Miután Dublin nem szedte be az elmaradt adót az óriáscégtől, az Európai Bizottság 2017 októberében az uniós bírósághoz fordult. A döntés ellen Dublin és az Apple is fellebbezett.
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben azután, hogy Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa keddi ülésén az alapkamat szinten tartásáról döntött,
A CTF egy workshopsorozatot is tart majd, amelyek segítenek a körforgásos tervezés elméletét a gyakorlatba átültetni, és megmutatják a kollégáknak, hogyan tudják ezt a mindennapjaikba beilleszteni.
Összességében 1,4 százalékkal nőtt a sörértékesítés mennyisége: Nyugat-Európában 1,7 százalékkal csökkent, ugyanakkor Ázsiában 1,9 százalékkal, Közép-Kelet-Európában, illetve Indiában (CEEI) pedig 4,5 százalékkal bővült.
Nemrégiben sikeresen befejezték az első zöldmezős raktárberuházásukat Ecseren, Debrecenben pedig telket vásároltak, amely egy nagyszabású raktárfejlesztés helyszíne lesz.
Az NMHH-podcast első sorozatának utolsó három része a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság számára is kiemelt fontosságú területtel foglalkozik: az online bizalom témakörével.
Mike James, a Dreher Sörgyárak új vezérigazgatója a közleményben kiemelte, a Dreher Sörgyárak nagy utat tett meg a termékfejlesztés és hatékonyságnövelés területén az elmúlt 7 évben
Egy mesterséges intelligencia alapú applikációt is bemutatott a SPAR kifejezetten a Régiók Kincsei beszállítói számára: ez a megoldás hatékonyabbá teszi a közösségi média kommunikációjukat.
A mérés után egyértelműen bebizonyosodott, hogy az elektromos hajtáslánc nulla lokális emissziója pontosan kimutatható mértékben járul hozzá a károsanyag-kibocsátás csökkentéséhez és a levegőminőség javulásához.
Az albérletpiac legnagyobb része ezekre a településekre koncentrálódik, mert az országszerte több mint 14 ezer kiadó lakóingatlan 85 százaléka Budapesten és a vármegyeszékhelyeken található.
Az Accent Hotels szállodaláncot az ország legvonzóbb munkaadójának választották idén a Randstad Employer Brand Research kutatása szerint a szállodákat, éttermeket és kávézókat tömörítő HORECA szektorban.
Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
A Revolut kriptoszolgáltatásainak magyarországi felfüggesztése után – amelyet egy júniusi törvénymódosítás indokolt a jogosulatlan kriptoeszköz-átváltás büntethetőségének bevezetésével – a Bitget szabályozott, blokklánc-alapú alternatívát kínál a hazai felhasználóknak. A platform spot- és határidős piacokat, stakinget, valamint mesterséges intelligenciával működő kereskedési asszisztenst biztosít, és átlátható eszközkezelést ígér. A Bitget közleményében arra buzdítja a magyar kriptófelhasználókat, hogy próbálják ki a kereskedést a platformon, amely az oktatást, biztonságot és digitális tulajdont helyezi előtérbe.
A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.

Az utóbbi hónapokban drámai átalakuláson megy keresztül az online tartalomfogyasztás és -terjesztés világa. A keresőoptimalizálás (SEO), ahogyan ismertük, szétesőben van.
A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.
Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek