Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág

Pénzvilág

Újra 363 forint fölé drágult az euró

A feltörekvő piaci árfolyameséssel párhuzamosan nagyot gyengült a forint a főbb devizákkal szemben.

Forintkötvényt bocsátott ki a Nemzetközi Beruházási Bank

A Nemzetközi Beruházási Bank 15 milliárd forintnyi hároméves lejáratú kötvényt bocsátott ki a dublini tőzsdén márciusban bejegyzett Középlejáratú Banki Kötvény (KBK) programjában. A kibocsátás vezető kezelője az UniCredit AG volt.

Immár sehol sem biztosíthat a Novis

Az MNB után a szlovák nemzeti bank (NBS) is felfüggesztette a pozsonyi székhelyű, Magyarországon határon átnyúló szolgáltatást nyújtó NOVIS Biztosító termékeinek értékesítését. Az intézkedés a társaság működésének valamennyi tagállamát érinti.

Fizetési mérleg. 847 millió euró hiány a második negyedévben

A folyó fizetési mérleg hiánya 847 millió euró volt a második negyedévben, az első negyedévi 317 millió euró és az egy évvel korábbi 446 millió euró többlettel szemben - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

Moratórium – MNB: több százezren hosszabbíthatnak

A legkiszolgáltatottabb emberek esetében hosszabbodik meg fél évvel a hiteltörlesztési moratórium, mert a kezdeti szakaszban is inkább a sérülékenyebb csoportok éltek a lehetőséggel - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője.

Infláció – Fordulat kell a bátrabb jegybanki válságkezeléshez

Szeptemberben még nem várható inflációs fordulat, októbertől viszont látványosan lassulhat a fogyasztói árak emelkedése, ami lehetőséget adhat a Magyar Nemzeti Banknak az élénkítésre - mondta az Amundi Alapkezelő Zrt. befektetési igazgatója.

MNB: a hitelpiacot is felforgatta a járvány

A hazai hitelpiacon is domináns volt a koronavírus-járvány hatása a második negyedévben: a kereslet csökkent, a banki kínálati feltételek szigorodtak, az állami hitelprogramok egy része pedig még nem fejtette ki teljesen a hatását - mondta a Magyar Nemzeti Bank elemzője.

Nőtt a befektetési alapok vagyona

Augusztusban a tőkeáramlás, a hozamok és az árfolyammozgások eredőjeként 132 milliárd forinttal, 2,1 azázalékkal nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon. A hónap végén a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének tagjai 6331 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban.

Sokat költ készpénzre az állam – törvénycsomag készül

Ősszel pénzügyi digitalizációs törvénycsomag kerül a parlament elé, amely az elektronikus fizetés további térnyerését segíti elő - jelentette be Gion Gábor, a Pénzügyminisztérium pénzügyekért felelős államtitkára.

Kötelező biztosítás – ombudsman: jogszabályt kellene módosítani

Jogszabály-módosítást javasol a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) díjképzésére az ombudsman - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala (AJBH).

Moratórium után. Az MNB a sérülékeny adósokra fókuszálna

A fizetési moratórium lejárta után célzott, a sérülékeny jövedelmi helyzetű adósokra fókuszáló, átmeneti és átlátható megoldást kell találni - mondta Fábián Gergely, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója.

Fizetési mérleg. 297 millió euró hiány júliusban

Júliusban az előző havi pozitív egyenleggel szemben ismét deficitbe fordult a folyó fizetési mérleg, 297 millió euró hiányt mutatott - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

NHP Hajrá. Öt hónap alatt elfogyott a keret fele

A pénzintézetek 531 milliárd forintot folyósítottak eddig a Magyar Nemzeti Bank Nhp Hajrá! hitelprogramjának 1500 milliárd forintos keretéből, és további közel 186 milliárd forint vár folyósításra vagy hitelbírálatra - derül ki a Bank360.hu adataiból.

Kötelező biztosítás – Jegybanki fellépés a túlzott díjak ellen

A Magyar Nemzeti Bank a központi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) adatbázis alapján statisztikailag megalapozott díjkalkulációt vár el a kárstatisztikával nem rendelkező biztosítóktól is - közölte a jegybank.

Az ÁKK az új szamurájkötvények paramétereiről

Az Államadósság Kezelő Központ ismertette az összesen 62,7 milliárd jen (178,6 milliárd forint) értékben kibocsátott négy különböző futamidejű szamurájkötvény mutatóit.

Wall Street. Először neveztek ki nőt egy nagybank élére

Jane Fraser személyében először neveztek ki női elnök-vezérigazgatót a Wall Street egyik nagy bankja, a Citigroup élére.

Zöld szamurájkötvényt bocsátott ki Magyarország

Ötszázmillió euró értékben bocsátott ki jenkötvényeket a japán piacon a magyar állam. Az értékpapírok egyharmada zöld kötvény - jelentette be Varga Mihály.

Osztalékstop. Az MNB hosszabbításra szólítja a bankokat

A járványhelyzet okozta bizonytalanságok miatt a jegybank felszólítja a hitelintézeteket, hogy január 1-jéig hosszabbítsák meg az osztalékfizetés felfüggesztését - jelentette be a Magyar Nemzeti Bank.

Marad az alapkamat. Egyhangúlag döntött a monetáris tanács

A monetáris tanács tagjai ellenszavazat nélkül döntöttek arról, hogy 0,6 százalék maradjon az alapkamat, és a kamatfolyosó se változzon - közölte a Magyar Nemzeti Bank az augusztus 25-i kamatdöntő ülésről kiadott rövidített jegyzőkönyvében.

A Fitch felminősítette a Nemzetközi Beruházási Bankot

A Fitch Ratings "A-" szintűre javította a Nemzetközi Beruházási Bank eddigi "BBB+" szintű besorolását - közölte a budapesti székhelyű pénzintézet.

Friss

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább