Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Csökkenéssel nyitott New York
No menu items!

Tőzsde – Csökkenéssel nyitott New York

Jelentős csökkenéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdeindexek hétfőn. A gazdaság gyors fellendüléséhez fűzött remények azután foszlottak szét, hogy ismét emelkedni kezdett a koronavírussal fertőzöttek száma az Egyesült Államokban.

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 1,31 százalékos, az S&P 500-as mutató 1,56 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 1,69 százalékos mínuszban indította a kereskedést.

A járvány újabb fellángolásától tartó befektetők megint szabadulni igyekeznek az utazásokkal és szabadidő eltöltésével kapcsolatos vállalatok részvényeitől. A nyitás előtti elektronikus kereskedésben a United Airlines, a Norwegian Cruise Line és a Wynn Resorts árfolyama 5,1 és 10,1 százalék közötti mértékben csökkent.

A nagy nyugat-európai tőzsdéken is borús a hangulat. Hétfő délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 1,61 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 1,28 százalékos, a párizsi CAC-40 1,24 százalékos, az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül pedig az EuroStoxx50 1,48 százalékos mínuszban állt.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1254 dollárt adtak, 0,03 százalékkal gyengült az amerikai fizetőeszköz. A jenhez képest azonban 0,08 százalékkal drágult a dollár, 107,43 jenen forgott.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken.

Az augusztusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 2,61 százalékos mínuszban, 37,72 dolláron, a júliusi szállítású WTI pedig 3,92 százalékos veszteségben, 34,84 dolláron forgott fél négykor.

Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 1,31 százalékkal, 1707,31 dollárra, az augusztusi szállítású aranyé pedig 1,54 százalékkal, 1710,60 dollárra esett a New York-i árupiacon.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.