Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Erősödéssel nyitott New York, stabil az olajpiac
No menu items!

Tőzsde – Erősödéssel nyitott New York, stabil az olajpiac

Emelkedtek az indexek nyitásban szerdán a New York-i tőzsdéken.

A Boeing, amelynek árfolyamát 6 százalékos esésbe vitte az etióp légitársaság B 737 MAX 8 típusú gépének katasztrófája, három nap óta először emelkedett, ami kihúzta a mínuszból a DJIA indexet. A hangulatot javította, hogy a makroadatok azt mutatják: nincs inflációs nyomás a gazdaságban, és a Fednek nem kell sietnie a kamatemeléssel. A Brexitet illetően megerősödött a remény, hogy az Egyesült Királyság nem fogja megegyezés nélkül elhagyni az EU-t, a “nyers Brexit” káoszt okozna a globális piacokon.

A 30 vezető iparvállalat Dow Jones (DJIA) indexe 0,34 százalékkal esett, az S&P 500 0,30 százalékkal, a technológiai részvények Nasdaq Composite indexe pedig 0,44  százalékkal emelkedett a kereskedés első negyedórájában.

Kedden vegyesen zárt New York. A DJIA 0,38 százalékkal esett, az S&P 500 0,30 százalékkal, a Nasdaq pedig 0,44 százalékkal emelkedett.

Az olaj drágult, miután Szaúd-Arábia kilátásba helyezte, hogy áprilistól az OPEC korábbi megállapodásában meghatározottnál is alacsonyabban tartja termelését. Árfelhajtó hatása volt annak is, hogy energiaellátási nehézségek miatt csökkent Venzezuela exportja, és csökkentették az amerikai olajtermelés növekedési ütemére vonatkozó prognózist.

Kora délutánig a New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta hordónkénti (159 liter) ára 47 centtel 57,26 dollárra ment föl. A globális referencia minőség, az északi-tengeri Brent típus jegyzése 57 centtel, 67,15 dollárra nőtt.

A dollár árnyalatnyit gyengült. Az euró kora délután 1,1292 dollár körül forgott a reggeli 1,1287 dollárral szemben.

Az arany drágult, a befektetők az aranyban keresnek menedéket a Brexit körüli zűrzavarban. A fém unciáját (31,104 gramm) kora délután 1308,15 dolláron jegyezték az azonnali piacon, 0,5 százalékkal magasabban, mint előző este. (MTI)

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az OMV is korlátozza a tankolást

Gépjárművenként legfeljebb 50 liter üzemanyag tankolható hatósági áron az OMV kutakon, a kannába, hordóba tankolt üzemanyagért pedig piaci árat számítanak fel péntektől - közölte az OMV.

Újabb 2200 járatot törölt a Lufthansa

A Lufthansa újabb 2200 járatot törölt, miután a koronavírus-fertőzések növekedése súlyosbította a létszámhiányt, tovább fokozva ezzel az európai utazási káoszt a kritikus nyári vakációs időszak kezdetén.

Teljesen leállhat a gázszállítás az Északi Áramlat-1 vezetéken

A német közüzemi hálózati felügyelet (Bundesnetzagentur) vezetője szerint előfordulhat, hogy Oroszország júliusban teljesen leállítja a Németországba irányuló földgázszállítást a két országot összekötő Északi Áramlat-1 vezetéken.

Számlálóbiztosokat keres a Központi Statisztikai Hivatal

Országosan mintegy 28 ezer számlálóbiztos részvételére lesz szükség az októberben kezdődő népszámlálás lebonyolításához. A Központi Statisztikai Hivatal a települési, illetve a fővárosban a kerületi önkormányzatok jegyzőivel közösen elindította a számlálóbiztosok toborzását.

Hírek

Az OMV is korlátozza a tankolást

Gépjárművenként legfeljebb 50 liter üzemanyag tankolható hatósági áron az OMV kutakon, a kannába, hordóba tankolt üzemanyagért pedig piaci árat számítanak fel péntektől - közölte az OMV.

Újabb 2200 járatot törölt a Lufthansa

A Lufthansa újabb 2200 járatot törölt, miután a koronavírus-fertőzések növekedése súlyosbította a létszámhiányt, tovább fokozva ezzel az európai utazási káoszt a kritikus nyári vakációs időszak kezdetén.

Számlálóbiztosokat keres a Központi Statisztikai Hivatal

Országosan mintegy 28 ezer számlálóbiztos részvételére lesz szükség az októberben kezdődő népszámlálás lebonyolításához. A Központi Statisztikai Hivatal a települési, illetve a fővárosban a kerületi önkormányzatok jegyzőivel közösen elindította a számlálóbiztosok toborzását.

Szigorított a Mol: legfeljebb 50 liter üzemanyag tankolható

A vásárlók kiszolgálásának biztosításával és a töltőállomások zavartalan működésével indokolja a Mol, hogy péntektől normál kútoszlopon a járművekbe maximum 50 liter üzemanyagot lehet egyszerre tankolni az eddigi 100 liter helyett.

Belassult a Netflix, ami majdnem 500 ember állásába kerül

A Netflix újabb létszámleépítést jelentett be, mivel lassuló növekedéssel és megnövekedett versennyel küzd.

Majomhimlő: újabb eseteket regisztráltak Magyarországon

Már 12 igazolt majomhimlős van Magyarországon - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK).

Korrupciógyanú. Lemondott a román mezőgazdasági miniszter

A közösségi oldalán közölt bejegyzésében bejelentette lemondását a korrupcióval gyanúsított Adrian Chesnoiu román mezőgazdasági miniszter.

Döntöttek az uniós védettségi igazolványok meghosszabbításáról

Annak biztosítására, hogy az uniós állampolgárok élhessenek jogukkal az Európai Unión belüli szabad mozgáshoz, az Európai Parlament hozzájárult a koronavírus elleni védettséget igazoló tanúsítványok június 30-án lejáró érvényességének egyéves meghosszabbításához - közölte az uniós parlament.

Gazdaság

Tovább zuhan a kriptovaluták királya

Az értékéből rohamosan vesztő bitcoin árfolyama valószínűleg 13 ezer dollárig fog lezuhanni, ami közel 40 százalékos csökkenést jelent a jelenlegi szinthez képest - állítja egy amerikai pénzügyi szakértő.

Újabb sokmilliós bírságot kapott a Raiffeisen Bank

A Magyar Nemzeti Bank 34 millió forint bírságot szabott ki a Raiffeisen Bankra, mivel az az elmúlt bő egy évben két hiánypótlási felszólítás ellenére...

MNB: új lendületre kapott a digitalizáció a pénzügyi szektorban

A járvány után újabb lendületre kapott a pénzügyi szektor digitális átalakítása: a banki termékek egyre szélesebb köre elérhető digitális módon, és az ügyfelek több mint 80 százaléka használ már digitális banki csatornákat - ismertette Szombati Anikó, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója a jegybank 2022-es FinTech és digitalizációs jelentését.

Allianz Biztosító – 61 milliós bírság

A Magyar Nemzeti Bank 35 millió forint felügyeleti és 26 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki az Allianz Biztosítóra.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom