Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Raktárbővítéssel kerülné el a karácsonyi káoszt a Magyar Posta
No menu items!

Raktárbővítéssel kerülné el a karácsonyi káoszt a Magyar Posta

Raktárainak bővítésével és egy új, nagy teljesítményű csomagfeldolgozóval készül az év végi forgalomra a Magyar Posta.

Hétfői közleménye szerint a Magyar Posta 5 ezer négyzetméteres, hétköznapokon éjjel-nappal működő Csomag Logisztikai Központjában egy hete tömeg- és térfogatmérésre is képes csomagfeldolgozó rendszer üzemel. A csaknem 1 milliárd forintért beszerzett gépsor óránként 10 ezer, egyenként 100 kilogramm tömegű csomagot is tud kezelni, ezzel a háromszorosára bővült a csomagfeldolgozó kapacitás.

A tájékoztatás szerint a fővárosi beruházás mellett országszerte 60 postán bővítették a raktárakat, tárolókat és csomagkiadó helyeket, továbbá eszközbeszerzésekkel és szorosabb partneri együttműködésekkel is készülnek a növekvő terhelésre. A november végi árleszállításoktól a majdnem karácsonyig tartó csúcsidényben a Magyar Posta a tavalyit 30 százalékkal meghaladó küldeményforgalomra számít, ezért megerősíti a logisztikát és a kézbesítést is – közölték.

Az előrejelzések és az eddigi adatok alapján az árutartalmú küldemények száma 20 százalékkal nőhet, a csomagforgalom idén is rekordot dönthet – írták. Hozzátették, hogy 2017-ben a belföldi csomagok száma meghaladta a 21 milliót, a külföldről bejövő árutartalmú küldemények száma a 18 milliót. Megjegyezték, hogy a nemzetközi webáruházak forgalma miatt már kora ősszel megnő, ezért hetekig is elhúzódhat a külföldről érkező küldemények szállítási ideje.

Kifejtették, a Magyar Posta csak a szállítás utolsó szakaszáért felel, az ügyfeleket pedig arra kérik, hogy időben rendeljék meg a termékeket. (MTI)

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.