Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Emelkedéssel nyitottak a New York-i indexek
No menu items!

Tőzsde – Emelkedéssel nyitottak a New York-i indexek

Emelkedéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdeindexek szerdán. Az olaj ára csökken.

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 1,21 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,80 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,06 százalékos pluszban indította a kereskedést.

Továbbra is felülteljesítők az utazásokkal kapcsolatos vállalatok, amelyeket a legsúlyosabban érintett a márciusi eladási hullám. A légitársaságok közül a United Airlines és az American Airlines, valamint a Norwegian Cruise Line hajtótársaság árfolyama 10-12 százalékos pluszban várta a nyitást.

A koronavírus-járvány terjedését akadályozó intézkedések lazítása, a betegség elleni vakcinához kifejlesztéséhez fűzött remények, valamint a példátlan mértékű monetáris, illetve fiskális gazdaságösztönző intézkedések megerősítették a kockázatvállalási hajlandóságot, aminek köszönhetően az S&P 500-as mutató közel három havi csúcsra emelkedett kedden. Az egyre fokozódó amerikai-kínai feszültségek azonban rontották a hangulatot, így az index nem tudott a 3 ezer pontos határ fölött maradni, és a 200 napos mozgóátlag alatt zárt.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,0997 dollárt adtak, 0,14 százalékkal gyengült az amerikai fizetőeszköz. A jenhez képest viszont 0,27 százalékkal erősödött a dollár, 107,81 jenen forgott.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken.

A júliusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 2,07 százalékos mínuszban, 35,42 dolláron, a WTI pedig 1,92 százalékos veszteségben, 33,69 dolláron forgott fél négykor.

Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,73 százalékkal, 1698,71 dollárra, a júniusi szállítású aranyé pedig 0,80 százalékkal, 1692,00 dollárra csökkent a New York-i árupiacon.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.