Hirdetés
Kezdőlap Tudomány

Tudomány

Először találtak mikroműanyagot élő emberek tüdejében

Először találtak élő emberek tüdeje mélyén műanyag mikroszemcséket: a műtéten átesett 13 páciens közül 11-ben fedezték fel a részecskéket.

Először találtak mikorműanyagot az emberi vérben

Először találtak emberi vérben műanyag mikroszemcséket, a kutatók a vizsgált emberek majdnem 80 százalékánál kimutatták a szennyezést.

Lovász Lászlót beválasztották az Európai Kutatási Tanács irányító testületébe

Az Európai Bizottság március 1-jén három új tagot nevezett ki a legfőbb európai tudományos szervezet, az Európai Kutatási Tanács (European Research Council, ERC) irányító testületébe, a Tudományos Tanácsba, köztük Lovász László matematikust, az MTA korábbi elnökét.

Tévedtek a tudósok: sokkal idősebben kezd hanyatlani az agyunk, mint gondolták

Egy új tanulmány szerint a szellemi sebesség az eddig feltételezettnél csak négy évtizeddel később, 60 éves kor fölött kezd el lassulni.

Új bolygót fedeztek fel a Naphoz legközelebbi csillag körül

Csillagászok bizonyítékot találtak arra, hogy még egy bolygó kering a Proxima Centauri, a Naphoz legközelebbi csillag körül.

Japán embert küldene a Holdra

Japán űrhajósokat akar küldeni a Holdra a 2020-as évek második felében - jelentették be a japán űrkutatási hivatal (Jaxa) keddi tanácskozásán, amelyen jelen volt Kisida Fumio kormányfő és Kobajasi Takajuki tudományos és technológiai miniszter is.

Viagrával az Alzheimer-kór ellen?

Amerikai agykutatók szerint az impotencia elleni Viagra tabletta hatásos kezelés lehet az Alzheimer-kórban szenvedők számára.

Német kutatók: agykárosodást okozhat a hosszú űrutazás

Agyi károsodást okozhat a hosszú ideig tartó űrutazás egy friss német kutatás szerint.

Hárman kaptak idén közgazdasági Nobel-díjat

Három Egyesült Államokban dolgozó tudós, a kanadai David Card, az amerikai Joshua D. Angrist és a holland Guido W. Imbens kapta meg az idei közgazdasági Nobel-emlékdíjat - jelentette be a Svéd Királyi Tudományos Akadémia.

Ugrásszerű lehűlés. A klímaváltozás dinamikáját mutatja be magyar kutatók modellje

A földtörténet egyik legmarkánsabb ugrásszerű éghajlatváltozását, az Antarktisz eljegesedésével járó ősi globális lehűlés dinamikáját modellezték újszerű módon, laboratóriumi kísérletek és számítógépes szimulációk együttes alkalmazásával...

Évezredes vita zárult le: kiderült, honnan származott a titokzatos ókori nép

Olasz és német kutatók genetikai elemzéssel kiderítették az etruszkok eredetét. Az ókori nép Róma megalapítása előtt a legjelentősebb civilizációt hozta létre a mai Olaszország középső részén.

Karikó Katalin kapja idén a Francia Tudományos Akadémia legnagyobb elismerését

Karikó Katalin magyar biokémikusnak ítélték oda idén a Francia Tudományos Akadémia legnagyobb elismerését, a Grande Médaille-t - közölte az intézmény.

Az első amerikai őslakosok lábnyomait találták meg Új-Mexikóban

Az amerikai kontinens legrégebbi ismert emberi lábnyomait fedezhették fel Új-Mexikóban: a 21-23 ezer éves ősi nyomokat a White Sands nemzeti parkban tárták fel.

Szathmáry Eörs az UNESCO alapkutatási tudományos tanács tagja lett

Az UNESCO alapkutatási programját irányító tudományos tanács tagjai közé választották Szathmáry Eörs evolúcióbiológust, az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) kutatóprofesszorát.

Négylábú, szárazföldi bálna fosszíliáját azonosították Egyiptomban

Négylábú, prehisztorikus bálna maradványaira bukkantak több mint egy évtizede az egyiptomi Líbiai-sivatagban. A legújabb vizsgálatok megállapították, hogy egy korábban ismeretlen, új fajról van szó,...

Immunfelismerés. Vakcinák hatékonyságát befolyásoló vakfoltot azonosítottak Szegeden

A vakcinák változó hatékonyságát befolyásoló tényezőket találtak magyar kutatók.

Hőszigethatás – Melegedő városok, már májusban 40 fok

A hőszigethatás miatt az árnyékmentes aszfaltutak hőmérséklete már májusban 40 Celsius-fokos lehet délben a városok belső részein. Ezért több zöldfelületre lenne szükség - állapították meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) meteorológiai tanszékének szakemberei.

A Marson ritka porszerű talajból nem tudott mintát venni a Perseverance

A NASA szerint a Marson szokatlanul puha, porszerű talaj miatt nem sikerült a Perseverance-nak a mintavétel a távoli égitesten.

MI-vel egy nap alatt megállapítható a demencia

Brit kutatók mesterséges intelligencián alapuló rendszert tesztelnek, melyről úgy vélik, egyetlen agyi felvétel alapján egy nap alatt képes diagnosztizálni a demenciát.

Klímaveszély. Elveszítette stabilitását az atlanti-óceáni áramlatrendszer

Az európai klímára lehet súlyos hatással, hogy elveszítette stabilitását az atlanti-óceáni áramlatrendszer, az összeomlásának korai jelei mutatkoznak egy új kutatás szerint. Pusztító következményei lehetnek a változásnak.

Friss

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább