Hirdetés
Kezdőlap Hírek Románia lassan, de biztosan elfogy
No menu items!

Románia lassan, de biztosan elfogy

A világjárvány is szerepet játszhatott a szaporulat tavalyi drámai visszaesésében, abban, hogy egyetlen év alatt csaknem 10 százalékkal csökkent az élve születések száma. Illusztráció: Bigstock

Románia lassan, de biztosan elfogy – állapította meg az Adevarul című román lap azt kommentálva, hogy tavaly minden korábbinál kevesebb, mindössze 180 ezer gyermek született a 19 millió lakosú országban. A lap szerdai cikkében szociológusokat megszólaltatva járta körül a népességfogyás okait és megfékezésének lehetséges módozatait.

Az 1961-ben született korosztály volt az utolsó, amely még gondoskodott saját “utánpótlásáról“, az utána következőknél a szaporulati ráta elmarad a helyettesítési szinttől – mutatott rá Vasile Ghetau akadémikus, a statisztikai hivatal volt vezetője. Hozzátette: a társadalom elöregedése összeurópai probléma, de Romániában rendkívül meredek a népességfogyás, a különbség pedig azzal is összefüggésben állhat, hogy Nyugaton már korábban bevezettek gyermekvállalást ösztönző intézkedéseket.

Vladimir Alexandrescu, a statisztikai hivatal szóvivője arra hívta fel a figyelmet, hogy a tavalyi 180 ezernél Romániában 1900 előtt is több gyermek született, amikor az ország csak két történelmi régióból – Moldvából és Havasalföldből állt. A szóvivő szerint a világjárvány is szerepet játszhatott a szaporulat tavalyi drámai visszaesésében, abban, hogy egyetlen év alatt csaknem 10 százalékkal csökkent az élve születések száma. 2020-ban valamivel kevesebb mint 200 ezer gyermek született az országban.

A szociológus felidézte: az 1960-as évek elején bekövetkezett népességcsökkenést a kommunista hatalom az 1966-ban bevezetett abortusztilalommal próbálta megfékezni, aminek eredményeképpen 1967-ben minden korábbinál több, 556 ezer gyermek szültetett Romániában, de néhány év után visszatért a csökkenő tendencia.

Az 1989-es rendszerváltás után ismét legálissá vált a művi vetélés Romániában, a nők többsége szakmai érvényesülését helyezve előtérbe egyre későbbre halasztotta a családalapítást, és így egyre emelkedik, a 30 évet közelíti az az átlagos életkor, amikor a nők első gyermeküket szülik.

Ebben az életkorban már biológiai szempontból is bonyolult feladattá válik, hogy egy nő termékeny időszakában a pozitív népszaporulathoz szükséges három, vagy több gyermeket szüljön – magyarázta Alexandrescu.

Kifejtette: a nyugat-európai országok már több mint fél évszázada szembesültek a népességfogyással. Franciaországban például nem feltétlenül pénzügyi kedvezményekkel, hanem bölcsőde- és óvodaprogrammal, a kismamát támogató szociális intézkedésekkel próbálták segíteni a nőket abban, hogy szülés után minél hamarabb visszatérjenek munkahelyükre, és ne kelljen feladniuk karrierjüket a gyermekvállalás érdekében.

Egy másik példa Németország, ahol az erőteljes bevándorlásra építettek, de Romániának nincs honnan munkaerőt importálnia, legfeljebb Afrikából, vagy Ázsiából. Egy ilyen bevándorlás nagy beilleszkedési problémákat vetne fel, más hitű, más szokású emberekről lévén szó, úgyhogy inkább a francia példát kellene átvenni” – érvelt Alexandrescu.

Gelu Duminica szociológus szerint a fél évszázadi családközpontú mentalitáshoz képest mostanra megváltozott a fiatalokkal szembeni társadalmi elvárás is: ma már a családalapítást a legtöbben a tanulmányok elvégzése, a “világlátás” és a saját egzisztencia megteremtése utáni időszakra halasztják.

Romániában jelenleg minden aktív embernek egy másikat – kiskorút, munkanélkülit, vagy nyugdíjast – kell eltartania adójából, de a jelenlegi méretű népességfogyás mellett 15 éven belül már négy “eltartott” jut majd egy aktív emberre, ami fenntarthatatlan, az 1967-es “bébibumm-korosztály” nyugdíjba vonulása tehát a társadalombiztosítási rendszer összeomlásához vezethet Romániában – figyelmeztetett.

Úgy vélekedett: az ukrajnai menekültek társadalmi beillesztése “leheletnyi oxigénhez” juttatná az országot, mert rövid távon csak a határok megnyitása segíthet pótolni a nyugati országok által elszívott fiatal munkaerő hiányát, hosszú távon pedig csak a franciák által fél évszázada alkalmazott demográfiai politikák bevezetése állíthatja ismét növekvő pályára a román társadalmat.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Negatívra rontotta Magyarország kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Magyarország osztályzatának kilátását az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő ugyanakkor változatlanul befektetésre ajánlja Magyarországot: a cég megerősítette a devizában és hazai valutában fennálló, rövid és hosszú futamidejű magyar államadósság-kötelezettségek "BBB/A-2" szintű, befektetési kategóriás minősítését.

Csökken a forgalom a lakáspiacon, aktívabbak a befektetők

Csökken a forgalom az  ingatlanpiacon a nyáron, a befektetési céllal lakást vásárlók ugyanakkor aktívak - közölte a Duna House.

Kína nem akar globális krízist, nem fog összeveszni Amerikával Tajvan miatt

Négy nappal Nancy Pelosi amerikai házelnök tajvani látogatása előtt Hszi Csin-ping kínai vezető telefonon beszélt Biden elnökkel, és azt mondta: most nincs itt az ideje egy teljes körű válságnak.

A LED világításra átállás komoly lépés az otthoni rezsicsökkentés felé

Nagymértékben csökkenthető az otthoni villamosenergia-felhasználás a LED-es fényforrásokra való átállással. Jó hír, hogy miközben a LED lámpák környezetkímélőek, ma már kifejezetten megfizethető áron kaphatók. Ráadásul energiatakarékoságuknak köszönhetően akár már fél év alatt megtérülhet a cserére fordított pénz.

Hírek

Vegyesen alakult a forint árfolyama péntek reggelre

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama péntek reggelre a főbb devizákkal a nemzetközi devizakereskedelemben.

Újra madárinfluenzától mentes Magyarország

Magyarország újra madárinfluenzától mentes, és nem kötelező a baromfikat zártan tartani - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

Újra jön orosz olaj Magyarországra a Barátság vezetéken

Szerdáról csütörtökre virradó éjszaka óta folyamatosan érkezik kőolaj Magyarországra is a Barátság kőolajvezetéken, miután a Mol átvállalta az orosz fél által fizetendő tranzitdíjat. A belföldi ellátás a néhány napos szünet ellenére nem volt veszélyben, hiszen Magyarország több hétre elegendő tartalékkal rendelkezik - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).

Kim Dzsongun halálosan bekeményít a Covid kapcsán

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető csütörtökön győzelmet hirdetett a Covid elleni harcban, majd "halálos megtorlást" ígért Dél-Korea ellen, amelyet a járvány kitörésének okozásával vádol.

Egyházi szervezetek mögé rejtőző bűnbandára csapott le a NAV

Egyházi szervezetek mögé rejtőző, az állami költségvetésnek 8 milliárd forint kárt okozó bűnszervezetre csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Békés Megyei Főügyészséggel együttműködésben.

Újraindult a Barátság vezeték, hamarosan Magyarországra is érkezik olaj

Újraindult a Barátság vezeték, csütörtökön Magyarországra is megérkezik a kőolaj - közölte a Mol.

Fizetett a Mol, újraindulhat a Barátság kőolajvezeték

A Mol egyeztetést folytatott az ukrán és az orosz féllel a Barátság vezeték újraindításáról, és átutalta az ukrajnai szakasz használatért fizetendő tranzitdíjat - közölte a társaság.

A hiány ellenére tovább csökken a benzin piaci ára

Pénteken tovább csökken a 95-ös benzin ára, ami különös jelenség üzemanyaghiányos helyzetben. A csökkenés mértéke bruttó 8 forint, ami várhatóan hatással lesz a piaci árak alakulására. A gázolaj ára a héten már nem változik.

Gazdaság

OTP: stabil a teljesítmény, bizonytalan az orosz leánybank sorsa

Az egyedi tételeket nem számítva, a háború hatásaival együtt a tavalyihoz hasonló lett az OTP csoport teljesítménye a második negyedévben, ami a bank stabilitását és erejét mutatja - mondta Bencsik László, az OTP Bank Nyrt. vezérigazgató-helyettese a bank eredményeit értékelő sajtótájékoztatón. Azt is közölte: vizsgálják az orosz leánybank értékesítésének lehetőségét.

Az MNB zöld átállást vár el a bankoktól – határidőre

A jegybank megújította zöld ajánlását, amelyben elvárják, hogy a hazai hitelintézetek 2025-ig álljanak át a zöld működésre.

Újra összeért az egyhetes betéti kamat és az alapkamat

A várakozásoknak megfelelően az előző hetinél 100 bázisponttal magasabb, 10,75 százalékkos kamattal hirdette meg az egyhetes jegybanki betétet csütörtökön a Magyar Nemzeti Bank.

MNB-alelnök: a rezsicsökkentés módosítása tovább emeli az inflációt

A 100 bázispontos kamatemeléssel a monetáris politika célja továbbra is az, hogy fellépjen a másodkörös inflációs hatások elkerülése érdekében, illetve elősegítse az inflációs cél elérését - jelentette ki Virág Barnabás, a jegybank alelnöke.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom