Hirdetés
Kezdőlap Turizmus

Turizmus

Kamerák Velencében – számolnak és védenek

Bevezették Velencében a látogatók számlálását, terelését és azonosítását szolgáló kamerás térfigyelőrendszert, amely a július elsejétől induló fizetéses belépés előfutárának számít.

Légi utasok kártérítése: küszöbön a szigorítás

Jelentősen szigorítaná az Európai Unió a légi utasok kártérítéséről szóló irányelvet. A javaslat szerint az utasoknak nehezebb lesz kompenzációt kérni a légitársaságoktól járatkésés vagy -törlés esetén.

Veszélyes a reptér – a Wizz felfüggeszti odesszai járatait

Biztonsági okok miatt március végétől június elejéig felfüggeszti odesszai járatait a Wizz Air diszkont légitársaság.

Szálláshelyek. Tavaly több volt a külföldi turista, mint a magyar

Az előző évihez képest a külföldi turisták 2,3 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek a magyarországi szálláshelyeken tavaly, a belföldi vendégek viszont 0,6 százalékkal kevesebbet - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

A horvát tengerpartra is repül Budapestről a Ryanair

Júliustól hetente kétszer repül a Ryanair Budapestről a horvátországi Zárába (Zadar) - közölte a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviselete.

Járatot indít Budapestre a Korean Air

A LOT után a Korean Air is közvetlen járatot indít Budapest és Szöul között. A dél-koreai nemzeti légitársaság május 23-ától biztosítja az összeköttetést a két főváros között.

Koronavírus – Kevesebb a kínai turista Budapesten

A magyarországi turizmusra is hatással van a koronavírus: nem indulnak el a szervezett turistacsoportok európai körutazásaikra Kínából. A budapesti szállodáknak több száz foglalást kellett törölniük.

A Balaton a debreceni utazási vásár díszvendége

Harmincadik alkalommal rendezik meg az idén a debreceni utazási vásárt, a pénteken megnyitott háromnapos rendezvény díszvendége ezúttal a Balaton.

Újra karbonsemleges a Budapest Airport

A Budapest Airport ismét megkapta a karbonsemleges minősítést, vagyis a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a működése során keletkező szén-dioxidot teljes mértékben kompenzálja.

Tömegesen nyaraltak a magyarok a horvát tengerparton

Rekordot döntött tavaly a magyar turisták száma Horvátországban, a legtöbben a Kvarner-öböl környékén vakációztak - közölte a Horvát Turisztikai Közösség budapesti képviseletének igazgatója.

Elbontják a bádogkarámot – új utasmóló Ferihegyen

Átadták a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér új utasmólóját, ahonnan a diszkont légitársaságok gépei indulnak majd. Az eddig használt "bádogkarámot" elbontják.

Budapest Airport: havonta több mint egymillió utas

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret használó utasok száma 2019-ben szinte minden hónapban több mint egymillió volt, tavaly 16,2 millió utas fordult meg a repülőtéren, az ázsiai irányok fejlődése is rekordot döntött.

Velencei karnevál. Belépődíj még nincs – kamerák vannak

Velence el akarja kerülni, hogy a világhírű karnevál idején túl sok turista zsúfolódjon össze a városban, ezért kamerák segítségével számolják őket a fontosabb helyeken.

Átok lett a Jégvarázs: tömegek özönlenek az osztrák faluba

A túlturistásodás áldozatává vált egy idilli osztrák falu: Hallstattról elterjedt, hogy róla mintázták a Jégvarázs című animációs Disney-kasszasiker királyságát, Arendellét.

Törölte közel-keleti járatait több nagy légitársaság

Az Air France, a Lufthansa, az Aeroflot és az Emirates is felfüggesztette a közel-keleti térséget érintő járatait azt követően, hogy Irán rakétacsapásokat mért az Irakban állomásozó amerikai erőkre.

Német turizmus – átlagon felüli növekedés

Átlagon felül növekedett az EU-s Németországba irányuló turizmus. Ezt mutatják az 2019-es statisztikák.

Budapest megtelt: családosok és bevásárlóturisták jönnek

December második felére megtöltötték a külföldi turisták a fővárost, már nem kapható szabad szálláshely karácsony idejére. Az itt ünneplők többsége családjával érkező európai vendég.

Klímavédelem: olcsóbb német vonatjegy

A Deutsche Bahn klímavédelmi intézkedésként csökkenti a hosszabb németországi vonatutak tarifáit januártól. A társaság ötmillióval több utasra számít.

Abu-Dzabiban alapít új légitársaságot a Wizz

A magyar kötődésű Wizz Air Abu-Dzabiban alapít új fapados légitársaságot  - jelentette be az Abu-Dzabi Fejlesztési Holding.

Szálláshelyek. Nőtt a forgalom és az árbevétel októberben

Októberben a vendégek száma 6,2 százalékkal, a vendégéjszakák száma 4,9 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Friss

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább