Kezdőlap Gazdaság
Gazdaság
2019 június, a nettó átlagkereset 250 100 forint
Júniusban a bruttó átlagkereset 364 800 forint volt, 10,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Magyar falu program – kétmilliárd forint sportparkokra
A kormány kétmilliárd forinttal támogatja sportparkok építését a Magyar falu program keretében. Az intézkedéssel a kistelepüléseken élők számára teremtenék meg a mindennapos sportolás lehetőségét.
Hazai beruházások – Kitart a lendület?
Eltérően ítélik meg a beruházások növekedési kilátásait az MTI-nek nyilatkozó szakértők. A Takarékbank elemzője szerint a későbbiekben is fennmarad a dinamikus növekedés, az K&H elemzője viszont úgy véli, alábbhagyhat a beruházási kedv.
Csaknem ötödével nőttek a hazai beruházások
A második negyedévében folytatódott a nemzetgazdasági beruházások dinamikus bővülése. A fejlesztések volumene 18,8 százalékkal haladta meg a múlt év időszakának szintjét, amikor 16,2 százalék volt az emelkedés - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
Matolcsy: a fenntartható felzárkózás modellje a magyar
Matolcsy György szerint a munka központú gazdaságpolitika, illetve az államadósság és a költségvetési hiány egyidejű csökkentése, a kereskedelmi és a fizetési mérleg pozitív egyenlegének megőrzése a magyar növekedési modell feltételei és tartalékai is egyben.
Nőtt a foglalkoztatottak száma – kevesebb nő munkanélküli
A május-júliusi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 518 ezer volt, 34 ezerrel, 0,8 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ugyanebben a három hónapban a munkanélküliek átlagos létszáma 158 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,4 százalékos volt.
Drágult a benzin és a gázolaj
Emelkedett az üzemanyagok ára szerdán, a benzin literenkénti nagykereskedelmi árát bruttó 3 forinttal, a gázolajét 4 forinttal növelte a Mol Nyrt.
Szigorodik az internetes vásárlás és bankolás
Biztonságosabb lesz az online vásárlás az uniós szabályozás hatására, amely szeptember 14-én léphatályba. Ekkortól többféle azonosításra lesz szükség, valamint elindul Magyarországon az úgynevezett nyílt bankolás.
A fiatalok béremelésre várnak és megbecsülésre
A dolgozó fiatalok 73 százaléka számít fizetésemelésre a következő egy évben, ugyanakkor a legtöbben nem érzik magukat megbecsülve a munkahelyükön - derült ki a K&H ifjúsági indexének 2019 első negyedéves adataiból.
Az éghajlatváltozás lehetőséget is ad a magyar gazdaságnak
Az éghajlatváltozás több gazdasági szektort is érinteni fog, de nemcsak többletfeladatokat, hanem lehetőségeket is ad majd a vállalkozásoknak - állapítja meg a Gazdaság és Vállalkozáskutató Intézet kutatására alapozott elemzésében az OTP Bank.
Alstom-ügy, nyolcmilliárdos vesztegetés – újabb vádlottal
Alstom-vesztegetési ügyben egy újabb személy ellen emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség, akinek a monogramját sem hozta nyilvánosságra a hatóság. A leírásból azonban sejteni lehet, hogy kiről van szó.
Automaták regisztrációja – félmilliós bírság a mulasztóknak
Félmillió forintra bírságolható, aki nem regisztrálja automatáját. A bejelentési kötlezettség nem csak az élelmiszert árusító berendezésekre vonatkozik - közölte az adóügyekért felelős államtitkár.
Tízmilliárdokat vesz ki az állam zsebéből a fekete cigi
Tavaly 6,5 százalék volt az illegális cigaretták hazai részaránya, a mintegy 530 millió szálas mennyiség hozzávetőleg 23 milliárd forintos költségvetési adókiesést okozott.
Rezsiutalvány. Nem névre szól, bárki felhasználhatja
Nem névre szóló a nyugdíjasok rezsiutalványa, ezért ha nekik nincs rá szükségük, akkor azzal hozzátartozóikat is segíthetik - közölte a nemzeti vagyonnal kapcsolatos parlamenti ügyekért felelős államtitkár.
GKI: derűsebb fogyasztói és üzleti várakozások
Augusztusban emelkedett a GKI konjunktúraindexe. Nemcsak az üzleti várakozások javultak, hanem az elmúlt hónapokban hullámzóan alakuló fogyasztói bizalmi index is több mint egyéves csúcsára jutott.
Államháztartás – 37,2 milliárd többlet júliusban
Júliusban 37,2 milliárd forint többlettel zárt a költségvetés, az államháztartás - önkormányzatok nélküli - központi alrendszerének első héthavi hiánya 352,7 milliárd forint lett - közölte a Pénzügyminisztérium.
Rezsiutalványt kapnak a nyugdíjasok
Kilencezer forint értékű rezsiutalványt kap minden nyugdíjas szeptember 30-ig - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Olcsóbb lett a benzin, drágult a gázolaj
Eltérőn változott pénteken a benzin és a gázolaj ára, a Mol a 95-ös üzemanyag literenkénti nagykereskedelmi árát bruttó 2 forinttal csökkentette, míg a gázolajét 3 forinttal emelte.
MNB: többletet hozott a második negyedév
A második negyedévben a központi kormányzat nettó pénzügyi megtakarítása 179 milliárd forint, a társadalombiztosítási alapoké 18 milliárd forint volt. A helyi önkormányzatok nettó finanszírozási igénye 77 milliárd forint volt az idei második negyedévben.
Olcsóbban tankolhatunk benzint
A Mol Nyrt. bruttó 3 forinttal csökkentette a benzin literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken, a gázolaj ára nem változott.
Friss
Az utánpótlás-nevelésben gyorsít a Porsche Hungaria
Magyarország legnagyobb autóimportőreként a Porsche Hungaria idén már komoly szerepet vállalt a versenysorozat megrendezésében.
Polgári kezdeményezés: Szili Katalin üzent az Európai Bizottságnak
A mai napon a Székely Nemzeti Tanács benyújtotta a nemzeti régiók polgári kezdeményezést az Európai Bizottságnak
Bécsi kutatás: csillagpor és klímaváltozás
A Bécsi Egyetem nemzetközi kutatócsoportja új felfedezést tett: a Naprendszer körülbelül 14 millió évvel ezelőtt egy sűrű csillagkeletkezési régión haladt át, amely jelentős mennyiségű intersztelláris port juttathatott a Föld légkörébe. A kutatók szerint ez a por ma is hatással lehet bolygónk éghajlatára.
A Turkish Airlines 2024-ben 2,4 milliárd dolláros nyereséget ért el
A Turkish Airlines 2024-ben 2,4 milliárd dolláros nyereséget ért el fő tevékenységeiből, és sikerét megosztva befektetőivel 260 millió dolláros készpénzes osztalékot jelentett be.
Hírek
BÉT – Csökkenéssel nyithat a budapesti tőzsde
A Mol fontos szinteket tört át, 52 forinttal, 1,8 százalékkal 2946 forintra erősödött, 1,8 milliárd forintos forgalomban. Rövid távú támasz 2920 forint közelében, a következő ellenállás 2 965 forintnál található.
Az alkoholmentes sör egyre népszerűbb az EU-ban: De vajon megelőzi-e a hagyományos sört?
Az alkoholmentes sör egyre népszerűbb az EU-ban: De vajon...
A diktatúra habzó bája: nyugati mintájú söröző nyílt Észak-Koreában
Észak-Korea egy vadonatúj, nyugati stílusú sörözőt reklámoz fővárosában, de...
Erősödött csütörtök reggelre a forint
A februári kezdéshez képest a forint 1,6 százalékkal erősödött az euróval, valamint 2,3 százalékkal a dollárral és a svájci frankkal szemben.
Erősödött a forint szerdán
Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Vegyesen mozgott a forint kedd reggel
Az eurót 1,0305 dolláron jegyezték kedden reggel, alacsonyabban a hétfő esti 1,0313 dollárnál.
Gazdaság
Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény
Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.
Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH
A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.
Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra
A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet