Hirdetés
Kezdőlap Hirdetés Rezsi: nyolc takarítási tipp, amivel látványosan csökkenthető a számla
No menu items!

Rezsi: nyolc takarítási tipp, amivel látványosan csökkenthető a számla

Illusztráció: Bigstock

Háztartásunk tisztasága nemcsak komfortérzetünk miatt lényeges, hanem szerepet játszik abban is, hogy mennyi energiát fogyasztunk. Az energiaárak emelkedésével már augusztustól szembe kell nézzünk, ezért minden apró lépés számít, amivel visszaszoríthatjuk a fogyasztásunkat. A rezsiszámlákat már azzal is érezhetően csökkenthetjük, ha csak a takarítás, a házimunka során jobban odafigyelünk néhány dologra. Íme, a tippek.

1. Hűtő, fagyasztó

A hűtőt ne helyezzük napfénynek kitett helyre, hőforrás közelébe, vagy az átlagnál melegebb helyiségbe, ugyanis a hűtés energiaigénye erősen függ a külső hőmérséklettől. A kívül-belül tiszta hűtő nem csak higiénés szempontok miatt fontos, hanem kevesebbet is fogyaszt, ugyanis könnyebben adja le a felesleges hőt. Ellenőrizzük, hogy az ajtók szigetelése megfelelő-e! Ellenőrizzük, hogy a hűtő megfelelő távolságra legyen a faltól (legalább 10 cm), és rendszeresen portalanítsuk a hátulját! Amint szükséges, olvasszuk le a jeget, és csak olyan hőfokra állítsuk, ami feltétlenül szükséges!

2. Tűzhely, sütő

A tűzhelyet és sütőt is tisztítsuk rendszeresen kívül-belül. A koszos tűzhely elnyeli a hőt, a tiszta pedig visszaveri – ahogy azt kell! Ha a tűzhely gázlángja sárga, és nem kék, akkor az égés nem tökéletes, alacsony hatásfokú – ilyenkor vegyük igénybe szakember segítségét! A lángot az edényekhez képest mindig kicsit kisebbre vegyük, a fedőt pedig használjuk bátran, mert úgy kevesebb hő szökik el, és hamarabb melegszik fel a fazék tartalma.

A sütőajtó megfelelő záródásáról is győződjünk meg! Az elektromos sütőben lehetőleg készítsünk több adag ételt, vagy süssünk többféle fogást! Az eszköz lassan hűl ki, így azt a sütés utolsó 5-10 percére nyugodtan lekapcsolhatjuk. A légkeveréses funkció használatával a sütő kevesebbet fogyaszt, mert így alacsonyabb hőfok is elég ugyanolyan eredményhez.

3. Mikró

A mikrohullámú sütő kedvező fogyasztású konyhai gép, de a benne lévő kiömlött kávé vagy ételfolt elnyeli a mikrohullámokat, így a teljesítmény csökken, egyúttal nő a fogyasztás. „A kosz pár lépésben, könnyedén fellazítható: tegyünk a mikróba egy tálba vizet, melegítsük 5 percig, hagyjuk állni további 2 percig (az ajtót ne nyissuk ki). A felületen lévő szennyeződés fellazul és könnyen eltávolítható. Fogjunk egy MicroSCRUB dörzsikendőt, melynek a dörzsi felével fellazíthatod, sima felével letörölheted a szennyeződéseket” – javasolja Botos Andrej, a BONUS szakértője.

4. Vízforraló, kávéfőző

A kávéfőzőt és vízforralót rendszeresen vízkőtelenítsük pl. ecet vagy citromsav segítségével. Ezzel megnövelhető az eszközök élettartama, a hatásfokuk pedig olyan lesz, mint újkorukban. A vízforralót használhatjuk a főzéshez használt víz felforralására, így a rosszabb hatásfokú tűzhelyet vagy mikrohullámú sütőt jóval kevesebb ideig kell használni.

5. Kézi és gépi mosogatás

Kézi mosogatáskor kerüljük a forró víz használatát, felesleges energiát használunk el vele, ugyanis a szennyeződések nagyja meleg vízben is eltávolítható. A folyóvíz helyett inkább áztassunk, ám még könnyebb dolgunk van, ha a tányérokra nem hagyjuk rászáradni az ételmaradékot, hanem azonnal elmossuk.

A mosogatógépet lehetőleg csak akkor indítsuk el, ha tele van. Ha nem túlzottan szennyezett edényeket helyezünk bele, alacsonyabb hőfokon, ún. ECO programmal is hatékony a mosogatás. Nyáron, főleg ha klíma felel a benti kellemes hőmérsékletért, a mosogatógépet igyekezzünk a hűvösebb napokban, napszakban használni, hiszen többlethőt termel, amit a klímának kell kompenzálnia. A mosogatógépet szintén érdemes időnként megszabadítani a vízkőtől és egyéb szennyeződéstől, amihez használjuk a gyártó által kijelölt tisztítószert és a megfelelő programot.

6. Mosógép

Ha a kimosandó ruháink átlagos mértékben szennyezettek, érdemes energiatakarékos programot választani, hiszen a legtöbb mosószer ilyen körülmények között is hatékony: 30 °C-on mosva a 60°C-os mosáshoz képest kb. 40%-kal kevesebb áramot használunk el. A mosógép gumitömítéseit és a dobot időnként töröljük át egy nedves MicroUNI mikroszálas kendővel és egy kisméretű szivaccsal. A mosószeradagolóban se hagyjunk lerakódásokat képződni.

7. Fűtés

A maximális hatékonyság érdekében a radiátorokat portalanítsuk mikroszálas kendővel, és helyezzünk el a fűtőtestek mögé hővisszaverő fóliát, melyet magunk is tudunk készíteni kartonpapírból és alufóliából. Meggondolandó lehet falvédők és szőnyegek beszerzése a hideg fal- és padlófelületek ellen, illetve igyekezzünk a szekrénysort a leghidegebb falhoz helyezni, hiszen az is szigetel.

8. Portörlés, porszívózás, felmosás, okosan

Ha egymás után a portörlést és a porszívózást is napirendre tűzzük, mindig a portörléssel kezdjünk, hiszen a felkevert por úgyis a földön végzi. „A portörlés és általános felülettisztítás kapcsán fontos megjegyezni, hogy a mikroszálas kendők (pl. MicroUNI, MicroDUO, MicroGLASS, MicroSCRUB) bármilyen felületen, üvegen is a leghatékonyabb takarítóeszköznek számítanak. A mikroszálak milliárdjai még a baktériumokat feltörlik, összességében pedig minden más kendőhöz képest több port és piszkot tudunk velük feltörölni sokkal kevesebb víz felhasználásával, ráadásul külön vegyszerek nélkül. A mikroszálas kendőket elég vízzel benedvesítve használni” – hangsúlyozza a szakértő.

Porszívózás helyett söprű és lapát!

A porszívó szűrőit gyakran tisztítsuk, ugyanez igaz a porzsák ürítésére. Ellenkező esetben csökkent teljesítményt és szívóerőt fogunk tapasztalni. A porszívók típustól függően viszonylag nagy fogyasztók, ezért gondoljuk meg, hogy mindig, minden felületen szükséges használni? Kisebb munkákra – ha a szőnyeg, konyhapult stb. kis mértékben szilárd anyaggal szennyezett – használhatunk morzsaporszívót, esetleg a kisebb szőnyegeket kirázhatjuk, kiporolhatjuk kültéren. A sima felületek rutinszerű takarításakor inkább söpörjünk fel a porszívózás helyett energiát takaríthatunk meg.

Két vödrös módszerrel a vízszámlánkon is spórolhatunk

A felmosáshoz pedig a 2 vödrös módszert javasoljuk, amivel gyorsan tiszta járólapokat kapunk, és nem utolsó sorban kevesebb vizet is használunk. A módszer a következő: az egyik vödröt megtöltjük a felmosóvízzel, ám a felmosót nem ebbe csavarjuk ki, hanem a másik, üresen hagyott vödörbe. Ha egy vödröt használnánk, előfordulhat, hogy többször meg kell ismételni a felmosást, hiszen az elsőre nem eredményez makulátlan tisztaságot. Nem véletlenül, ha ugyanabba a vödörbe csavarjuk ki a mopot, amivel felmosunk, a felmosóvíz egyre szennyezettebb és szennyezettebb lesz – így helyezzük vissza a koszt a járólapra.

„A legnagyobb ellenségünk a forróságban az a pára. Meleg vízből nagyon meleg pára lesz. Felmosáskor használjunk hideg vizet és mikroszálas felmosófejet. A leghatékonyabb felmosókat a kendőkhöz hasonlóan mikroszálak alkotják. A MicroMOP általános használatra, míg a MicroMOP Soft a legkényesebb felületekre ajánlott” – összegez a szakértő.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.