Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde

Tőzsde

Tőzsde – Minimális mozgás a kereskedés kezdetén Nyugat-Európában

Minimálisan mozdultak csak el a vezető európai tőzsdék irányadó mutatói a hétfői kereskedés kezdetén a pénteki záróértékeikhez képest.

BÉT – Eltérő elemzői várakozások a tőzsdén

Eltérően ítélik meg a hétfői kereskedés várható irányát a Budapesti Értéktőzsdén a piaci szakértők.

Tőzsde – Csökkenéssel nyitottak a New York-i indexek

Gyengüléssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei pénteken a kínai-amerikai kereskedelmi tárgyalások bizonytalan kimenetele miatt.

BÉT – Erősödésre számítanak az elemzők

A nemzetközi hangulat javulása, valamint az OTP és a Richter kedvező eredményei miatt erősödésre számítanak az elemzők a Budapesti Értéktőzsdén pénteken.

Tőzsde – Emelkedéssel nyithatnak a főbb európai piacok

Emelkedéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok pénteken dacára annak, hogy az Egyesült Államok keleti parti idő szerint pénteken hajnalban megemelte az éves szinten 200 milliárd értékű kínai importárura kivetett pótvámok mértékét 10 százalékról 25 százalékra.

Tőzsde – Erős csökkenéssel nyitottak a New York-i indexek

Erős csökkenéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei csütörtökön, miután kiéleződtek a feszültségek az Egyesült Államok és Kína között a kétoldalú kereskedelmi tárgyalások kulcsfontosságú fordulójának megnyitása előtt.

BÉT – Csökkenésre számítanak az elemzők a tőzsdén

Csökkenésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén csütörtökön a piaci szakértők.

Tőzsde – Veszteséges kezdés várható Európában

Indexcsökkenésre lehet számítani csütörtökön a főbb európai értékpapírpiacokon az előző napi túlnyomórészt pozitív zárás után.

Tőzsde – Veszteséges kezdés New Yorkban

Az amerikai értékpapírpiacokon az előző napi nagy, másfél-két százalékos veszteség után szerdán ismét indexcsökkenéssel indult a kereskedés, bár ezúttal kisebb mértékűvel.

Tőzsde – Minimális mozgás nyitáskor a főbb nyugat-európai piacokon

A keddi záróértékükhöz képest csak minimálisan mozdultak el a vezető európai értéktőzsdék irányadó mutatói a szerdai kereskedés kezdetén.

BÉT – Gyenge kezdést várnak az elemzők

Gyenge kezdést és iránykeresést, később enyhe erősödést várnak szerdán a Budapesti Értéktőzsdén az elemzők.

Tőzsde – Gyengülés az ázsiai piacokon

Gyengüléssel zártak az ázsiai tőzsdék szerdán, és a még nyitva tartó néhány térségbeli börze is mínuszban állt, részben az amerikai-kínai kereskedelmi konfliktus eszkalálódása miatt. 

Tőzsde – Mínuszban zártak a főbb európai piacok

Jelentős mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

BÉT – Estek a vezető részvények

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462,78 pontos, 1,11 százalékos csökkenéssel, 41 084,57 ponton zárt kedden.

Tőzsde – Veszteséges kezdés New Yorkban

Csökkenéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon.

Tőzsde – Vegyesen nyitottak a főbb európai piacok

Vegyesen nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek kedden.

BÉT – Csökkenéssel nyithat a tőzsde a szakértők szerint

Enyhe csökkenéssel indulhat a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó szakértők szerint.Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek...

Tőzsde – Csökkenéssel nyithatnak a főbb európai részvénypiacok

Csökkenéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok kedden.

Tőzsde – Nagy vesztséggel nyitott New York

Világszerte gyengülő tőzsdei környezetben nagy indexveszteséggel indult a kereskedés hétfőn az amerikai értékpapírpiacokon.

Tőzsde – Komoly mínuszban indult a kereskedés Nyugat-Európában

Csaknem két százalékos gyengüléssel indítottak a vezető európai tőzsdék hétfőn a pénteki emelkedés után.

Friss

Hatalmas lehetőség előtt az állattenyésztők ágazata

Április elejéig 470 milliárd forintot fizetett ki a Magyar Államkincstár 156 ezer gazdálkodónak, múlt héten újabb 55 milliárd forintot.

Tovább fogynak a magánnyugdíjpénztárak, már csak kettő marad belőlük

A nyugdíjcélú megtakarítások utáni adójóváírások együttes összege legfeljebb évi 280 ezer forint lehet.

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.