Hirdetés
Kezdőlap Hírek Történelmi fotó bizonyítja: nem halt ki a ritka faj
No menu items!

Történelmi fotó bizonyítja: nem halt ki a ritka faj

Csaknem harminc év után először kaptak lencsevégre vietnami kancsilt (Tragulus versicolor). Az apró termetű, őzszerű állat a délkelet-ázsiai ország dzsungeleiben él.

A Nature Ecology and Evolution című folyóiratban publikált tanulmány készítői szerint a fajt 1910-ben jegyezték le először a Ho Si Minh-várostól nagyjából 450 kilométerre északkeletre lévő Nha Trang közelében talált példányok alapján.

Az utolsó hivatalos észlelés 1990-ben volt, a szakértők azóta azt feltételezték, hogy a vadászat a kihalás szélére sodorta a fajt.

An Nguyen vietnami biológust, a Global Wildlife Conservation állatvédő szervezet munkatársát és a berlini Leibniz Kutatóintézet (Leibniz-IZW) doktoranduszát azonban évek óta foglalkoztatta a gondolat, hogy a vietnami kancsil talán még mindig ott rejtőzik a vadonban.

A biológus és két kollégája a helyiekkel együttműködve vette számba az elmúlt évek állítólagos észleléseit. A falusiak által adott leírások elég meggyőzőek voltak ahhoz, hogy a szakemberek több mint 30 mozgásérzékelős kamerát helyezzenek ki Vietnam északnyugati dzsungelében.

A kihalás szélén álló vietnami kancsilról készült felvétel. Forrás: Global Wildlife Conservation

Az eredmények elképesztőek voltak. Majd kiugrottam a bőrömből, amikor ellenőriztük a kameracsapdákat és megláttuk az ezüstfoltos kancsilt” – idézte fel Nguyen.

A kutatók ugyanakkor megjegyezték, hogy bár “viszonylag könnyen sikerült a nyomára bukkanni, ez korántsem jelenti azt, hogy a fajt nem fenyegeti a kihalás“.

Hozzátették, hogy Délkelet-Ázsiában óriási nyomás nehezedik az erdőkre az egyre növekvő népesség és a beruházások miatt, ezért a környezetvédelem terén “muszáj előre gondolkodni”.

Az ENSZ Biodiverzitási és Ökoszisztéma-szolgáltatási Kormányközi Tudományos Testülete (IPBES) idén májusban kiadott közleményében arra figyelmeztetett, hogy akár az egymilliót is elérheti azoknak a fajoknak a száma, amelyek kihalhatnak az emberiség bolygóra gyakorolt hatásai miatt.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.