Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság

Gazdaság

Megvalósult a Hévízi-tó átfogó tóvédelmi programja

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság, konzorciumi partnerei és a helyben élők segítségével több mint 660 millió forint felhasználásával valósult meg a Hévízi-tó és környékének természetvédelmi célú rekonstrukciója.

Együttműködési megállapodás a VIG csoporttal

Együttműködési megállapodást írt alá csütörtökön a kormány nevében Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a VIG csoport képviseletében Hartwig Löger vezérigazgatóval és Lehel Gábor igazgatósági taggal.

Újabb területen jelent meg a madárinfluenza

Bács-Kiskun vármegye egy korábban még nem érintett területén igazolta a madárinfluenza vírus jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma, az érintett állomány felszámolása folyamatban van.

A gyógyszeripar a magyar gazdaság kitörési ágazata

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter részt vett a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének (MAGYOSZ) elnökségi ülésén, ahol áttekintették a gyógyszeripar nemzetgazdasági jelentőségét és lehetőségeit.

Megalakult az intermodális kerekasztal

Az intermodális fuvarozás térnyerése érdekében megalakult az intermodális kerekasztal, hogy teljesíthető legyen az Európai Bizottság fenntartható és intelligens mobilitásra vonatkozó stratégiájának célkitűzése.

Szigorodnak a szállásfoglalási platformok szerződési feltételei

Az online szálláshelyfoglalási piac, a hatóság támogatja a szállásfoglalási platformok szerződési feltételeinek szigorítását a magyar fogyasztók és a belföldi szállásadók védelme érdekében.

Bankoknál, biztosítóknál vizsgálta a mesterséges intelligenciát a jegybank

Az MNB témavizsgálata nem tárt fel a jelenlegi jogszabályokat sértő kockázatokat, hiányosságokat.

3,4 millió forintra nőtt a háztartások átlagos megtakarítása

A harmadik negyedévben a háztartások átlagos megtakarítása 3,4 millió forintra nőtt,.

Horváth Gábor közgazdász lett a Költségvetési Tanács elnöke

Horváth Gábor közgazdászt, kockázatkezelési szakembert nevezték ki 2024. január 10-i hatállyal a Költségvetési Tanács elnökévé kedden Budapesten.

Vegyesen alakult kedd reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző napi  egy százalék körüli gyengülés után.

Eredményes a Continental Dohányipari Csoport

A mesterséges szárítású Virginia dohány termesztése a tavalyinál 11 százalékkal nagyobb, 918 hektárnyi, javarészt a Nyírségben található területen zajlott.

újabb mérföldkőhöz érkeztünk a gazdaságfehérítésben

A hazai áfarés szintje 2010-ben 22,3 százalékot ért el, azóta folyamatos csökkenést mutat, mértéke 2021-ben elérte az eddigi legalacsonyabb, 4,4 százalékos mértéket.

Tíz év alatt eltűnt a magyar bankfiókok több mint fele

Az idén kilenc hónap alatt 65 bankfiókot zártak be, már csupán 1445 egység van az országban. Tíz éve még bőven 3 ezer fölött volt a fiókok száma. A dolgozók számát azonban nem csökkentik a pénzintézetek, mert az online bankolás ad más munkát.

Minden a vezetőn áll, vagy bukik

Az ideális jutalékrendszer ismérve, hogy ugyanaz az érdeke az értékesítőnek, mint a tulajdonosnak.

Átadták az MNB Kiválósági ösztöndíjait

Huszonöt magyarországi felsőoktatási intézmény közel 600 hallgatója vehette át ünnepélyes keretek között a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által létrehozott Kiválósági ösztöndíjat,

Győztünk: újabb 2 százalékponttal csökkent az infláció

A bérek és a fizetések vásárlóerejének folyamatos növekedése megnyitja az utat a fogyasztás bővülése,.

Befejeződött Magyarország legnagyobb gazdaságfejlesztési programja Afrikában

Magyarország lezárta valaha volt legnagyobb afrikai gazdaságfejlesztési programját Ugandában.

Varga Mihály vétózik, ha az államadósság veszélyben van

Varga Mihály élni fog a kormányzati költségvetési előkészítő munkacsoportban kapott  vétójogával, ha úgy látja, hogy az államadósság vagy az államháztartási hiány veszélyben van

Egyhangú volt a döntés az alapkamat csökkentéséről

A tanács egybehangzó véleménye szerint a dezinflációt 2024-ben is folytatni kell.

A munkásszállások legalább fele a magyaroké lesz

A munkásszállások építését támogató új program húszmilliárd forinttal indul , ez 3500 ember számára biztosít majd lakhatást.

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.