Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Csökkenő indexekkel nyitott New York
No menu items!

Tőzsde – Csökkenő indexekkel nyitott New York

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon.

A DJIA-30 index 0,28 százalékos, az S&P-500 index 0,64 százalékos, a Nasdaq Composite index 1,88 százalékos csökkenéssel kezdte a kereskedést.

A piacokon érzékelhető a profitkivétel az otthoni munkavégzéshez szolgáltatásokat nyújtó és termékeket előállító vállalatok részvényeiből, mivel a gazdaságélénkítő csomag és a várható fellendülés függvényében már kezdik túlértékeltnek tekinteni őket a befektetők. Az inflációs aggodalmak és a fix hozamú befektetések kedvezőbb megítélése is a volatilis részvényekből vonja ki a befektetői tőkét.

A tőzsdén kívüli forgalomban kialakult árfolyamok alapján a keddi kereskedésnek is a nagy technológia cégek sorából kerülhetnek ki a vesztesei. A Netflix, a Facebook, az Alphabet, a Microsoft, az Amazon és az Apple papírok egy-két százalékkal gyengültek a nyitás előtt. A “hagyományos” gazdasági ágazatok nagyjai viszont árfolyamemelkedés elé néznek, már csak azért is, mert a pandémia idején hátrányba kerültek befektetési eszközként.

Ezzel magyarázható, hogy február eleje óta a DJIA 5 százalékkal, az S&P 4,3 százalékkal, a Nasdaq Composite 3,5 százalékkal erősödött.

A bitcoin nagy árfolyamesését követve a bitcoin bányászattal foglalkozó cégek és kriptodeviza-bankok részvényének az árfolyama is 10-15 százalékkal csökkent. A bitcoin árfolyama kedden 45 ezer dollár közelébe csökkent a pár nappal ezelőtt 58 ezer dollár felett elért csúcsáról. Az amerikai piacok nyitásakor a bitcoin 48,7 ezer dolláron jegyezték 6,6 százalékos csökkenéssel.

Az olajár kezdetben emelkedett, majd lefelé korrigált az amerikai piaci nyitás idejére azt követően, hogy a Goldman Sachs emelte idei olajár-előrejelzését. A második negyedévben a Brent ára elérheti a 70 dollárt, a harmadik negyedévben pedig a 75 dollárt is, szemben a korábbi prognózissal, ami a második negyedévre 60 dollárt, a harmadikra pedig 65 dollárt jelzett. A Brent ára kedden 65,81 dollárnál is járt, mielőtt lefelé korrigált volna. Megemelte idei olajár-előrejelzését a Bank of America (BofA) is, a Brent 2021-es átlagára eszerint 60 dollár lesz 50 dollár helyett.

Az amerikai piacok nyitásakor a Brent 0,20 százalékkal állt alacsonyabban a nemzetközi kereskedelemben hordónként 64,23 dolláron, a WTI ára pedig 0,50 százalékkal 61,39 dollárra csökkent.

Az arany ára lefelé korrigált az előző nap elért egy heti csúcsról, a dollár emelkedő árfolyamát tükrözve. Az arany spot ára 0,15 százalékkal unciánként 1807,06 dollárra csökkent, az eurót 0,02 százalékkal jegyzik gyengébben, 1,2151 dolláron.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Húsvéti programokkal várják a családokat a nemzeti parkok

A négynapos hétvégén is nyitva lesznek a látogatóközpontok és tematikus túrákkal várják a kirándulókat.

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.