnyi területet értékesített az állam, nettó 50,9 milliárd forintos vételáron. A rozsdaövezet felszámolása érdekében az eladásra független szakértő által meghatározott értéken került sor, a fejlesztést az Eagle Hills csoport valósítja meg – ismertette az NGM.

Az új tulajdonos feladata lesz a terület beruházási tevékenységhez szükséges előkészítése, a hulladékok elszállítása és a környezeti kármentesítés elvégzése is.

A kormányzati döntésnek megfelelően az Eagle Hills a vételárat három ütemben fizeti meg, a teljesítés a nemzetközi megállapodásban foglalt állami vállalások teljesítéséhez igazodik. A fejlesztő az első vételárrészlet megfizetését követően tulajdonjogot szerez a terület felett annak érdekében, hogy el tudja kezdeni a fejlesztéseket.

Az egyes vételárrészletek biztosítására az állam több biztosítékot, garanciát is kért (anyavállalati garancia, bankgarancia, visszavásárlási jog), amelyeket az Eagle Hills biztosított.

A nemzetközi megállapodás és a kormánydöntés értelmében, a rögzített állami vállalásokra figyelemmel a további vételárrészletek megfizetésére az egyes állami vállalások teljesítésekor kerül sor.

Így a második vételárrész megfizetésének feltétele a fejlesztés sikeres megvalósításához szükséges jogalkotási intézkedések több lépcsőben történő megtétele, többek között a vonatkozó építésügyi előírások felülvizsgálata, módosítása, a beruházás kiemelt jelentőségű beruházássá minősítése, valamint a szükséges telekalakítások lefolytatása – ismertette az NGM.

Az utolsó vételárrész megfizetésének feltétele a megállapodás szerinti, mintegy 800 millió eurónyi állami infrastruktúra fejlesztés megvalósítása. Ennek keretében gyalogos- és vasút feletti közúti felüljáró, vasúti pálya fejlesztés, az M1-es metró meghosszabbítása, kerékpárút és gyalogút megépítése, valamint a vasúti pálya befedése valósulhat meg oly módon, hogy felette egy park kialakítható legyen.

A fejlesztések várható időtartamára tekintettel a szerződés lezárására legkésőbb 2039. március 13. napjáig kerül sor, melyet követően a Fejlesztő köteles kifizetni a terület teljes (inflációval növelt) vételárát – részletezte az NGM közleménye.

A nemzetközi megállapodásban az Egyesült Arab Emírségek vállalta, hogy legalább 5 milliárd eurónyi beruházást hajt végre az érintett ingatlanokon, létrehozva ezzel egy új, modern városrészt. Az Eagle Hills által bemutatott elképzelések alapján a terület egyes részein 250 és 500 méter magasságú épületek is elhelyezhetők.

A fejlesztés során a beruházónak minden hatályos építészeti, biztonsági és környezetvédelmi szabályt be kell tartania, ezt az állam a legszigorúbban fogja ellenőrizni és betartatni.

Az NGM szerint a megállapodás és a városrészfejlesztési projekt is rávilágít arra, hogy Magyarország iránt a bizalom továbbra is töretlen és hazánk egyre vonzóbb befektetési célpontot jelent a külföldi befektetők számára.

A Rákosrendezőt érintő beruházás az elkövetkező években új munkahelyeket fog létrehozni, valamint érdemben fog hozzájárulni a gazdasági-, különösen az építőipari teljesítmény erőteljes növekedéséhez.


0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Otthon Start Program két hónap után: így látják a bankok a kölcsön jövőjét

A Bank360 által megkérdezett bankok mindegyike továbbra is jelentős érdeklődésről számolt be az Otthon Start Programmal kapcsolatban, jóllehet néhány hitelintézet érzékel némi visszaesést a szeptember eleji rohamhoz képest. Az elutasított ügyletek aránya mindenhol minimális, már a hitelkérelem benyújtása előtti tájékoztatás során sikerül kiszűrni a problémás eseteket.

Számos módon támogatja az Agárminisztérium a generációváltást a mezőgazdaságban

Olyan szabályozási és támogatási rendszer szolgálja az agráriumban a generációváltást, ami biztosítja a megújulás mellett a versenyképesség fenntartását is. A jelenlegi agrártámogatási ciklusban összesen 79 milliárd forint keretösszeggel a fiatal gazdákat, 10 milliárd forinttal pedig a gazdaságátadási együttműködéseket segítjük.

Szeptemberben néhány százan juthattak el a szerződéskötésig

Az egyes bankok által megosztott adatok alapján a Bank360 úgy számol, nagyjából 35,25 millió forint körül mozoghat az Otthon Start Program keretén belül felvett lakáshitelek átlagos hitelösszege, amely jelentősen meghaladja az összes lakáshitelre számított, 20 millió forintot megközelítő átlagösszeget.

A természet megőrzése folyamatos felelősség

A vadászat nem a hatalomról, hanem a felelősségről szól, nem a birtoklásról, hanem az őrzésről, nem a zsákmányról, hanem a kapcsolatról, a közösségről.
Hirdetés

Hírek

Otthon Start Program két hónap után: így látják a bankok a kölcsön jövőjét

A Bank360 által megkérdezett bankok mindegyike továbbra is jelentős érdeklődésről számolt be az Otthon Start Programmal kapcsolatban, jóllehet néhány hitelintézet érzékel némi visszaesést a szeptember eleji rohamhoz képest. Az elutasított ügyletek aránya mindenhol minimális, már a hitelkérelem benyújtása előtti tájékoztatás során sikerül kiszűrni a problémás eseteket.

Számos módon támogatja az Agárminisztérium a generációváltást a mezőgazdaságban

Olyan szabályozási és támogatási rendszer szolgálja az agráriumban a generációváltást, ami biztosítja a megújulás mellett a versenyképesség fenntartását is. A jelenlegi agrártámogatási ciklusban összesen 79 milliárd forint keretösszeggel a fiatal gazdákat, 10 milliárd forinttal pedig a gazdaságátadási együttműködéseket segítjük.

Szeptemberben néhány százan juthattak el a szerződéskötésig

Az egyes bankok által megosztott adatok alapján a Bank360 úgy számol, nagyjából 35,25 millió forint körül mozoghat az Otthon Start Program keretén belül felvett lakáshitelek átlagos hitelösszege, amely jelentősen meghaladja az összes lakáshitelre számított, 20 millió forintot megközelítő átlagösszeget.

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A teljes kosárra számolt infláció idei növekedését az energiaárakban jelentkező bázishatások és egyedi tényezők okozták, és ez nem vezetett másodlagos inflációs nyomás kialakulásához

ING vezető elemző: a lassú kilábalásnak komoly ára lehet

Az ING Bank előrejelzése szerint jövőre a magyar gazdaság 2,3 százalékkal bővülhet, ami elsősorban a reálbérek emelkedése által hajtott lakossági fogyasztásnak lesz köszönhető.

MNB: a piaci szereplőknek január végéig tájékoztatniuk kell ügyfeleiket a kedvezőbb számlacsomagokról

Az MNB jó gyakorlatnak tartja, ha a bankok a kedvezőbb számlacsomagban elérhető éves megtakarításról is tájékoztatják ügyfeleiket, valamint a csomagváltásért nem számítanak fel díjat.

A magyar erdők az energetikai piac fontos tartalékát jelentik

Minden köbméter energetikai célra felhasznált fa kiváltja a fosszilis energiahordozókat és hozzájárul az ellátás biztonságához, ezért a fának most és a jövőben is helye van a megújuló energetikai piacon.

Hiába nő az átlagfizetés, a megtakarítás a leggazdagabbak kiváltsága lett

A társadalom 60 százaléka számára valószínűleg örökre elveszett a hosszú távú megtakarítási esély
Hirdetés

Gazdaság

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak a hazai kkv-knak, különösen a működés finanszírozásában: a vállalkozások által fizetendő nettó kamat október 6-tól...