Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág

Pénzvilág

Idén nagyot nőtt a vásárlóerő, így is le vagyunk maradva

Magyarországon idén 6654 euróra nőtt. E azt is jelenti egyben, hogy a tavalyhoz képest több mint 7 százalékkal bővült az egy főre jutó vásárlóerő. Az európai növekedési átlag 2,5 százalék. 

Megszorítások – az olaszok csapdát sejtenek

Az EU szigorú monetáris szabályai a németeknek és kissé a franciáknak kedveznek? Az olaszoknak elegük van az Európai Unió pénzügyi megszorító intézkedéseiből.

ÁSZ-vizsgálat: Szabálytalanságok a Nemzeti Kereskedőháznál és a HM EI Zrt.-nél

A pénzügyi-számviteli feladatellátásban és a vagyongazdálkodásban tárt fel szabálytalanságokat a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. (MNKH) és a Honvédelmi Minisztérium Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő (HM EI) Zrt. ellenőrzése során az Állami Számvevőszék (ÁSZ) - közölte az ÁSZ.

Bocsánatot kért, majd bevonult a börtönbe a volt politikus, bank- és IMF-vezér

Az ügyben összesen hatvanegy embert találtak bűnösnek, akik összesen több mint 12,5 millió eurót (több mint 4 milliárd forint) költöttek el.

MNB alelnöke a bankokról: drágák és magas a profitszintjük

A magyar bankrendszer magas költségszinttel és részben ezért drága pénzügyi szolgáltatásokkal, hitelekkel, magas profittal működik.

Csak a fix kamatozású hitel nyújt biztonságot

Hosszútávon fel kell készülni a kamatemelkedésre, ami ellen csak a fix kamatozású hitelek nyújtanak védelmet.A forint árfolyama ugyan nem mellékes, de az MNB ezt – egyéb tényezők mellett - csak az inflációra gyakorolt hatás szempontjából figyeli – fejti ki Pleschinger Gyula az MNB Monetáris Tanácsának tagja AzÜzlet.hu-nak adott interjújában. Hozzátette: hosszútávon fel kell készülni a kamatemelkedésre, ami ellen csak a fix kamatozású hitelek nyújtanak védelmet.

MNB tanulmány. Jó banki profit rossz szerkezetben, Szerzők: Banai Ádám – Nagy Márton

Jó banki profit rossz szerkezetben Banai Ádám – Nagy MártonAz elmúlt két-három évben jelentősen javult a magyar bankrendszer jövedelmezősége, és régiós összevetésben is a legjobbak...

Pozitívra javította az orosz bankrendszer kilátását a Moody’s

Pozitívra javította az eddigi stabilról az orosz bankrendszer kilátását a Moody's Investors Service, elsősorban az eszközminőségi és tőkemegfelelési mérőszámok javulásával indokolva a lépést.

Jelentés a frontról – Az amerikai-kínai gazdasági háborúról

Az amerikai kereskedelmi háború állása Kína ellen.  Peking nemzetközi koalíciót épít az USA ellen. Amerikában a fogyasztók hada és a mezőgazdaság már nyögi az ellenintézkedéseket. (Petrus Szabolcs írása)

Elemzők: az augusztusi keresetemelkedés elmaradt a várakozásoktól

A keresetek augusztusi növekedési üteme elmaradt az elemzők várakozásától, de szerintük a kifeszített munkaerőpiacon továbbra is élénk emelkedés várható, az emelkedő infláció miatt azonban a reálkeresetek növekedése fékeződik - kommentálták a KSH adatsorát.

Indiában törvény sértenek az amerikai bankkártya cégek

Újabban amikor egy indiai állampolgár bármilyen Visa, American Express vagy Master Card bankkártyát használ, az amerikai óriásvállalatok megsértik az indiai törvényeket - jelenti New York Times mumbai tudósítója.

Nem volt hatékony a lakás-takarékpénztár? – KSH adatok

A kormány azzal magyarázza a lakás-takarékpénztárak állami támogatásának megszüntetését, hogy az állami támogat nem volt elég hatékony, és keveseket juttatott célhoz, az óhajtott otthonhoz, statisztikai hivatal részletes adatokat közölt a magyarországi hitelezés összetételéről. Az Üzlet.hu összeállítása

Nem a bankokat, a bankolókat támadják az adathalászok

Az adathalászok nem a bankok IT-rendszereit támadják, hanem magukat az ügyfeleket igyekeznek rábírni arra, hogy az elektronikus felületeken önként adják meg a banki azonosító adataikat - hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Bank.

A Fed 2%-ról 2,25 %-ra emelte az alapkamatot, folytatódik a monetáris szigorítás

A Federal Reserve (Fed) monetáris döntéshozó testülete szeptember 26-án zárult kétnapos ülésén 25 bázisponttal, 2,00-2,25 százalékra emelte az irányadó kamatsávot. 

Ha van régi ezrese, gyorsan költse el!

Már csak rövid ideig, október 31-ig lehet használni a készpénzes vásárlásoknál a régi - 2017 előtt kibocsátott - 1000 forintos bankjegyeket, mert október végén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) bevonja azokat - figyelmeztet az MNB.

125 milliós bírság az Allianz biztosítónak

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 125 millió forint bírságot szabott ki az Allianz Hungária Biztosító Zrt.-re, az ügyfél tájékoztatás,  és egyebek között a belső kontroll hiányosságai miatt.

Az állam az önkéntes nyugdíj-megtakarítások piacára készül

Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) a kormány asztalán fekvő javaslata szerint az állam beléphet a hosszú távú nyugdíjcélú megtakarítások piacára - erről beszélt Barcza György a Portfolio.hu öngondoskodási konferenciáján kedden.

Az OECD Magyarországnak jó kilátásokat jósol, de “túlfűtéstől tart”

 A Nemzetközi Valutaalap a pénzpiacok rossz hangulatára figyelmeztet. Az OECD a magyar gazdaságnak jó növekedési kilátásokat prognosztizál, de túlfűtöttség fenyegetését jelzi. Egyre több befektető hagyja el a világ tőzsdéit. A DAX tíz százalékot esett év eleje óta, a Tengerentúlon Trump az amerikai jegybankkal háborúzik, a német kormány csökkentette növekedési prognózisát. Válság fenyeget. 

MNB: a monetáris tanács felkészült a monetáris politika fokozatos és óvatos normalizálására

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa felkészült a monetáris politika fokozatos és óvatos normalizálására, amelynek megkezdése az inflációs kilátások függvénye - közölte a testület a keddi kamatdöntést követően.

Oroszország nagyot nyert a focivébén – számok

A labdarúgó-világbajnokság 952 milliárd rubelt (mintegy 12,5 milliárd eurót) vonzott az orosz gazdaságba 2013 és 2018 között, ami az éves GDP mintegy 1,1 százalékának felel meg - állította kedden nyilvánosságra hozott jelentésében a torna szervezőbizottsága.

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.