Kezdőlap Turizmus Támogatják a szabadidősportot, az élménysportot és az aktív turizmust
No menu items!

Támogatják a szabadidősportot, az élménysportot és az aktív turizmust

Áttörés történt Magyarországon a szabadidősport, az élménysport és az aktív turizmus területén, soha ennyi forrás nem állt még rendelkezésre az egészséges életmód ösztönzésére, mint most – hangsúlyozta az aktív Magyarországért felelős államtitkár csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten.

Révész Máriusz közölte, az aktív turisztikai fejlesztésekre több mint 65 milliárd forintnyi uniós forrás válik elérhetővé, emellett az aktív életmód és a szabadidősport programjaira, valamint az infrastruktúra fejlesztésére is jelentősen nő a támogatás, összesen 6,5 milliárd forint áll rendelkezésre.Az a fő cél, hogy megmozgassuk a magyarokat – mondta, hozzátéve: jelenleg “borzasztó egészségügyi állapotban” vagyunk, a várható élettartamra vagy a betegségben eltöltött időre vonatkozó statisztikai adatok szomorú képet festenek Magyarországról.Révész Máriusz kiemelte: élménnyé, lehetőleg közösségi élménnyé kell formálni a mozgást ahhoz, hogy sikerüljön rávenni a gyerekeket, felnőtteket és időseket az aktív életmódra.

Mindenki tud tenni a saját egészségéért, ehhez soha nem látott lehetőségek nyíltak.

Közölte: új lehetőséget teremtett, hogy a cégek a népegészségügyi termékadójuk tíz százalékát az aktív Magyarország programok javára ajánlhatják fel. Ez tavaly hárommilliárd forintot jelentett – fűzte hozzá.

Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy az egészségügyi ellátórendszernél háromszor nagyobb mértékben befolyásolja az egészségügyi állapotot az életmód. Ennek ellenére egy felmérés szerint a megkérdezettek 59 százaléka nyilatkozott úgy, hogy soha nem mozog. Ezt az arányt öt éven belül 45 százalékra szeretnék csökkenteni. Idén tovább emelik a futókörök, bringaparkok, görparkok támogatását, és több pénzt fordítanak sítanpályák, jégpályák építésére, valamint fogyatékossággal élőket segítő speciális tornaeszközök támogatására is – hangsúlyozta Révész Máriusz.

Emellett iskolai mászófalépítési programot hirdettek, fedett skate- és bringaparkot terveznek létrehozni Budapesten, programot indítanak pingpongtermek kialakítására, 250 ezer diákot visznek el ingyenes iskolán kívüli élménysportprogramra (például evezni, síelni, korcsolyázni), és elindítják az ifjúsági táborok felújítását is – sorolta az államtitkár. Külön kiemelte a Millió lépés az iskoládért elnevezésű kezdeményezést, amelybe már 467 ezren kapcsolódtak be országszerte. A programban 77 napon keresztül lehet “gyűjteni a lépéseket“, a legjobban teljesítő iskolák pedig sporteszközökre nyerhetnek el támogatást.

Révész Máriusz felhívta a figyelmet a kerékpározás népszerűsítésére is, jelezve: ebben az évben tízezerre növelik a közlekedési képzésben részt vevő gyerekek számát, hogy minden gyerek felkészülten és biztonságosan közlekedhessen.

A hátrányos helyzetű gyerekekre külön oda kell figyelni – mutatott rá, megjegyezve: tavaly ötezer, idén pedig 7500 gyereket visznek aktív egynapos ingyenes osztálykirándulásra.

Az államtitkár közölte, az idei év nagy terve, hogy az iskolai tornatermeket kinyissák hétvégére a mozogni vágyók előtt, kiemelt figyelemmel a speciális csoportokra, mint a nyugdíjasok, kismamák, bölcsisek, ovisok vagy a mozgássérültek. Elmondta azt is, hogy a Mozgás éjszakáját idén 50 helyszínen szervezik meg, ötezer pedagógust visznek el vízitúrázni, 20 ezer gyereket pedig vándortáborozni. A nyugdíjasok ösztönzésére szánt összeget háromszorosára növelik – folytatta, kiemelve: az idős gyaloglók klubjainak száma az elmúlt évben 120-ról 960-ra emelkedett.

Kitért arra is, hogy ettől az évtől a SZÉP-kártyának lesz “aktív magyarok” zsebe is, amelyet csak sportolásra, mozgásra lehet felhasználni.

Hangsúlyozta továbbá: 15 jogszabályt egyszerűsítenek, hogy a szabadidős programok – például a nomád táborozás – szervezése könnyebbé váljon. (MTI)

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

MNB: Nem változtatott az alapkamaton a monetáris tanács

Nem változtatott a jegybanki alapkamat 6,50 százalékos szintjén keddi ülésén az MNB Monetáris Tanácsa.

“Véradás az édesanyákért” szlogennel országos véradónapot tartanak szombaton

"Véradás az édesanyákért" szlogennel kívánja felhívni a figyelmet a véradás fontosságára az Országos Vérellátó Szolgálat és a Magyar Vöröskereszt különleges tematikájú véradónapja,.

Márciusban a vendégek száma és a vendégéjszakáké is elmaradt az egy évvel korábbitól

2025 márciusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,1 millió vendég közel 2,7 millió vendégéjszakát töltött el. Az idén teljes egészében áprilisra eső nagypéntek és húsvét, valamint a hosszú hétvégéhez nem kapcsolódó március 15-ei ünnepnap hatására a vendégek száma márciusban 1,1, a vendégéjszakáké 5,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Az ipari termelői árak 2025. márciusban az egy évvel korábbihoz képest emelkedtek

2025 márciusában az ipari termelői árak átlagosan 7,3 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. A belföldi értékesítés árai 4,7, az exportértékesítésé 8,6 százalékkal felülmúlták az előző év márciusi értéket.
Hirdetés

Hírek

Káosz Spanyolországban és Portugáliában: áram nélkül maradtak a nagyvárosok

Nagy kiterjedésű áramkimaradás sújtja Spanyolország és Portugália jelentős részeit, beleértve a fővárosokat, Madridot és Lisszabont is.

A városi közlekedés jövője a WEMOVE Mobilitási Parkban

Megnyitott Budapest első integrált közlekedési kiállítási és képzési tere, a WEMOVE a városi mobilitás jövőjét mutatja be a Jövő Mobilitása Szövetség, a Magyar Autóklub és a Westend együttműködésében

Csányi Péter az OTP új vezérigazgatója

Az OTP történelmének legsikeresebb évét zárta 2024-ben, a bank kiemelkedő jövedelmezőséget ért el, tőkehelyzete rendkívül stabil, a régióban piacvezető

Tanulsz? Lakást kapsz! Bécsben

Bécs városa 2025. május 1-jétől új lakhatási akciót indít a felsőoktatásban tanuló diákok számára, aminek keretében akár 1.000 önkormányzati lakás válik elérhetővé számukra.

Új ökoturisztikai központ lesz a Nagyszéksós-tónál

Kiemelkedő ökoturisztikai beruházás kezdődik a Nagyszéksós-tónál 1,4 milliárd forintos uniós támogatással.

Zebrák a falvakban

Kihirdeti kedden a kormány az utcák és járdák felújítására szóló pályázatát a falusi önkormányzatok számára.

450 ittas sofőr ellen intézkedtek húsvétkor

A húsvéti ünnepek négy napja alatt 450 ittas járművezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök.

Újfajta visszaváltó automata jelent meg Magyarországon

Mostantól fesztiválokon és tömegrendezvényeken is könnyen visszaválthatjuk a palackokat, dobozokat, üvegeket.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.