Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság

Világgazdaság

Szja-mentességet kapnak a lengyel fiatalok

A személyi jövedelemadó eltörlésével igyekeznek otthon tartani Lengyelországban a 26 év alatti fiatalokat. A mentességét a lengyel parlament alsóháza már meg is szavazta. Az augusztus elején hatályba lépő előírások mintegy 2 millió fiatalt érintenek.

Internetadó készül Franciaországban

Az internetes óriáscégek megadóztatását javasolja a francia parlament alsóháza, a Nemzetgyűlés után a törvényjavaslatot még el kell fogadnia a szenátusnak is ahhoz, hogy a Google, az Amazon, a Facebook és az Apple is adót fizessen Franciaországban.

Kereskedelmi háború. Újrakezdődnek az amerikai-kínai tárgyalások

Lezárulhat az egy éve húzódó kereskedelmi háború, az Egyesült Államok és Kína főtárgyalói ugyanis újraindítják az egyeztetéseket a jövő héten.

Olaszország. Mégsem akar túlzottdeficit-eljárást az Európai Bizottság

Mégsem javasolja a túlzottdeficit-eljárás elindítását Olaszországgal szemben az Európai Bizottság.

Kutatók: hiábavaló a párizsi klímaegyezmény

A működő és a tervbe vett fosszilis erőművek szén-dioxid-kibocsátása meghaladja azt a mennyiséget, amely a globális felmelegedés 1,5 Celsius-fokos korlátozásához szükséges - figyelmeztetnek a szakemberek.

Brexit – Több tízmilliárd fontba kerülne a rendezetlen kilépés

90 milliárd fontjába is kerülhet a brit költségvetésnek, ha Nagy-Britannia rendezetlen módon lépne ki az Európai Unióból - közölte a brit pénzügyminiszter.

Olajpaktum. Marad az OPEC kitermelési korlátozása

További kilenc hónappal, 2020. március 31-ig meghosszabbították az olajtermelés csökkentéséről június végével lejárt megállapodást az OPEC és szövetségesei - élükön Oroszországgal.

Brexit – Hatéves mélyponton a brit gyáripar aktivitása

 A folyamatosan csökken, és immár hat és fél évi mélyponton jár a brit gyáripar aktivitása, egyértelműen a brit EU-tagság megszűnését, a brexitet övező bizonytalanságok hatására.

Olajpaktum hosszabbítás. Oroszország és Szaúd-Arábia egyezséget kötött

Oroszország megegyezett Szaúd-Arábiával arról, hogy további hat-kilenc hónappal meghosszabbítják az olajkitermelést korlátozó megállapodás hatályát.

A steering tax – az irányító adó. A társadalomirányítás, a politika eszköze

Az államok elsősorban bevételt remélnek az adókivetésből. A közterhek azonban a társadalmi folyamatokat és a fogyasztói magatartást is befolyásolja, gondoljunk csak például az alkoholra és a dohányt terhelő, valamint az újdonságnak számító CO2 adó. Petrus Szabolcs írása.

Eurózóna: 1,2 százalékos infláció júniusban

Júniusban 1,2 százalék volt az euróövezeti infláció az Eurostat előzetes adatokon alapuló kimutatása alapján.

Olajszennyezés – Perrel fenyeget a fehérorosz vezetés

Fehéroroszország perre megy, ha Oroszország nem kompenzálja a Barátság kőolajvezeték beszennyeződése miatt kiesett nyereségét. Erről Igor Ljasenko fehérorosz miniszterelnök-helyettes beszélt Minszkben.

G20 – Oszakai csúcs. Aggodalmak a világkereskedelem miatt

A  globális kereskedelem alakulásával kapcsolatos aggodalmakat fogalmaztak meg a felszólalók a G20-ak Oszakában megnyílt csúcstalálkozójának kezdetén.

A Huawei elleni szankciók eltörlésére szólított fel Kína

Azonalli hatállyal törölje el a kínai vállalatok, köztük a Huawei elleni szankciókat az Egyesült Államok - jelentette ki a kínai kereskedelmi minisztérium szóvivője néhány nappal azelőtt, hogy Trump és Hszi elnök Oszakában tárgyalóasztalhoz ül.

Az euró megmentője, Mario Draghi súlyos hagyatéka

Az Európai Központi Bank (EKB) elnökének megbízatása a végéhez közeledik. Mario Draghi büszke az elmúlt 8 évére. A legválságosabb időszakban is sikeres intézkedéseket hozott: megakadályozta az eurózóna összeomlását. A befektetők és a közgazdászok többsége is ünnepli. Sikerei ellenére nehezen megoldható feladatokat hagy utódjának örökül. 

Romló hangulat az EU-ban – ború jelei Olaszországban

Júniusban a gazdasági hangulat közel hároméves mélypontra süllyedt az eurózónában, és az Unió egészében is romlott. Különösen jelentős volt a csökkenés a legnagyobb gazdaságok, így Németország és Olaszország esetében.

Kereskedelmi háború – Tűzszünet Kína és az Egyesült Államok között

Tűzszünetet kötött egymással Kína és az Egyesült Államok a köztük dúló kereskedelmi háborút illetően annak érdekében, hogy újraindíthassák a tárgyalásokat - adta hírül a South China Morning Post (SCMP) hongkongi lap bennfentes forrásokra hivatkozva.

Németország. Stagnálás közelében a gazdaság

A német gazdaság alig fog növekedni a második negyedévben - mutatják a Deutsche Institut für Wirtschaftsforschung (DIW) legfrissebb számításai.

Amerika. Megállíthatatlanul dagad az államadósság

Az eladósodottak listáját vezető Egyesült Államok GDP-arányos államadóssága a jelenlegi szint közel duplájára nőhet harminc év leforgása alatt.

Szabad a kereskedelem Vietnammal

Szingapúr után a második délkelet-ázsiai ország Vietnam, amellyel az Európai Unió szabadkereskedelmi és beruházásvédelmi egyezményt köt.

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.