Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság

Gazdaság

Kormányzati szektor – Négy hónap alatt 1,5 százalékos hiány

A kormányzati szektor a GDP 1,5 százalékának megfelelő, 180 milliárd forint hiánnyal zárta az első negyedévet. A kiadásoknak a bevételeknél nagyobb mértékű növekedése miatt az előző év azonos időszakához képest 309 milliárd forinttal, GDP-arányosan 2,6 százalékponttal romlott az egyenleg - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

A nettó átlagkereset 275 500 forint volt áprilisban

Áprilisban a nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 266 100, a kedvezményeket is figyelembe véve 275 500 forintot ért el, ami 8,3 százalékos növekedés a tavaly áprilisihoz képest - jelentette  a Központi Statisztikai Hivatal.

Matolcsy tizenkét pontja – reformok kellenek

Matolcsy György szerint az évtized megnyeréséhez már az első három évben el kell indítani a 2030-ig szükséges reformok legalább 80 százalékát. Jól kell kiaknázni Magyarország geopolitikai helyzetét, időbeli környezetét, az emberi-intézményi erőforrásokat és a nem humán tényezőket.

KSH: 28 ezren váltak munkanélkülivé áprilisról májusra

Májusban a munkanélküliek átlagos létszáma 215 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,7 százalékos volt. Az előző hónaphoz viszonyítva mintegy 28 ezerrel, az egy évvel korábbihoz képest pedig 55 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Járulékmentesség. Tízmilliárd marad a dolgozó nyugdíjasoknál

Július 1-től minden dolgozó nyugdíjasra érvényesek lesznek a kedvező adószabályok: sem egészségbiztosítási, sem nyugdíjjárulékot nem kell fizetniük. A tehercsökkentés idén tízmilliárd forintot hagyhat az érintettek zsebében - közölte Tállai András.

Fitch: Magyarországon elkezdődött a kilábalás

A közép- és kelet-európai térség gazdaságait - köztük Magyarországot - is komolyan megterheli az idén a koronavírus-járvány, de az év második felétől fellendülés, jövőre pedig lendületes növekedés várható - áll a Fitch Ratings átfogó előrejelzésében.

Az ÁSZ szerint kevesebb a szegény, mint tíz éve

Eredményesen zárultak a szegénységi küszöb alatt élők felemelése érdekében kidolgozott stratégiák 2010 és 2018 között - állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) frissen lezárt ellenőrzése alapján.

Szép-kártya. Rekordot dönthetnek a nyári költések

A Szép-kártya kibocsátók a veszélyhelyzet júniusi feloldása után a költések markáns emelkedésre számítanak, ami gyorsíthatja a belföldi turizmus talpra állását is.

Izer: a kata plusz terhét a cégeknek kell megfizetni

A kata szabályainak változásai csak azokat a cégeket érintik, amelyek a jelenlegi szabályozást kijátszva a foglalkoztatás alternatívájaként alkalmazzák az adófajtát - közölte Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.

Az MNB szerint két százalék is lehet a növekedés idén

A GDP idén szerény ütemben, 0,3-2,0 százalék között növekedhet, jövőre viszont 3,8-5,1 százalék, 2022-ben pedig 3,5-3,7 százalék lehet a bővülés - mondta Balatoni András, az MNB igazgatója a jegybank Inflációs jelentését bemutatva.

Palkovics: nyolcszáz milliárd jut munkahelyteremtésre

A munkahelymegőrzést az idén 380 milliárd forinttal, a munkahelyteremtést 2020 és 2022 között 804 milliárd forinttal támogatják a gazdasági akcióterven belül - közölte Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.

Megalakult a Gazdaságvédelmi operatív törzs

A Gazdaságvédelmi operatív törzs elsődleges célja a magyar gazdaság növekedési pályára állítása, ezért azonosítja és felszámolja azokat az adminisztratív szabályokat, bürokratikus terheket, amelyek fékezik a gazdaságot - mondta a pénzügyminiszter.

A GKI 6 százalékos visszaesést jósol 2020-ra

A GKI legfrissebb prognózisában elvetette az előző, márciusi előrejelzésében felvázolt kevésbé pesszimista - 3 százalékos GDP-csökkenést jósló - forgatókönyvét, miközben kissé enyhített pesszimista - 7 százalékos visszaesését valószínűsítő - forgatókönyvének borúlátásán.

Nyári diákmunka: idén hárommilliárd forint támogatással

A kormány idén hárommilliárd forintos keretösszeggel indítja el a diákok nyári munkavállalását támogató programot, amelyben a 16-25 év közötti, nappali tagozatos tanulók vehetnek részt júliusban és augusztusban.

Varga Mihály: a válságkezelés érdemben fékezte a visszaesést

A magyar gazdaság erős alapjai jelentős mozgásteret biztosítottak és biztosítanak a kormány gazdaságvédelmi intézkedéseihez - hangsúlyozta Varga Mihály a Nemzeti Versenyképességi Tanács ülése után.

ITM: a veszélyhelyzet óta először kevesebb az álláskereső

A veszélyhelyzeti intézkedések bevezetése óta a június 15-ei héten csökkent először a regisztrált álláskeresők száma Magyarországon, mindez munkaerőpiaci fordulatot jelez - mondta az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

Moody’s: 4,8 százalékkal csökkenhet a magyar GDP idén

A magyar gazdaságban várhatóan az idei év első felére koncentrálódnak a koronavírus-járvány negatív hatásai, és az év második felétől elkezdődhet a kilábalás - áll a Moody's Investors Service éves országjelentésében.

György László: egyre kevesebben szorulnak állami segítségre

Bíznak a fellendülésben a gazdasági élet szereplői, a munkahelyvédelmi intézkedéseket a kihívással arányosnak tartják, és egyre kevesebben szorulnak állami segítségre - jelentette ki az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

Államháztartás. Az előirányzat közel háromszorosa a hiány

Az államháztartás központi alrendszere májusban 324,1 milliárd forintos hiánnyal zárt, ezzel az első öt hónapban 1051,5 milliárd forint deficitet halmozott fel.

Pályázat. 25 milliárd magyar cégek határon túli beruházásaira

A Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében 25 milliárd forintos keretösszeggel határon átnyúló fejlesztési pályázatot hirdet a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft.

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.