Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde

Tőzsde

Tőzsde – Emelkedéssel indult a kereskedés New Yorkban

Enyhe emelkedéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdeindexek szerdán azt követően, hogy a Target és a Lowe's üzletlánc is a várakozásokat meghaladó eredményekről számolt be második negyedéves gyorsjelentésében.

BÉT – Szerdán is folytatódhat a negatív korrekció

A BUX index kedden ismét visszaesett, a szerdai kilátások sem túl kedvezőek, így a Budapesti Értéktőzsdén folytatódhat a negatív korrekció az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.

Tőzsde – Pozitív kezdés az amerikai tőzsdéken

Az előző napi vegyes zárás után indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon.

Tőzsde – Csökkenéssel indult a kereskedés a főbb európai piacokon

Csökkenéssel indult a kereskedés a főbb nyugat-európai részvénypiacokon kedden, a hangulatot erősen rontja az amerikai-kínai feszültségek éleződése.

BÉT – Folytatódhat a negatív korrekció

Folytatódhat a csökkenés a Budapesti Értéktőzsdén kedden az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.  

Tőzsde – Erős kezdés New Yorkban

Indexemelkedéssel indult a kereskedés hétfőn az amerikai értékpapírpiacokon. Az olaj ára csökken.

Tőzsde – Vegyesen nyitottak a főbb európai piacok

Vegyesen nyitottak a főbb nyugat-európai részvénypiacok hétfőn, de pillanatok alatt emelkedésre váltott minden irányadó mutató.

BÉT – Iránykereséssel indulhat a kereskedés

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.

Tőzsde – Gyenge kezdés az amerikai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés pénteken az amerikai értékpapírpiacokon. Az olaj ára is csökken.

BÉT – Iránykereséssel indulhat a kereskedés

Iránykereséssel indulhat a pénteki kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.

Tőzsde – Vegyesen nyitottak a New York-i indexek

Vegyesen nyitottak az irányadó New York-i tőzsdeindexek csütörtökön. Az olaj ára csökken.

BÉT – Iránykereséssel indulhat a kereskedés

Iránykereséssel indulhat a csütörtöki kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.

Tőzsde – Pozitív kezdés New Yorkban

Indexemelkedéssel indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapírpiacokon. A befektetői aktivitást az olajárak emelkedése és újabb gazdasági ösztönző intézkedések kilátása lendítette fel.

BÉT – Visszaeséssel indulhat a kereskedés

Visszaeséssel kezdődhet a kereskedés szerdán a Budapesti Értéktőzsdén, a vezető részvények vegyesen teljesíthetnek - közölte az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.

Tőzsde – Emelkedéssel indult a kereskedés New Yorkban

Emelkedéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdeindexek kedden.

Tőzsde – Pozitív kezdés az európai tőzsdéken

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden a főbb európai értékpapírpiacokon.

BÉT – Felülteljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 350,25 pontos, 0,97 százalékos emelkedéssel, 36 302,78 ponton zárt hétfőn.

Tőzsde – Pozitív kezdés várható Európában

Pozitív kezdésre, a tőzsdén kívüli forgalomban kialakult árfolyamok alapján a főbb piacokon fél százalék körüli indexemelkedésre lehet számítani az európai tőzsdék hétfői nyitásakor.

Tőzsde – Gyenge kezdés az amerikai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés pénteken az amerikai értékpapírpiacokon. Az olaj ára csökken.

BÉT – Folytatódhat az emelkedés az elemző szerint

Folytatódhat az emelkedés pénteken a Budapesti Értéktőzsdén az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.

Friss

Húsvéti programokkal várják a családokat a nemzeti parkok

A négynapos hétvégén is nyitva lesznek a látogatóközpontok és tematikus túrákkal várják a kirándulókat.

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább