Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Emelkedéssel nyitott New York, drágult az olaj
No menu items!

Tőzsde – Emelkedéssel nyitott New York, drágult az olaj

Emelkedtek az indexek szerdán nyitáskor a New York-i részvénytőzsdéken.

A piacok a legnagyobb figyelmet a Fed szerda este nyilvánosságra kerülő kamatdöntésének szentelik. Tartja magát az a vélemény, hogy a Fed a héten, több mint egy évtizede először, csökkenti az irányadó kamatot, de a piac nyugtalanul várja, hogy milyen kompromisszum születik a kamatcsökkentés mértékéről a Fed monetáris politikai döntéshozó testülete, a nyíltpiaci bizottság ülésén. A tőzsdék egy 25 bázispontos csökkentést már beáraztak, de ez sokak szerint kevés lesz, noha az amerikai mutatók a vártnál kedvezőbben alakultak.

A figyelem most főleg arra irányul, hogy a Fed nyitva hagyja-e az ajtót a további hitelkönnyítés előtt.

Ismét feszültebb lett Wahington és Peking viszonya, miután a hírek szerint nem történt érdemi előrehaladás a szerdán Shanghajban befejeződött kereskedelmi tárgyalásokon. Trump elnök harcias üzenetet intézett Pekinghez, és óvta attól, hogy elnöki mandátuma lejártáig elhúzza a tárgyalásokat. Mindenesetre a megbeszélések szeptemberben folytatódnak.

Az amerikai-kínai háborúskodás keveset ártott az Apple-nek, a vállalat kínai eladásai alig csökkentek, rácáfolva azokra a várakozásokra, hogy a kereskedelmi feszültség aláássa a vállalat pozícióit egyik legfontosabb piacán. A vállalat részvényeinek árfolyama 3,9 százalékkal emelkedtek a nyitás előtti kereskedelemben és az Apple piaci tőkeértéke megközelítette az 1000 milliárd dollárt.

A 30 vezető iparvállalat Dow Jones (DJIA) indexe 0,17 százalékkal, az S&P-500 0,10 százalékkal, a technológiai részvények Nasdaq Composite indexe pedig 0,21 százalékkal emelkedett.

Kedden gyengült New York. A DJIA 0,09 százalékkal, az S&P 500 0,26 százalékkal, a Nasdaq 0,44 százalékkal csökkent.

Az olaj jegyzése már ötödik napja erősödik, mert tartja magát az optimizmus, hogy a Fed csökkenti az irányadó kamatot, erősítve a növekedést és növelve az üzemanyag felhasználást a világ legnagyobb olajfogyasztó országában. Támogatta az árakat az amerikai olajkészletek csökkenése is.

Délutánig a New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta hordónkénti (159 liter) ára 40 centtel 58,45 dollárra emelkedett. A globális referencia minőség, az északi-tengeri Brent típus jegyzése 42 centtel 65,14 dollárra ment föl.

A dollár kissé erősödött. Az euró kora délután 1,1147 dollár körül forgott a reggeli 1,1158 dollárral szemben.

Az arany enyhén drágult a várt amerikai kamatcsökkentés előtt. A fém unciáját (31,104 gramm) kora délután 1432,30 dolláron jegyezték az azonnali piacon, 0,18 százalékkal magasabban, mint kedden. Az amerikai határidős jegyzés 0,2 százalékkal 1432,20 dollárra emelkedett. Az arany ára júliusban mintegy 1,5 százalékkal ment föl.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Húsvéti programokkal várják a családokat a nemzeti parkok

A négynapos hétvégén is nyitva lesznek a látogatóközpontok és tematikus túrákkal várják a kirándulókat.

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.