Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság

Világgazdaság

Japán jóváhagyta a Brexit utáni kereskedelmi megállapodást Nagy-Britanniával, de…

A japán parlament jóváhagyta a Nagy-Britanniával nemrég megkötött szabadkereskedelmi megállapodást, amely a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatokat szabályozza Nagy-Britanniának az Európai Unióból való kilépését (Brexit) követően.

Brexit – Franciaország megvétózza az előnytelen megállapodást

Franciaország kész megvétózni az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kapcsolatrendszerét rendező megállapodást, ha az számára kedvezőtlen kitételeket tartalmaz, főként a halászat terén - szögezte le az ország európai ügyekért felelős minisztere.

Eurózóna – defláció novemberben is

Novemberben a vártnál is nagyobb mértékben csökkentek a fogyasztói árak az euróövezetben, ami főként az energiaárak zuhanására vezethető vissza.

Német utazási irodák: csak minden tizedik bízik a túlélésben

A német vállalatok 15 százaléka érzi magát egzisztenciális veszélyben a koronavírus-válság miatt, a legnagyobb arányban az utazási irodák - derül ki a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézet felméréséből.

Globális kilátások. Az OECD javította idei prognózisát

Az OECD a szeptemberben vártnál kisebb idei globális csökkenéssel számol, ugyanakkor úgy véli, hogy jövőre szerényebben nő a világgazdaság az eddig becsültnél. A jelentés szerint Magyarországon is hasonló trend figyelhető majd meg.

Eurózóna – IHS Markit: nem fenyeget újabb nagy visszaesés

A járvány terjedését akadályozó szigorú intézkedések újbóli bevezetése miatt gyengült az euróövezeti feldolgozóipar teljesítménye, de a gazdaságot nem fenyegeti a második negyedévihez hasonló visszaesés - közölte az IHS Markit.

Németország. Harmadik hónapja csökkennek az árak

Németországban az energiaárak zuhanása és az általános forgalmi adó kulcsainak mérséklése miatt tovább csökkentek a fogyasztói árak novemberben.

Gigaüzlet. Az S&P Global 44 milliárd dollárt fizet konkurenséért

Információ-szolgáltató gigavállalat jön létre azáltal, hogy az S&P Global 44 milliárd dollárért felvásárolja az IHS Markitot.

London: a vakcina euróövezeti növekedést hozhat, Magyarország a térségben felülteljesítő lehet

Londoni makrogazdasági elemzők friss előrejelzései szerint most már reális kilátás, hogy hamarosan megkezdődik a koronavírus-járvány elleni oltóanyagok forgalmazása, és ez az eddig vártnál lényegesen gyorsabb növekedést eredményez a következő két évben az euróövezeti gazdaságban.

Németország. Az újabb visszaesésnek csak a mértéke a kérdés

A német gazdasági növekedés leállására utaló mértékben csökkent novemberben a DIW gazdaságkutató intézet konjunktúrabarométere.

Nagy-Britannia. Háromszáz éve nem látott recesszió

A brit pénzügyminiszter szerint három évszázada nem mért mélységű recessziót okoz a brit gazdaságban a koronavírus-járvány.

A technológiák csatája? Kína feljövőben, össztűz alatt – Üzlet és politika

„A telekommunikáció nemzetbiztonsági kérdés. Egy ország saját hálózat nélkül olyan, mint haderő nélkül” - mondta a Huawei alapítója 1994-ben az akkori kínai elnöknek. A gondolatot az USA is magáévá tette. Nemzetbiztonsági veszélyekre hivatkozva tiltotta meg a Huawei amerikai tevékenységét és harcol ellene a nemzetközi porondon. A Huawei a ’90-es évek kis mobiltelefongyártójából mára piacvezető világcég, az alapító Ren Zhengfei pedig milliárdos lett. Hogy áll a tech-csata Petrus Szabolcs cikke.

Német hangulatindex – ismét eluralkodott a pesszimizmus

Novemberben már a második egymást követő hónapban romlott az ifo gazdaságkutató intézet németországi üzleti hangulatindexe.

Németország. Elkerülhetetlennek tűnik a kettős visszaesés

Az újabb járványvédelmi korlátozások a negyedik negyedévben újabb gazdasági visszaesést okozhatnak Németországban - vélik vezető német közgazdászok.

Eurózóna. Hathavi mélyponton a gazdaság teljesítménye

Novemberben nagyot csökkent az euróövezet gazdasági teljesítménye az októberi stagnálás után - derül ki az IHS Markit felméréséből.

Törökország. A hatalmas kamatemelésre erősödött a líra

A török líra erősítése és az infláció lassítása érdekében a török jegybank 4,75 százalékponttal 15 százalékra emelte az irányadó, egyhetes repokamatot.

OECD – Közel tíz százalékos növekedés

Jelentősen nőtt az OECD 37 tagállamának gazdasági teljesítménye a harmadik negyedévben a második negyedévhez képest. Akkor soha nem látott mértékű volt a visszaesés a koronavírus-járvány féken tartását célzó intézkedések hatására.

Kínai elnök: a kettős keringés nem bezárkózást jelent

Kína folytatja a nemzetközi együttműködés elmélyítését, és nyitott, egymást kölcsönösen erősítő belföldi és nemzetközi tevékenységet folytat majd az új, "kettős keringés" elnevezésű stratégiáján keresztül - mondta Hszi Csin-ping kínai elnök.

A fejlett országok adóssága a GDP 380 százalékáról 432-re ugrott

Az év végére rekordszintre, 277 ezer milliárd dollárra emelkedik a globális adósság, a fejlett országok teljes adóssága a hazai össztermék (GDP) 432 százalékára ugrott a harmadik negyedévben a 2019. végi mintegy 380 százalékról. A koronavírus-járvány miatt növelik kiadásaikat a kormányok és a vállalatok.

Infláció. Az unióban a magyar a második legnagyobb

Októberben az euróövezetben sorban a harmadik hónapban csökkentek a fogyasztói árak éves bázison, az Európai Unióban viszont enyhén emelkedtek. A legnagyobb éves áremelkedést Lengyelországban regisztrálták, a második legmagasabbat Magyarországon - közölte az Eurostat.

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.