Kezdőlap Gazdaság Századvég: romlott a lakosság és a cégek konjunktúraérzete
No menu items!

Századvég: romlott a lakosság és a cégek konjunktúraérzete

A lakosság és a vállalatok konjunktúraérzete is romlott az előző hónaphoz képest a súlyosbodó vírushelyzet és a bevezetett szigorítások miatt – közölte márciusi felmérésének eredményeit a Századvég Gazdaságkutató.

A -100 és +100 közötti skálán értelmezett index értéke a lakosság esetében érdemben, -6,4 pontról -11,4 pontra, a vállalkozások esetében pedig -12,1 pontról -15,1 pontra esett vissza. A lakossági index ezzel a tavaly októberi, míg a vállalati a tavaly júliusi szintjére csökkent.

A március eleji szigorítások bejelentése a felmérés elvégzése közben történt, azaz annak hatása csak részben jelent meg az adatokban.

A gazdasági közérzet javulása csak akkor várható, ha a háztartások életét, valamint a gazdaságot érintő, a járvány elleni egészségügyi védekezést szolgáló korlátozásokat feloldják – jelezte a gazdaságkutató.

A Századvég mérései szerint a lakossági konjunktúraindex mind a négy alindexe romlott márciusban.

A legkisebb mértékű csökkenés az anyagi helyzetet jellemezte, ennek indexe -6,7 pontról -8,8 pontra csökkent, tehát anyagi helyzetén március elején a lakosság még kevésbé érezte a járvány harmadik hullámának hatását.

A legnagyobb romlás az infláció megítélésében történt, az ezt leíró index -17,4 pontról -27,5 pontra csökkent. Ezt a forint gyengülése, az üzemanyagárak emelkedése, illetve a tavalyi lezárások nyomán bekövetkező áremelkedések tapasztalatai magyarázhatják – mutatott rá a gazdaságkutató.

A gazdasági helyzet megítélésének értéke -10,5 pontról -17,4 pontra esett, összhangban a szigorodó korlátozásokkal. Decemberi szintje közelébe romlott a foglalkoztatási helyzet megítélése is, -0,4 pontról -6,0 pontra.

A vállalati alindexek esetében az előző hónaphoz viszonyított eltérések kisebbek voltak, mint a lakossági alindexeknél. A korlátozások szigorítása miatt itt is érdemi romlás tapasztalható a gazdasági környezet esetében, -18,4 pontról -25,7 pontra esett vissza a mutató.

A legpozitívabb továbbra is az iparági környezet megítélése, ugyanakkor a mutató értéke itt is csökkent, 15,4 pontról 12,9 pontra.

A termelési környezet indexe -13,8 pontról -15,5 pontra, az üzleti környezeté pedig -15,1 pontról -17,4 pontra csökkent.

Az egyes kérdések közül a legnagyobb – de így is csekély mértékű – javulás az elmúlt egy évben végrehajtott beruházásokra vonatkozó kérdésben történt. Itt az igen választ adók aránya hibahatáron belül, 30,0 százalékról 32,5 százalékra emelkedett.

A legnagyobb romlás a lakossági felméréshez hasonlóan a vállalatok körében is a következő egy év gazdasági helyzetének várható alakulásában történt. Itt 13,2 százalékról 18,5 százalékra nőtt a jelentős, míg 18,6 százalékról 23,6 százalékra a kismértékű romlást várók aránya. Az előző havi szint környékén, 19,6 százalékon voltak a változatlanságra számítók. Eközben 36,0 százalékról 25,9 százalékra csökkent a kismértékű javulásra és 8,5 százalékról 5,8 százalékra a jelentős javulásra számítók aránya.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Otthon Start Program két hónap után: így látják a bankok a kölcsön jövőjét

A Bank360 által megkérdezett bankok mindegyike továbbra is jelentős érdeklődésről számolt be az Otthon Start Programmal kapcsolatban, jóllehet néhány hitelintézet érzékel némi visszaesést a szeptember eleji rohamhoz képest. Az elutasított ügyletek aránya mindenhol minimális, már a hitelkérelem benyújtása előtti tájékoztatás során sikerül kiszűrni a problémás eseteket.

Számos módon támogatja az Agárminisztérium a generációváltást a mezőgazdaságban

Olyan szabályozási és támogatási rendszer szolgálja az agráriumban a generációváltást, ami biztosítja a megújulás mellett a versenyképesség fenntartását is. A jelenlegi agrártámogatási ciklusban összesen 79 milliárd forint keretösszeggel a fiatal gazdákat, 10 milliárd forinttal pedig a gazdaságátadási együttműködéseket segítjük.

Szeptemberben néhány százan juthattak el a szerződéskötésig

Az egyes bankok által megosztott adatok alapján a Bank360 úgy számol, nagyjából 35,25 millió forint körül mozoghat az Otthon Start Program keretén belül felvett lakáshitelek átlagos hitelösszege, amely jelentősen meghaladja az összes lakáshitelre számított, 20 millió forintot megközelítő átlagösszeget.

A természet megőrzése folyamatos felelősség

A vadászat nem a hatalomról, hanem a felelősségről szól, nem a birtoklásról, hanem az őrzésről, nem a zsákmányról, hanem a kapcsolatról, a közösségről.
Hirdetés

Hírek

Otthon Start Program két hónap után: így látják a bankok a kölcsön jövőjét

A Bank360 által megkérdezett bankok mindegyike továbbra is jelentős érdeklődésről számolt be az Otthon Start Programmal kapcsolatban, jóllehet néhány hitelintézet érzékel némi visszaesést a szeptember eleji rohamhoz képest. Az elutasított ügyletek aránya mindenhol minimális, már a hitelkérelem benyújtása előtti tájékoztatás során sikerül kiszűrni a problémás eseteket.

Számos módon támogatja az Agárminisztérium a generációváltást a mezőgazdaságban

Olyan szabályozási és támogatási rendszer szolgálja az agráriumban a generációváltást, ami biztosítja a megújulás mellett a versenyképesség fenntartását is. A jelenlegi agrártámogatási ciklusban összesen 79 milliárd forint keretösszeggel a fiatal gazdákat, 10 milliárd forinttal pedig a gazdaságátadási együttműködéseket segítjük.

Szeptemberben néhány százan juthattak el a szerződéskötésig

Az egyes bankok által megosztott adatok alapján a Bank360 úgy számol, nagyjából 35,25 millió forint körül mozoghat az Otthon Start Program keretén belül felvett lakáshitelek átlagos hitelösszege, amely jelentősen meghaladja az összes lakáshitelre számított, 20 millió forintot megközelítő átlagösszeget.

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A teljes kosárra számolt infláció idei növekedését az energiaárakban jelentkező bázishatások és egyedi tényezők okozták, és ez nem vezetett másodlagos inflációs nyomás kialakulásához

ING vezető elemző: a lassú kilábalásnak komoly ára lehet

Az ING Bank előrejelzése szerint jövőre a magyar gazdaság 2,3 százalékkal bővülhet, ami elsősorban a reálbérek emelkedése által hajtott lakossági fogyasztásnak lesz köszönhető.

MNB: a piaci szereplőknek január végéig tájékoztatniuk kell ügyfeleiket a kedvezőbb számlacsomagokról

Az MNB jó gyakorlatnak tartja, ha a bankok a kedvezőbb számlacsomagban elérhető éves megtakarításról is tájékoztatják ügyfeleiket, valamint a csomagváltásért nem számítanak fel díjat.

A magyar erdők az energetikai piac fontos tartalékát jelentik

Minden köbméter energetikai célra felhasznált fa kiváltja a fosszilis energiahordozókat és hozzájárul az ellátás biztonságához, ezért a fának most és a jövőben is helye van a megújuló energetikai piacon.

Hiába nő az átlagfizetés, a megtakarítás a leggazdagabbak kiváltsága lett

A társadalom 60 százaléka számára valószínűleg örökre elveszett a hosszú távú megtakarítási esély
Hirdetés

Gazdaság

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak a hazai kkv-knak, különösen a működés finanszírozásában: a vállalkozások által fizetendő nettó kamat október 6-tól...