Hirdetés
Kezdőlap Hírek

Hírek

Maffia-per. 25 céget mozgattak, milliárdos költségvetési csalás Kecskeméten

Négy éven több mint egymilliárd forintnyi áfát tettek zsebre számlázási és cégláncolatot kiépítve a bűnszervezet tagjai.  A láncolat elején álló cégek rendre eltűntek, öt cégből viszont meggazdagodtak a banda tagjai. Pénzmosásért is bíróság elé állítják őket.

Az EP a szennyvíz újrahasznosításának szabályairól tárgyalt

A víz másodlagos, a szennyvíz tisztított formájú felhasználását szabályozza az EU. Erről döntött a közösség parlamentje, mert mint megállapították egyre nagyobb nyomás nehezedik az európai vízkészletre.

Moszkva. Önálló internet-törvény készül, stabil lesz és autonóm

Megszavazta az orosz parlament alsóháza első olvasatban azt a törvénytervezetet, amely biztosítani kívánja az orosz internet stabil és autonóm működtetését a világhálóról történő lekapcsolása esetén.

Liszt Ferenc repülőtér: közfejlesztési tanács elé viszik a zajterhelés ügyét

Tarlós István főpolgármester Palkovics László innovációs és technológiai miniszterrel egyetértésben úgy döntött, hogy a budapesti Liszt Ferenc-repülőtér működésével összefüggő zajterhelés problémáját előterjesztik a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsában.

Mesterséges intelligencia segítheti a kínai orvos diagnózisát

Kínai kutatók kifejlesztettek egy rendszert, mely mesterséges intelligencia (MI) segítségével megbízhatóan diagnosztizálja a gyerekeknél és fiataloknál fellépő betegségeket.

Ombudsman: nem kell majd fizetni a mamaágyért

Nem lehet díjfizetéshez kötni a szülő benntartózkodását a gyógyintézményben, a gyermekeket kezelő kórházak házirendje változhat annak nyomán, hogy az alapvető jogok biztosa állásfoglalását eljuttatta az emberi erőforrások miniszteréhez.

Magyar Borok Bálja az ország TOP borászataival

Ötfogásos menüsorral, neves pincészetek boraival várja a vendégeket szombaton a Corinthia Hotel Budapestben a 14. Magyar Borok Bálja.

Rekordösszegű útdíj folyt be tavaly

Az előző évinél 6 százalékkal több, bruttó 315 milliárd forint útdíj folyt be tavaly a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltatóhoz (NÚSZ), a cég ezzel újabb bevételi...

Román jegybank. Vita a kapzsisági bankadó eltörléséről

A Román Nemzeti Bank kormányzója, Mugur Isarescu ismét a bankok aktíváira kivetett úgynevezett kapzsisági adó eltörlését kérte kedden a román parlamentben.

Trump rendelete a mesterséges intelligenciáról

Donald Trump rendeletet adott ki a mesterséges intelligencia kutatásáról és fejlesztéséről. Amerikai AI Kezdeményezés nevű  rendelet értelmében a kormányzati hivataloknak is erőforrásokat kell adniuk a fejlesztéshez.

#MeTooUyghur. Életjelt követelnek a kínai hatóságoktól a hozzátartozók

Új kampány indult a közösségi médiában #MeTooUyghur néven: többen követelték, hogy a kínai kormány tegyen közzé videofelvételt az átnevelőtáborokban eltűnt hozzátartozóikról.

Digitalizáció. A térségben a magyar cégek a legbizakodóbbak

A térségi átlagnál jobban bíznak a digitalizációban a magyar cégek, 87 százalékuk egyértelműen növekedési lehetőséget lát az innovatív technológiák alkalmazásában, szemben a régiós átlag 83 százalékával.

Januárban 2,7%-os volt a drágulás – A liszt egy éve 8,7%-kal volt olcsóbb

 Olcsóbb lett a használt autó, a liszt és a dohány ára is nőtt. Idén januárban a fogyasztói árak átlagosan 2,7 százalékkal voltak  magasabbak az egy évvel korábbinál, éppen úgy, mint tavaly decemberben - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Kiszáradó folyók – Kisebb gleccserek

A világ gleccserei 18 százalékkal kisebbek, mint korábban becsülték - ezt állapította meg egy új tanulmány, amelynek szerzői arra figyelmeztetnek, hogy ez érzékenyen érintheti a világ néhány nagy folyójának vízutánpótlását.

Kollégáit mérgezte nyugtatókkal a pécsi ápolónő. Felfüggesztett a büntetése

Jogerősen is két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a Pécsi Törvényszék egy ápolónőt, aki csaknem egy éven keresztül nyugtató- és altatószerekkel mérgezte kollégáit egy pécsi klinikán.

Dózsa György úti baleset. Megszüntetett letartóztatás, M. Richárd szívbeteg

Szívbetegség miatt nem jogerősen megszüntette a Pesti Központi Kerületi Bíróság M. Richárd, a Dózsa György úti baleset elsőrendű vádlottjának letartóztatását.  M. Richaárd a Dózsa...

Esztergomi Suzuki. Elbocsátották az alakuló szakszervezet titkárát, per lesz

A Magyar Suzuki Zrt. álláspontja szerint a munkavállalók és a munkáltató közti egyeztetéshez az üzemi tanács megfelelő fórum.

PM: az eurózóna-költségvetése nem lehet ellentétes az unió céljával

Tovább mélyítené a régiók közötti különbségeket és akadályozná az egységes piac megerősítését, ha az eurózóna-költségvetése átfedésbe kerülne az Európai Unióban már létező eszközrendszerével és célkitűzéseivel - hangsúlyozta Varga Mihály az eurózóna pénzügyminisztereinek kibővített brüsszeli tanácskozásán.

Belgium, országos sztrájk – zárva tart a reptér is

Teljesen zárva tart szerdán a belgiumi Charleroi nemzetközi repülőtere a meghirdetett országos sztrájk miatt - jelentette be a létesítményt üzemeltető vállalat.Az intézkedés mintegy 120...

Drágul a benzin és a gázolaj

A Mol bruttó 2-2 forinttal emeli a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán - értesült az MTI piaci forrásokból hétfőn.  Az...

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.