Hiába menekült csődvédelembe tavaly szeptemberben, Amerikában most végleg bezár a világ legnagyobb játékáruházaként jegyzett Amerikai Toys R Us. De nekünk itt lesz még Bécs.
Hosszas érdekegyeztetések után, a hitelezők elfogadták a Mart Kft. csődegyezségét. Így ők pénzhez jutnak, miközben az ország egyik legnagyobb építőanyag és szaniter kereskedelmi cégének reorganizációjára is lehetőség nyílik.
Amit már tavaly tudott a piac, idén valósággá is válik: a Danubius Hotels két, különböző márkanéven és cégben viszi tovább városi szállodáit és gyógyhoteleit. Erről is beszélgettünk Kovács Balázzsal, a lánc városi szállodáit üzemeltető Danubius Hotels Zrt. vezérigazgatójával.
A közelmúltban, az Intersport 1,2 milliárd forintos fejlesztési programjának keretében, az Allee bevásárlóközpontban nyílt meg a régió legmodernebb Intersport áruháza. A beruházási stratégia folytatásaként...
Az önkéntes nyugdíjpénztári tagok egyéni számláin jóváírt tagdíjbefizetések és adójóváírások összege 12,6 százalékkal, 165,1 milliárd forintra nőtt, a kifizetések pedig 6,6 százalékkal, 130,2 milliárd forintra csökkentek.
Hétfőtől pályázhatnak az 5000 lakos alatti települések a helyi közvilágítás korszerűsítésére; a Magyar Falu Program keretében, a Jedlik Ányos Energetikai Program forrásaiból összesen 18 milliárd forint áll rendelkezésre
A török tea – çay, ahogy helyben mondják – nem pusztán ital. Vöröses árnyalata, tulipánformájú pohara és a hozzá tartozó mozdulatok olyan jelentésrétegeket hordoznak, amelyek túlmutatnak a koffeintartalmon.
2025 májusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 3,6, munkanaptényezővel kiigazítva 5,5 százalékkal magasabb volt az egy évvel azelőttinél
Hétfőtől pályázhatnak az 5000 lakos alatti települések a helyi közvilágítás korszerűsítésére; a Magyar Falu Program keretében, a Jedlik Ányos Energetikai Program forrásaiból összesen 18 milliárd forint áll rendelkezésre
A török tea – çay, ahogy helyben mondják – nem pusztán ital. Vöröses árnyalata, tulipánformájú pohara és a hozzá tartozó mozdulatok olyan jelentésrétegeket hordoznak, amelyek túlmutatnak a koffeintartalmon.
Közeledik az adatszolgáltatási határidő a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer (EPR) alá tartozó gyártók, illetve első belföldi forgalomba hozók számára.
Megszülettek az első támogatói döntések a komplex élelmiszeripari fejlesztések kapcsán, 49 beruházás több mint 95 milliárd forint támogatásban részesül
Megkezdte a kárigények feldolgozását a Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, mint az Unitravel Kft. vagyoni biztosítékát nyújtó biztosító, miután a Fővárosi Kormányhivatal július 10-én hivatalos határozatot hozott az utazási iroda fizetésképtelenségének megállapításáról
Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek