Hirdetés
Kezdőlap Ingatlan

Ingatlan

Rozsdaövezeti lakásáfa – küszöbön az építési bumm?

A rozsdaövezetekben egy-két éven belül több ezer új lakás épülhet, a kedvezményes áfakulcs miatti lakásépítési kedv felfutása pedig évekig is kitarthat - derül ki az ingatlan.com elemzéséből.

Öt százalékra csökkenhet a rozsdaövezeti lakások áfája

A kormány elfogadta az új lakások építését ösztönző városi otthonteremtési programot. Amennyiben az Országgyűlés is rábólint, a rozsdaövezeti területeken épülő lakások vásárlásának áfája öt százalékra csökken.

Megszűnik a Nemzeti Eszközkezelő

A 2011-ben létrehozott Nemzeti Eszközkezelő Zrt. (NET Zrt.) teljesítette a kormány által kitűzött célt, ezért benyújtottak egy törvénytervezetet, amely javaslatot tesz a NET törvény hatályon kívül helyezésére - közölte a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter.

Lakáspiac. Átadási bumm és csökkenő építési kedv

Az első negyedévben 4775 új lakás épült, 30,4 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Az építendő lakások száma ugyanakkor 7032 volt, 27,0 százalékkal kevesebb, mint a múlt év azonos időszakában - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Irodapiac: tavaly rekordok, idén átrendeződés

A kereskedelmi ingatlanpiacon 2019 a rekordok éve volt: a szektorba érkező befektetések összege elérte az 1,8 milliárd eurót. Idén viszont a koronavírus-járvány mindent átírhat - mondta Nagy Tamás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) főosztályvezetője.

Rozsdaövezeti lakásáfa – kiegyensúlyozottabb piac?

Hosszabb távon a rozsdaövezetekben megépülő lakások kiegyensúlyozottabbá tehetik a budapesti ingatlanpiacot, mert a növekvő kínálat fokozhatja a versenyhelyzetet az új lakások piacán - közölte az ingatlan.com.

Több az olcsó albérlet, szállodák is kiadnak

Március elejéhez képest országszerte 22 százalékkal közel 20 ezerre, Budapesten pedig 12 százalékkal 12 ezerre emelkedett a kiadó lakáshirdetések száma. Az ingatlan.com szerint a kínálat a júliusi-augusztusi főszezonhoz fogható.

A társasházkezelők egyesülete a hitelmoratóriumról

A társasházakra is érvényes veszélyhelyzet miatti hitelmoratóriumról tett közzé ajánlást, és állásfoglalást a Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesülete. 

A lakáspiacot is utolérte a járvány

A koronavírus hatásai a lakáspiacon is érezhetőek: Budapesten az első negyedévben 27 új projekt indult, ami az előző év azonos időszakához képest 37,2 százalékos visszaesés - közölte az Otthon Centrum.

Albérletpiac. Arccal a megfizethetőség felé?

A fővárosi albérletpiacon a hirtelen bővülő kínálat és a zsugorodó kereslet hatására már jellemzően stagnálnak, a belső kerületekben enyhén csökkennek a bérleti díjak. Árzuhanás nem várható, de arra jó esély van, hogy a járványt követően a korábbinál megfizethetőbbé váljon a piac - közölte az OTP Ingatlanpont.

Mi történt? Március első három hetében jóval többen kerestek lakást

Az Otthontérkép Csoport oldalait közel 20 százalékkal több egyedi látogató kereste fel március első három hetében, mint egy évvel korábban, ugyanebben az időszakban. Sőt, pár százalékkal nőtt a feltöltött, elérhető kínálat mennyisége is a csoporthoz tartozó Ingatlantájoló oldalon.

Fogyasztóbarát lakásbiztosítás – jegybanki minősítéssel

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) pozitívan bírálta el az elsőként pályázó Union Biztosító minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítását, azonnal indulhat a forgalmazás.

Lakáspiac – Budapesten nem a méret a lényeg

Csökkent az új lakások átlagos mérete a fővárosban: az árak jelentős emelkedése és a vevők elvárása miatt a fejlesztők csökkentették az alapterületeket - derült ki a Takarék Index vizsgálatából.

Jelzáloghitel. 19 százalékos emelkedés a lakáspiacon

Idén mintegy 147,5 milliárd forint jelzáloghitelt használtak fel a lakáspiacon, ami 19 százalékos emelkedés a tavalyi első két hónaphoz képest - derült ki a Duna House adataiból.

Hárommillió magyar otthon szorul felújításra

Magyarországon mintegy 3 millió lakás szorul felújításra, ezek közül 2022 végéig 750-800 ezer újulhat meg - ismertette Petz Raymund, a GKI Gazdaságkutató Zrt. igazgatója.

KSH: ötödével több lakás épült tavaly, mint 2018-ban

Tavaly 21 127 új lakás épült Magyarországon, 20 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építhető lakások száma 35 123 volt, 4,3 százalékkal kevesebb, mint 2018-ban.

Az OTP szakértői az albérlet- és lakásárakról

A lakásárak emelkedése idén tovább lassul, a növekedés mértéke vélhetően 10 százalék alatt marad. Ez nem recessziót, hanem árkorrekciót jelez - mondta az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

Lakáspiac – A vevőknek kedvez az erősödő kínálat

Élénk kereslettel indult az ingatlanpiac idén, bár ez még nem mutatkozott meg a vásárlásokban - közölte a Duna House.

Állami ingatlanok liciten – az őszödi üdülő is vevőre vár

Újra meghirdet nagy értékű ingatlanokat - köztük a balatonőszödi volt kormányüdülőt - a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) az elektronikus aukciós rendszerben.

Berlin. Öt évre befagyasztották a lakbéreket

A lakbérek befagyasztásáról fogadott el jogszabályt a berlini törvényhozás. A német főváros parlamentjének döntése alapján a lakbér nem emelkedik a jövedelmhez képest a következő öt évben.

Friss

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Új otthonfelújítási támogatás: a szakértő szerint erre érdemes figyelni mindenkinek 

A törvényalkotói szándékkal ellentétben az akció meghirdetésének az elkövetkező egy-két hónapban negatív hatása lesz a piacra, mert a korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy ilyenkor még azok is kivárnak és nem vásárolnak, akiket nem is érint a kedvezmény.

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.