Hirdetés
Kezdőlap Autó

Autó

VW a sztár. Több az új eladott autó az EU-ban – a válság előtti forgalom még messze van

Májusban több mint a felével haladta meg az Európai Unióban forgalomba helyezett új autók száma az egy évvel korábbit bázishatás miatt, de még a növekedéssel együtt is jóval elmaradt a válságév előtti szinttől.

E-autóra kevés volt az egymilliárd – Újabb kétmilliárd pályázható

A nagy érdeklődés miatt a pályázat megjelenésének napján kimerült az elektromos autók vásárlásához kapható első, egymilliárd forintos keret, ezért elérhetővé válik a teljes hárommilliárd forintos keretösszeg - közölte az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft.

Használtautó telephellyel bővült a Porsche Hungaria kereskedői hálózata Budaörsön

Das WeltAuto Centrum néven használt autó kereskedést adott át a Porsche Hungaria Budaörsön, a Parts Center Budapest alkatrészraktár és az M1-es, M7-es közös autópályaszakasz közötti területen 2021. június 10-én. Az 1 milliárd forintos beruházás 1,1 hektáros területen valósult meg, ahol akár kétszáznál is több használt autó várhatja az érdeklődőket. Az importőr a kereskedés mellett újabb beruházásokba is kezd: itt épülhet fel a vállalat innovációs és oktató központja, valamint az első, elektromos autós kiegészítőket áruló márkájának, a MOON-nak a bemutató terme is.

Négy betű és három szám – ilyen lesz az új magyar rendszám

A három betűből és három számból álló jelenlegi rendszámtáblákból néhány éven belül már nem lehetne többet kiadni, ezért 2022. július 1-jétől négy betűből és három számból álló rendszámtáblákat vezetnek be - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) stratégiai és parlamenti államtitkára.

Autó. Az EU új gumiabroncs-jelölési rendszert vezetett be

2021. május 1-jén az EU új gumiabroncs-jelölési rendszert vezetett be annak érdekében, hogy a fogyasztók megalapozott döntéseket hozhassanak. A jelölésekről a Magyar Gumiabroncs Szövetség információi alapján számolunk be.

Euro NCAP törésteszt – Öt csillag a VW ID. 4-nek

Figyelemreméltóan teljesített a VW ID.4 a tekintélyes Euro NCAP (European New Car Assessment Programme) biztonsági tesztjén. A Volkswagen márka első kompakt SUV modelljét, amelynek műszaki alapja az innovatív Moduláris elektromos platform (MEB), a legjobb minősítéssel díjazták.

Év Magyar Autója 2021 – Esztergomi győztes a hibridek versenyében

Immár második alkalommal osztották ki az Év Magyar Autója díjakat, a győztes idén a Suzuki Vitara lett - közölték a szervezők, az Autós Nagykoalíció (ANK) és a Járműipar.hu portál.

Elektromos autózás. Zöldenergia – az MVM díjnyertes applikációjával

Miközben az elektromos autók hatótávolságának folyamatos növekedése mindinkább a kompromisszummentes használatot garantálja, az e-mobilitás másik pillérét jelentő töltőhálózat fejlesztéséből már 1400 töltési ponttal vesszük ki részünket – fejti ki Pálfy Barnabás, az MVM Mobiliti Kft. kereskedelmi vezetője.

Casco. Tíz százalékos drágulás egy év alatt

Az autósok 2020-ban átlagosan 106 100 forint éves díjért kötöttek teljes körű casco biztosítást. Ez 10 százalékkal haladja meg az előző év 96 400 forintos átlagát - közölte a Netrisk.hu biztosításközvetítő portál.

A Trabant előzi a Teslát Németországban

Németországban még mindig több Trabant rója az utakat, mint Tesla elektromos autó - derül ki a duisburg-esseni egyetem CAR autóipari kutatóintézetének kimutatásából.

Rohamosan öregedik a magyar autópark

Magyarországon a személygépkocsik száma 2010 és 2019 között 28 százalékkal, 828 ezerrel 3,8 millióra emelkedett, miközben az autók átlagos életkora három évvel meghosszabbodott - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt.

Vége a bérelt céges autók 50%-os áfájának?

Az év végén megszűnhet a bérelt és a lízingelt céges autók 50 százalékos áfakönnyítésének lehetősége. A játszma még nem lefutott, a Magyar Lízingszövetség már elküldte az érintettek véleményét a Pénzügyminisztériumba, amely az EU-val egyeztethet a hosszabításról. Ennek eredménye az áfatörvényt is érintheti.

Önvezető autózás. Ma még sci-fi, sok kérdéssel

Nincs új a nap alatt? A hagyományos kocsikban jó ideje számos extra, több szériaelem is önállóan cselekszik. A parkoló asszisztensen túl ilyen a tempómat, a sáv- és a követési távolság tartó is. Az önvezető autó a már meglévő elemek összekapcsolásából és továbbfejlesztéséből valósul meg, számos pénzügyi, jogi és társadalmi kérdést is felvetve. Petrus Szabolcs összefoglalója.

A Ford több mint őrzi piaci pozícióját Magyarországon

A Ford értékesítése mintegy 20 százalékkal esett vissza Magyarországon tavaly a koronavírus-járvány hatására, a márka mégis javítani tudta részesedését az új autók piacán, teherjárművei hagyományosan erős pozíciójának köszönhetően.

Koronavírus – átoltottság. Menczer: Brüsszel miatt vagyunk lemaradva

Brüsszel hibái miatt vagyunk lemaradva a koronavírus elleni vakcinával kapcsolatban Amerikához, Angliához és Izraelhez képest - hangsúlyozta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és az ország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára a Facebook-oldalán.

Okosautóval érkezik a Tesla kínai riválisa Európába

Az Xpeng Motors száz elektromos okosautót szállít le a héten norvég vásárlóknak. Ezzel első alkalommal küldenek ki közvetlenül egyéni vásárlóknak Európába kínai gyártású elektromos okosautót - számolt be a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.

Kecskeméti Mercedes. SUV lesz az első tisztán elektromos modell

Újabb 50 milliárd forintos beruházással bővíti kecskeméti gyárát a Mercedes-Benz. A fejlesztés keretében a vállalat - Magyarországon elsőként - tisztán elektromos meghajtású autók gyártásába kezd - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Győri Audi. Turbókék színben gördült ki az első új modell

Újabb modellel bővült a járműgyártás Győrben: elkezdődött az Audi Q3 plug-in hibrid sorozatgyártása. Az első győri Q3-as turbókék színben gördült le a gyártósorról.

Autókereskedők: túl sokáig tart az import kocsik forgalomba helyezése

A külföldről importált autók magyarországi forgalomba helyezése az év végére szinte ellehetetlenült: az első műszaki vizsgáztatás várakozási ideje országos szinten meghaladja az egy hónapot, Budapesten pedig a kettőt - közölte a Magyar Gépjármű-kereskedők Országos Egyesülete (MGOE).

Kötelező biztosítás. Negyvenezer autós még válthat

Az autósok 35-40 százaléka a határidő előtti utolsó héten dönt kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződésének felbontásáról, ennek alapján december 1-jéig még mintegy 40 ezer szerződésváltásra kerülhet sor - közölte a Netisk.hu saját adatai alapján.

Friss

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Új otthonfelújítási támogatás: a szakértő szerint erre érdemes figyelni mindenkinek 

A törvényalkotói szándékkal ellentétben az akció meghirdetésének az elkövetkező egy-két hónapban negatív hatása lesz a piacra, mert a korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy ilyenkor még azok is kivárnak és nem vásárolnak, akiket nem is érint a kedvezmény.

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.