Hirdetés
Kezdőlap Hírek Ritka macskaféle született a Nyíregyházi Állatparkban
No menu items!

Ritka macskaféle született a Nyíregyházi Állatparkban

Ritka, veszélyeztetett fajként számon tartott Geoffroy-macska (Leopardus geoffroyi) született a Nyíregyházi Állatparkban.

A jelenleg két hónapos, 72 napnyi vemhesség után világra jött nőstény kölyköt eddig anyja rejtette, de a héten a szerencsésebb látogatók már megpillanthatják a kifutójában – közölte Révészné Petró Zsuzsa, a park oktatási osztályvezetője.

A ritka faj egyedei – melyből az egész világon zárt tartási körülmények között mindössze hetvenöt él – az Európai Fajmegőrzési Program révén kerültek Nyíregyházára. A jelenleg tizenkét éves, Csehországban született hím 2014-ben, míg tizenegy éves német párja 2017-ben költözött be a sóstógyógyfürdői látványosságba.

Az utód nyolc-tíz hetes koráig jórészt még anyatejjel táplálkozik, de fokozatosan áll át a ragadozókra jellemző nyershús táplálékra. Születésének azért is örültek a szakemberek, mert idén csak három helyen szaporodott ez a macskaféle a világ állatkertjeiben – jegyezte meg az osztályvezető.

A faj a nevét Étienne Geoffroy Saint-Hilaire 19. században élt francia zoológusról kapta. A 45-75 centiméter hosszú, 3-8 kilogramm súlyú ragadozó, Bolívia, Brazília, Argentína, Paraguay, Uruguay és Chile területén él elsősorban  erdőkben, bozótosokban és a 3300 méter feletti hegyekben; utóbbi miatt a helyi lakosság a “hegyek macskájának” nevezi.

Különleges mintázatú bundája miatt élőhelyén erősen fenyegetett, mivel prémje az állatkereskedelemben nagyon kedvelt, emellett drasztikusan csökkenő élőhelye is tizedeli állományait.

Bundájának színe és rajzolata területenként eltérő: a távoli földrész déli részén élő állat ezüstszürke színű, foltjai rózsaformájúak, az északon élők bundájának alapszíne okkersárga, sok kicsi kerek fekete folttal, de előfordulnak fekete, melanisztikus példányok.

Foltos bundája alkonyatkor vadászva beleolvad a környezetbe, így könnyedén becserkészi zsákmányát, melyek elsősorban madarakból és kisebb emlősökből áll. Kitűnő úszó, így a természetben olykor halászik is.

A házimacskától eltérően sokkal lassabban fejlődik, életkora hosszabb, akár 18-20 évig élhet. Elsősorban éjszaka aktív, a párzási időszakot kivéve magányos életmódot folytat.

 

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.