Hirdetés
Kezdőlap Autó

Autó

Tesla-gyár Magyarországon?

Miközben a UBS elemzői úgy vélik, a Tesla árfolyama 30 százalékos zuhanás előtt áll, és a vállalat 2019-ben sem lesz nyereséges, Elon Musk cégének európai gyárát a kontinens több országa szívesen látná – köztük Magyarország is.

Győrből kapják az Audi SUV-ok „elektromos szívüket”

Elindult az Audi Hungaria Zrt. győri járműgyárában az elektromos motorok sorozatgyártása - jelentette be az ez alkalomból tartott ünnepségen Achim Heinfling, az Audi Hungaria Zrt. igazgatóságának elnöke. Elhangzott: a brüsszeli gyárban nemsokára sorozatgyártásba kerülő teljesen elektromos SUV "szíve" is Győrben készül.

A kategóriabajnok Ford Focus a Cote d’Azur-on tért vissza

A bajnok cím minden kötelez. Egy bajnok nem hibázhat, miközben éreztetnie kell, ki az úr a háznál. Az alsó-középkategória ászának számító Ford Focus új, negyedik generációjának megjelenését ezért nem is kapkodták el. A franciaországi bemutatón pedig megtapasztalhattuk: megérte.

Csúcsra jár a használt és az új autók piaca is

A második negyedévében újabb csúcsra ért a használtautó-piac Magyarországon: 201 ezer használt személyautó cserélt gazdát, 17 százalékkal több, mint egy évvel korábbant. A növekedés dinamizmusa azonban a korábbihoz képest csökkenést mutat.

Továbbra is tarol a Skoda, rekordot döntött a márka

A Skoda tovább növelte kiszállításait az idei első hat hónapban, amivel új rekordot állított fel. A növekedés motorját továbbra is a márka városi terepjárói...

A tavalyinál több kocsit vettek az EU-ban

Magyarországon júniusban 30,6 százalékkal,  az első fél évben pedig 29,0 százalékkal, nőtt az üzembe helyezett új autók száma. Az az Európai Unióban a  szerény májusi...

Dízelbotrány – Az Európai Bizottság teljes garanciát akar

A Volkswagen-csoport a dízelbotrányt követően elrendelt 8,5 millió gépjármű-visszahívásra vonatkozó eddigi intézkedései kedvező eredményeket hoztak az Európai Bizottság szerint, de a testület kifogásolta, hogy...

Jövőre kitiltják Stuttgartból a régebbi dízeleket

Január 1-jétől kitiltják Stuttgartból az Euro 4-es és annál alacsonyabb besorolású dízelmotoros járműveket - döntött szerdán a konzervatív-zöld tartományi kormánykoalíció Baden-Württembergben.A korszerűbb, Euro 5-ös...

Mercedes-Benz: a robotizációban is első az ember

A robotizációt az ember és a gép együttműködésének tekintik a viláhírű Mercedes-Benz  gyáraiban, ahol mindig az ember áll a középpontban, nyilatkozta Christian  Wolff, a...

Kétszer annyi elektromos Zoe készül a jövőben

Az elektromos autók piacán az első helyről letaszított francia Zoe újra az élre kíván kerülni. Legalábbi ez sejlik fel a mögött, hogy a Renault...

Olcsó forint drágítja a behozott autókat

Az április vége óta tapasztalható forintgyengülés jelentősen megdrágítja a külföldről importált használt autókat, ami miatt sok vásárló inkább kivár, bízva a magyar deviza visszaerősödésében...

Hölgyválasz autóteszt – Itt a Ford válasza

Az Üzlet Hölgyválasz rovata ezúttal a kis szabadidő kategória legújabb sztárját, a Ford EcoSportot tesztelte - nem csak hölgyeknek.https://www.youtube.com/watch?v=7uAnWrFNBCw

A környezet szennyezésében még a tehenek is verik az autóipart

Az autózás csak hatodik a környezet terhelésében, miközben az autóipar korszakos fejlesztésekkel küzd a környezetterhelés csökkentéséért, és a dízelmotorok károsanyag-kibocsátása csökkent a legjobban. Iparági...

Az európai flottaüzemeltetők 60 százaléka rendelkezik CO2 céllal

A mértékadó szakmai szervezet, a FLEETEUROPE a Corporate Vehicle Observatory (Cégautó Figyelő) 2018-as barométerének adatain alapuló elemzése szerint az európai vállalati flották üzemeltetői egyre inkább a...

A Ford megvásárolta a detroiti pályaudvar ikonikus épültét

A 115 éves amerikai vállalat tegnap jelentette be, hogy megvásárolta a Michigan Központi Pályaudvar épületét, hogy egy új, élettel teli campus főépületévé alakítsa át...

Volkswagen: a jövő elkezdődött

2017 októberében hozták nyilvánosságra az első látványterveket, idén áprilisban pedig teljes valójában is bemutatkozott a Volkswagen I.D. R Pikes Peak, a német autómárka tisztán...

Történelmi SEAT-csúcs

A SEAT új értékesítési rekordokat ért el májusban. A márka kiszállításai az elmúlt hónapban világméretekben 15,5 %-kal emelkedtek, és elérték a 49 200 darabot. 2018...

Szárnyal az új autó eladás

Májusban 12 871 új személygépkocsit helyeztek forgalomba, így az új személyautók eladása ebben a hónapban 17,5 százalékkal nőtt Magyarországon. De az esztendő első öt...

Szigorúan ellenőrzött fuvarozók: mától élesítik az új tengelysúlymérőket

Bár a szakmának vannak még aggályai, mától nem figyelmeztetést, hanem bírságot küld a túlterhelt tehergépkocsik üzemeltetőinek az éles üzembe kapcsolt nemzeti tengelysúlymérő rendszer.A közúti...

Hölgyválasz autóteszt

A Hölgyválasz című tesztrovatunkban a hölgyek – akik gyakran egyben anyukák is – szemével mutatjuk be a legújabb modelleket. Ezúttal a Suzuki Vitarát.https://www.youtube.com/watch?v=FHd6zAhLy_Y

Friss

Átadták világ legrangosabb környezetjogi elismerését, az Elisabeth Haub-díjat

Az Elisabeth Haub-díj a környezetjog és diplomácia területén végzett munka legrangosabb elismerése a világon.

Tartsa be a Booking a jogszabályokat!

Az NGM egyeztetést kezdeményezett a Magyar Bankszövetséggel és a kártyát kibocsátó bankokkal a szükséges fejlesztések elindításáról.

Népszerűek a gúthi pusztabuszok

A 13 személy szállítására alkalmas pusztabusz október eleje óta, hetente kétszer közlekedik.

A klímaváltozás matt kevesebb lesz a krizantém?

Idén az átlagosnál kevesebb, mintegy 15 millió szál krizantém termelődött a magyarországi kertészetekben – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara körképéből.

Hírek

15 milliárdos pénzügyi oktatási program indul

A 16-21 éves korosztály ingyenesen férhet hozzá számos, hasznos pénzügyi tudást biztosító anyaghoz.. Minden magyar előtt nyitott a pénzügyi tanulás lehetősége! Sőt a 16-21 éves fiatalok most ingyenes oktatást kapnak.

Szerda reggelre erősödött a forint árfolyama

Az euró jegyzése a kedd kora esti 1,1160 dollárról 1,1158 dollárra változott.

Felébredt a forint

Erősödött a forint kedd reggel a főbb devizákkal szemben...

Devizapiac – Erősödött a forint péntek reggelre

Az euró 1,1128 dollárt ért reggel 7 órakor a csütörtök kora esti 1,1112 dollár után.

II. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Zsidó Gasztronómiai Fesztivál

Megtekinthetik a csodálatos zsinagóga épületét és a tárlatvezetésen megismerhetik a történetét.

Indul az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0

Minden társadalom számára fontos lehet alternatív elektronikus fizetési megoldások kidolgozása a pénzforgalmi stabilitás és a monetáris szuverenitás érdekében.

Devizapiac – Erősödött kissé a forint hétfőn

Az eurót este hat órakor 394,00 forinton jegyezték a kora reggeli 394,26 forint után, a.

Kicsit, de erősödött péntek reggelre a forint

Erősödött péntek reggelre a forint.

Gazdaság

Több mint egy év után csak elindult az ingyenes bolti készpénzfelvétel

Az elfogadott bankkártyák köre viszont szűk: csak a Mastercard vagy Maestro típusú kártyával rendelkező OTP-s ügyfelek tudnak készpénzt felvenni a diszkontlánc üzleteiben.

Devizapiac – Erősödött a forint péntek reggel

Az euró 1,0840 dollárra erősödött péntek reggel a csütörtök kora esti 1,0828 dollárról.

Az EKB csökkentette az irányadó kamatlábat

Az EKB döntése megfelel a többségi piaci várakozásoknak.