Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág

Pénzvilág

Bankvilág. Gyengélkednek a legnagyobbak

A világ legnagyobb kereskedelmi bankjai 2006 óta a legrosszabb első fél évet zárták, valamennyi működési területükön gyengén szerepeltek.

EKB: Lagarde alacsonyan tartaná a kamatokat

Az Európai Központi Banknak folytatnia kellene jelenlegi politikáját, amely alacsony irányadó kamatlábakkal próbálja elősegíteni az infláció visszafogott növekedését - jelentette ki az EKB élére jelölt Christine Lagarde.

Uniós pénzek. Itthon kilenc ügyben vizsgálódott az OLAF

Csaknem 170 vizsgálatot folytatott le tavaly az Európai Unió csalás elleni hivatala (OLAF), és több mint 370 millió euró visszafizettetésére tett javaslatot. Magyarországon kilenc lezárt vizsgálatból hét esetében született OLAF-ajánlás visszafizettetésre.

Adósságkezelés. Nagyobb a törlesztési hajlandóság

Nagyobb a törlesztési hajlandóság az adósok körében. Az átlagos befizetések értéke több mint tíz százalékkal emelkedett - derült ki az EOS Csoport kutatásából.

MNB – jelzáloghitel. Harmadával csökkent a nemfizetés

Változatlanul gond a jelzáloghitelek kamatkockázata a Magyar Nemzeti Bank friss Pénzügyi fogyasztóvédelmi jelentése szerint - mondta Szeniczey Gergő, a jegybank fogyasztóvédelemért és piacfelügyeletért felelős ügyvezető igazgatója.

Lassult a kínai GDP-növekedése, a bankok profitja mégis nőtt

Annak ellenére több, mint négy százalékkal nőtt az öt legnagyobb kínai bank profitja az idei első fél évben, hogy lassult az ázsiai ország gazdasági növekedése.

Kiemelkedő, de nem túlfűtött a hitelbővülés

A hitelállomány elérte éves növekedése csúcsát. A reálgazdasági folyamatokat figyelembe véve a jegybank nem tekinti túlfűtöttnek a hitelbővülés jelenlegi dinamikáját sem szerkezetében, sem volumenében - közölte Nagy Tamás, az MNB főosztályvezetője.

EKB: gyengítheti az eurót a Facebook kriptopénze

Csorbíthatja az euró nemzetközi szerepét és az Európai Központi Bank monetáris politikai befolyását a Facebook tervezett kriptodevizája, a Libra széleskörű alkalmazása - figyelmeztetett Yves Mersch, az EKB igazgatóságának tagja.

Mélypont. 332 forint közelében járt az euró

Árfolyammélypontot ért el a forint a kora délutáni órákban a főbb devizákkal szemben.

Felére esett vissza az MKB profitja

Az MKB-csoport korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye 11,9 milliárd forint volt az idei első fél évében, 53,5 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál.

Szigorodik az internetes vásárlás és bankolás

Biztonságosabb lesz az online vásárlás az uniós szabályozás hatására, amely szeptember 14-én léphatályba. Ekkortól többféle azonosításra lesz szükség, valamint elindul Magyarországon az úgynevezett nyílt bankolás.

Elemzők az érintetlenül hagyott kamat hatásairól

Nem lepte meg az elemzőket, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa változatlanul hagyta a kamatokat és a monetáris kondíciókat kedden, az MTI-nek nyilatkozók a közeljövőben sem várnak elmozdulást a jegybank eddigi hozzáállásában.

Felminősítette a Sberbank Europe-ot a Fitch

A Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő intézet javított a Sberbank Europe AG hosszú távú kibocsátói alapbesorolásán.

Monetáris tanács: marad az alapkamat 0,9 százalék

A monetáris tanács nem változtatott az alapkamat 0,90 százalékos szintjén, és a kamatfolyosót is változatlanul hagyta.

A bitcoin árfolyama csaknem 8 százalékkal esett

Szerda kora délután nyolc százalékkal gyengült, öt napja legalacsonyabb szintre került a bitcoin árfolyama a dollárhoz képest, később azonban minimálisan mérséklődött a veszteség.

Horvát privatizáció – az euró mielőbbi bevezetése érdekében

A horvát állam az euró mielőbbi bevezetése érdekében újabb privatizációs hullámot indít, és eladja részesedését azokban a vállalatokban, amelyekben mindössze néhány százalék tulajdonjoggal rendelkezik - írta a Poslovni Dnevnik című horvát gazdasági napilap szerdán.

Trump: a kereskedelmi vita Kínával árthat az amerikai gazdaságnak

A kereskedelmi vita Kínával árthat is az amerikai gazdaságnak, de a viszály hosszú távon előnyöket hoz majd az Egyesült Államoknak - mondta Donald Trump amerikai elnök kedden újságíróknak.

Nőtt a befektetési alapok vagyona

Júliusban 0,2 százalékkal, 12 milliárd forinttal emelkedett a befektetési alapokban kezelt vagyon, a hónap végén a BAMOSZ-tagok együttesen 6225 milliárd forintot kezeltek - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ).

Többet fizettek be a munkáltatók – nőtt a nyugdíjpénztárak vagyona

Fokozták befizetéseiket a munkáltatók, kiemelkedő vagyongyarapodást értek el a második negyedévben az önkéntes nyugdíjpénztárak, éves összevetésben az állami adóvisszatérítéssel támogatott befizetések csökkentek. Az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségével (ÖPOSZ) együttműködő önkéntes nyugdíjpénztárak összvagyona június végére 1398 milliárd forintra nőtt.

Lakástakarék. Az Aegon átadja ügyfeleit, az Erste fogadja

A Magyar Nemzeti Bank jóváhagyta, hogy az Erste Lakástakarék október 25-ével átvegye az Aegon Lakástakarék portfólióját. A tranzakció mintegy ötvenezer ügyfelet érint.

Friss

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Új otthonfelújítási támogatás: a szakértő szerint erre érdemes figyelni mindenkinek 

A törvényalkotói szándékkal ellentétben az akció meghirdetésének az elkövetkező egy-két hónapban negatív hatása lesz a piacra, mert a korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy ilyenkor még azok is kivárnak és nem vásárolnak, akiket nem is érint a kedvezmény.

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.