Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág

Pénzvilág

Államháztartás – 103 milliárdos többlet áprilisban

A központi alrendszer április végi, 6760,9 milliárd forintos bevételei 13,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, míg a 6799,9 milliárd forintot elérő kiadásai 3,7 százalékkal elmaradtak a tavaly azonos időszakitól.

Lassul a világgazdaság, romlik a bizalom

Rontotta idei világgazdasági növekedési előrejelzését a párizsi székhelyű Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD), amely szerint a kereskedelmi forgalom és a beruházások érezhetően lassultak, az üzleti és a fogyasztói bizalom romlott, a politikai bizonytalanság szintje pedig magas maradt.

OECD: idén 3,9 százalékos lehet a magyar növekedés

Lassul, de erőteljes marad a magyar gazdaság növekedése idén és jövőre az OECD legfrissebb előrejelzése szerint. Ugyanakkor a szervezet szerint könnyen túlhevülhet a gazdaság, ezért szigorúbb fiskális politikára lenne szükség.

Készpénz-reneszánsz a világban. A németek és a magyarok is a bankók hívei!?

Terjednek az alternatív fizetési eszközök. Mégis él és virul a már-már eltemetett kápé. Sok országban nő a készpénzállomány. A százdolláros címlet iránt sosem látott mértéket öltött a kereslet. A digitális fizetési eszközöket kínálók körében Németország nehéz piac hírében áll. A magyarok többsége továbbra is készpénzzel fizet, a sárga csekk különösen tartja magát és a népesség 28 százaléka elutasítja a bankjegy és érme nélküli életet.  

Adóparadicsomok: szűkült az uniós feketelista – szankció továbbra sincs

Aruba, Barbados és Bermuda is lekerült az Európai Unió adóparadicsomokról összeállított, és így már csak tizenkét ország nevét tartalmazó feketelistájáról - közölte az uniós pénzügyminiszteri tanács, miután a három állam kormánya új kötelezettségvállalásokat jelentett be.

Uniós infláció – A román a legmagasabb, a magyar a második

Áprilisban 1,7 százalékra, öthavi csúcsra emelkedett az euróövezeti infláció, az Európai Unió 28 tagállamában pedig 1,9 százalékos infláció alakult ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat adatai alapján.

Csökkent az államadósság a GDP-hez képest

Az államháztartás maastrichti adóssága az első negyedév végén 29 382 milliárd forint, a GDP 68,3 százaléka volt, 0,7 százalékponttal alacsonyabb, mint a múlt év végén és 3,5 százalékponttal csökkent az egy évvel korábbihoz mérve.

Lila ötszázas, zöld ezres, barna ötezres – átváltási határnap jön

A készpénzforgalomból húsz évvel ezelőtt, 1999. július 27-én bevont barna színű 5000 forintos, valamint az 1999. szeptember 1-jén bevont zöld színű, Bartók Béla portréjával ellátott 1000 forintos és a lila színű, Ady Endre arcképével díszített 500 forintos bankjegyek átváltási határideje hamarosan lejár.

CIB: elkezdődött a lassulás – erősödőben az inflációs nyomás

Idén 3,5 százalék körüli gazdasági növekedést vár a CIB Bank, stabilan három százalék feletti infláció és változatlan jegybanki alapkamat mellett.

Pénztárca helyett okostelefon!

Vásárolni készpénz és bankkártya nélkül, okostelefonunkat a terminálhoz tartva! Amerikában népszerű, Kínában a legelterjedtebb fizetési mód! Magyarországon tavaly óta lehetséges, a felhasználók és az elfogadóhelyek száma is dinamikusan nő. Itthon eddig 24 ezren regisztráltak, ők tavaly óta 750 millió forint értékben vásároltak telefonnal.

Uniós gigabírság öt kartellező nagybanknak

Öt nagybankra szabott ki több mint 1 milliárd eurós bírságot az Európai Unió a trösztellenes szabályainak megszegése miatt.

Varga: Lassult a világgazdaság, itthon 5,3 %-os a GDP-növekedés

A Magyarország első negyedéves gazdasági teljesítménye az Európai Unióban az élen áll. A KSH az első három hónapban 5,3 százalékos GDP-bővülést mért, amelynek hátterében elsősorban a beruházások, az export és a munkahelyek számának bővülése, a bérek emelkedése áll. A pénzügyminiszter kiemelte, hogy mindez a világgazdaság lassulása ellenére következett be.

Banki adategyeztetés. Zárolhatják a figyelmetlen ügyfelek számláit

A pénzintézetek ügyfeleinek azonosítaniuk kell magukat június 26-ig, mert ellenkező esetben zárolják a számlát - figyelmeztetett a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti szóvivője.

Monetáris tanács: ellenszavazat nélkül maradt az alapkamat 0,9%

A monetáris tanács tagjai ellenszavazat nélkül döntöttek az alapkamat, az egynapos és az egyhetes jegybanki fedezett hitel kamatának 0,9 százalékon, valamint az egynapos jegybanki betét kamatának mínusz 0,05 százalékon tartásáról áprilisban.

Változatlan az alapkamat Romániában

A Román Nemzeti Bank (BNR) igazgatótanácsa monetáris politikai ülésén nem módosította a román alapkamatot, amely továbbra is 2,50 százalék.

NHP fix – Erste: két évig tarthat ki az ezermilliárdos keretösszeg

Az Erste Bank tapasztalatai szerint minél nagyobb a vállalkozás árbevétele, illetve minél tapasztaltabb a cég- vagy a pénzügyi vezetés, annál nagyobb a kereslet a fix kamatozású források iránt.

Uniós jogalkotási csomag a bankszektor erősítésére

Az Európai Unió tagországainak pénzügyminiszterei írásbeli eljárás keretében átfogó jogalkotási csomagot fogadtak el a bankszektor kockázatainak csökkentésére, valamint a bankok ellenálló képességének fokozása érdekében az esetleges gazdasági sokkokkal szemben.

Önkéntes pénztárak. Csökkentek a munkáltatói befizetések

A nyugdíj- és egészségpénztáraknál jelentősen visszaesett a munkáltatói befizetés aránya az első negyedévben, de ezt ellensúlyozta a hozam és az egyéni befizetések gyarapodása.

PM: az uniós átlagot 2 százalékkal meghaladó növekedés a cél

A magyar gazdaság tartósan magas ütemű bővülést ér el, tavaly a magyar gazdaság 4,9 százalékkal nőtt. Cél, hogy a jövőben a bővülés legalább 2 százalékponttal meghaladja az Európai Unió átlagos növekedési ütemét.

Gyorsult a német infláció áprilisban

Áprilisban nőttek a fogyasztói árak és tavaly november óta a legmagasabb infláció alakult ki Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis jelentése szerint.

Friss

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább