Kezdőlap Gazdaság Richter Gedeon 150 éves lenne - Emlékérmét bocsát ki az MNB
No menu items!

Richter Gedeon 150 éves lenne – Emlékérmét bocsát ki az MNB

Richter Gedeon születésének 150. évfordulója alkalmából, különleges, csúcsára állított 2000 forint névértékű színesfém emlékérméket bocsát ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken.

Az évforduló alkalmából Richter Gedeon nevét veszi fel a kőbányai Vaspálya utca egy szakasza, valamint emléktáblát avattak a Kőbányán működő gyógyszergyár telephelye mellett, tisztelegve az 1872-ben született gyógyszerész, gyáralapító emléke előtt.

A jegybank csütörtöki közleménye szerint a modern hazai gyógyszeripar megteremtőjének tiszteletére kibocsátott emlékérméket, amelyek tükörfényes és selyemfényes változatban készülnek, Kereszthury Gábor iparművész tervezte.

Richter Gedeon 1890-től kezdett el gyógyszerészgyakornokként dolgozni, 1895-ben a Budapesti Tudományegyetemen (mai ELTE) szerzett gyógyszerész oklevelet. Felsőfokú tanulmányait követően hazai és nemzetközi tapasztalatokat is szerzett a gyógyszerészet és gyógyszergyártás területén. 1901-ben vásárolta meg első budapesti patikáját, ahol organoterápiás gyógyszereket állított elő. 1907-ben Kőbányán alapította meg a nevét viselő gyógyszergyárat, mely rövid időn belül élvonalbeli nemzetközi gyógyszerszállítóvá vált.

A gyár egyik nagy sikere az 1912-ben szabadalmaztatott lázcsillapító gyógyszerkészítmény volt. Az első világháború kitörésekor, 1914-ben már 24 szabadalom volt a vállalat birtokában. A családi vállalat 1923-ban részvénytársasággá alakult. Szerteágazó nemzetközi kapcsolatait felhasználva, a második világháború idején a gyár már öt világrészre, 70 országra kiterjedő képviseleti hálózattal és tíz külföldi leányvállalattal rendelkezett.

Érdemei elismeréseként Richter Gedeon magyar királyi kormányfőtanácsosi címet kapott. Az 1930-as évekre a Richter Rt. az egyik legjelentősebb magyar külkereskedelmi vállalattá fejlődött.

A tájékoztatóban felidézik: a II. világháború előtti évek zsidótörvényei teljesen ellehetetlenítették Richter Gedeont. 1942-ben megfosztották a vezérigazgatói tisztségétől, tanácsadóként dolgozhatott a saját vállalatánál. 1944 őszén a gyártási tevékenység szinte teljesen megbénult. Bár ekkor külföldre menekülhetett volna, a gyógyszergyár védelmében Budapesten maradt, míg végül a nyilasok meggyilkolták.

Az emlékérmék előoldalán, központi motívumként a gyógyszerész által alapított vegyészeti gyár felülnézeti ábrázolása látható. A központi motívumtól jobbra fent a Richter Gedeon által kifejlesztett, és 1912-től forgalmazott Kalmopyrin eredeti dobozán látható címerábrázolás szerepel. A hátoldalon Richter Gedeon idősebb kori félalakos portréja látható.

A kétezer forintos névértékű színesfém emlékérmék réz (75 százalék) és nikkel (25 százalék) ötvözetből készültek, súlyuk 14 gramm, méretük 28,43 x 28,43 milliméter. Az emlékérmékből összesen 30 ezer darabot bocsátanak ki. A színesfém emlékérme tükörfényes változatából 23 ezer darab, a selyemfényes kivitelből 7 ezer darab készíthető.

Az emlékérmék a rendelkezésre álló készlet nagyságától függően a kibocsátást követő egy évig névértéken vásárolhatók meg.

A Richter Gedeon Nyrt. tisztelegve az 1872-ben született gyógyszerész, gyáralapító emléke előtt Richter Gedeon nevét veszi fel a kőbányai Vaspálya utca egy szakasza, a ma is működő gyógyszergyár telephelye mellett. A tájékoztatás szerint az évforduló alkalmából emlékművet is emeltek az utcaszakasz elején. Az utcát és az emlékművet D. Kovács Róbert Antal, a X. kerület polgármestere, Bogsch Erik, a Richter Gedeon Nyrt. igazgatóságának elnöke és Orbán Gábor, a társaság vezérigazgatója avatta fel.

A vállalat a 150. évfordulóra emlékezve dorogi és debreceni telephelyén is emléktáblát állít az alapítója emlékére – közölte a társaság. (Richter Gedeon Nyrt./MTI)

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Törökország: A kulturális és turisztikai reneszánsz új fejezete Magyarországon

A Turisztikai Világszervezet adatai szerint Törökország tavaly a világ negyedik leglátogatottabb országa lett 62,2 millió nemzetközi beutazóval. 2025-ben újabb csúcsot várnak, 65 millió turistával és 64 milliárd dollárnyi bevétellel.

Elkészült a világ egyik legnagyobb tengerjárója, a Star of the Seas

2025 augusztusában indul útjára a Royal Caribbean új tengerjárója, a Star of the Seas. A floridai Port Canaveralból hajózik majd hetente karibi utakra

Megkezdődik a Csaj-tó ökológiai állapotának javítása

Természetvédelmi célú fejlesztés indul a Csaj-tónál 530 millió forint támogatással.

Idén szervez „Szakmakóstoló” táborokat pályaválasztóknak a NAK

Ingyenes „Szakmakóstoló” pályaorientációs táborokat szervez országszerte 19 helyszínen az 5-6-7. osztályos általános iskolai tanulóknak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.
Hirdetés

Hírek

Megkezdődik a Csaj-tó ökológiai állapotának javítása

Természetvédelmi célú fejlesztés indul a Csaj-tónál 530 millió forint támogatással.

Idén szervez „Szakmakóstoló” táborokat pályaválasztóknak a NAK

Ingyenes „Szakmakóstoló” pályaorientációs táborokat szervez országszerte 19 helyszínen az 5-6-7. osztályos általános iskolai tanulóknak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.

Százmilliárd forintos budapesti beruházást jelentett be a BYD

Mintegy százmilliárd forint értékű beruházást jelentett be a BYD kínai autógyártó, amelynek keretében a cég a magyar fővárosba telepíti az európai vállalati és fejlesztési központját

Júliustól kizárólag e-számlát állít ki az MVM a nem lakossági ügyfeleknek

Július 1-jétől az energiaszolgáltatók és a hálózati elosztó társaságok a lakossági fogyasztónak nem minősülő felhasználók energiaszámláit kizárólag elektronikus formában bocsáthatják ki, függetlenül attól, hogy egyetemes szolgáltatás keretében, vagy versenypiacról vételezve szerzik be az energiát

Országos informatikai probléma van a határátkelőhelyeken

Informatikai rendszerprobléma merült fel csütörtökön 11 óra 15 perctől a közúti határátkelőhelyeken és a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren

Bécs a Velencei Biennálén: lakhatás, mint közösségi érték

Május 9-én, pénteken ünnepélyes keretek között megnyitották a 19....

Új fejezet kezdődik a Tarna-Lázbérc térség vizes élőhelyeinek védelmében

Nagyszabású, európai uniós támogatással  induló fejlesztési program veszi kezdetét a Tarna-Lázbérc térség vizes élőhelyeinek megőrzése és helyreállítása érdekében 415 millió forint értékben

Új rekord, az idén már több mint 9 ezer tisztán elektromos autó kapott zöld rendszámot

Új rekord, hogy a január-április közötti időszakban 9380 tisztán elektromos autó kapott zöld rendszámot Magyarországon - írta Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára szerdán a Facebookon.
Hirdetés

Gazdaság

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit