Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Vegyesen nyitottak a New York-i indexek
No menu items!

Tőzsde – Vegyesen nyitottak a New York-i indexek

Vegyesen nyitottak az irányadó New York-i tőzsdemutatók kedden. A piacok feszült figyelemmel várják Jerome Powell Fed-elnök és Janet Yellen pénzügyminiszter kongresszusi beszámolóját.

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,12 százalékkal, az S&P 500-as mutató pedig 0,08 százalékkal csökkent, míg a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,03 százalékkal emelkedett a nyitásban. A kedvezőtlen járványügyi adatok és hírek hatására zuhan a kőolaj világpiac ára, ami magával rántotta az energetikai vállalatokat.

A jegybank szerepét betöltő Federal Reserve elnöke és a pénzügyminiszter kedden jelenik meg a képviselőház pénzügyi bizottsága előtt, és ezzel elkezdődnek a kétnaposra tervezett kongresszusi meghallgatások, amelyek célja a koronavírus-járvány által okozott válságra adott gazdasági válaszok értékelése.

Jerome Powell a meghallgatásra készített, előzetesen már nyilvánosságra hozott beszédében megismétli, hogy a Federal Reserve támogatja a fellendülést mindaddig, amíg szükség van rá. Ugyanakkor elismeri azt is, hogy a gazdaság a vártnál gyorsabban áll talpra.

A pénzpiacokon már elkezdték beárazni az első kamatemelést 2024 előttre, miként azt a Fed nyíltpiaci bizottsága is jelezte legutolsó ülésén.

Éppen egy éve érte el mélypontját a koronavírus-járvány miatt kirobbant tőzsdei pánik. Azóta az S&P 500 és a DJIA értéke 80 százalékkal, a Nasdaq Composite mutatójáé pedig 90 százalékkal nőtt.

A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken vegyesen alakult a kereskedés. Kedd délután fél háromkor a londoni FTSE-100 index 0,30 százalékos, a párizsi CAC-40 0,27 százalékos, a milánói FTSE MIB pedig 0,60 százalékos mínuszban, míg a frankfurti DAX-index 0,20 százalékos, a madridi IBEX 35 mutató 0,64 százalékos, az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül pedig az EuroStoxx50 0,02 százalékos pluszban állt.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1874 dollárt adtak, 0,56 százalékkal erősödött a dollár. A jenhez képest azonban 0,19 százalékkal gyengült a dollár, 108,62 jenen forgott.

Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,29 százalékkal, 1733,67 dollárra, az áprilisi szállítású aranyé pedig 0,37 százalékkal, 1731,15 dollárra csökkent a New York-i árupiacon.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára erős ütemben csökken a májusi határidős jegyzésekben.

A Brent hordónként 4,09 százalékos mínuszban, 61,98 dolláron, a WTI pedig 3,91 százalékos veszteségben, 59,15 dolláron forgott fél háromkor.

A piacokat megijesztette, hogy Németországban, Európa legnagyobb nyersolaj-felhasználó országában a koronavírus-járvány rohamosan erősödő harmadik hulláma miatt április 18-ig meghosszabbítják és tovább szigorítják a korlátozásokat.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hőhullám és sáros eső is érkezik

Újabb hőhullám várható a hétvégén, és ismét szaharai por...

Magyar roham Horvátországba – megkétszereződött a nyaralók száma

A múlt év hasonló időszakához képest 90 százalékkal több magyar turista látogatott eddig Horvátországba, leginkább a szállodákban emelkedett a foglalásuk.

Római-kori út a Velencei-lagúna fenekén

Ókori római utat fedeztek fel a Velencei-lagúna fenekén egy régészeti feltárási program közben.

Románia: oltásért szabadnap – mindenkinek

Klaus Iohannis román államfő kihirdette azt a törvényt, amely szabadnapot biztosít mindazoknak, akik beoltatják magukat a koronavírus ellen.

Hírek

Hőhullám és sáros eső is érkezik

Újabb hőhullám várható a hétvégén, és ismét szaharai por...

Autós üldözés – a férfi eltiltás hatálya alatt vezetett

Több mint félórás autós üldözés után fogtak el a...

Románia: oltásért szabadnap – mindenkinek

Klaus Iohannis román államfő kihirdette azt a törvényt, amely szabadnapot biztosít mindazoknak, akik beoltatják magukat a koronavírus ellen.

Kötelességszegési eljárás az EU-ban – tavaly 903 eset

Az Európai Bizottság az uniós tagországokkal szemben 2020-ban összesen 903 új kötelezettségszegési eljárást indított, 13 százalékkal többet, mint az előző évben - derült ki a bizottság éves jelentéséből.

Az EMA 12 és 17 év közötti fiatalok számára is javasolja a Moderna vakcináját

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) a 12 és 17 év közötti fiatalok számára is ajánlotta a Moderna vállalat Spikevax nevű vakcináját - erről az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő amszterdami székhelyű ügynökség tájékoztatta a sajtót.

Börtönből a munkaerőpiacra – 1700 rab szerzett szakmát

Több mint 1700 fogvatartott szerzett piacképes szakmát három év...

Ilyen lesz a horvát euró – a szerbek tiltakoznak

A szerb nemzeti bank tiltakozik az ellen, hogy Nikola Tesla feltaláló szerepeljen a horvát euróérméken, és megteszi a szükséges lépéseket az Európai Unió intézményeinél - írta a Nacional című horvát napilap, a Telegraf Biznis című szerb hírportálra hivatkozva.

Jupiter-szerű világot találtak – a Naprendszeren kívül

A csillagászok először észleltek holdképző régiót egy Naprendszeren kívüli bolygó körül: egy Jupiter-szerű világot, amelyet egy elég nagy tömegű gáz- és porkorong vesz körbe ahhoz, hogy három olyan holdat hozzon létre, mint a Föld körül keringő kísérőbolygó.

Gazdaság

Moratórium – Nagy Márton: újra kellene gondolni egyes hitelek kondícióit

Még szeptember vége előtt érdemes lenne átgondolni a moratóriumban lévő lakossági folyószámlahitelek és a hitelkártyák kezelését - jelentette ki a miniszterelnök gazdaságpolitikai főtanácsadója.

Az EKB nem változtatott az irányadó eurókamaton

Az Európai Központi Bank kormányzótanácsa nem változtatott csütörtöki kamatdöntő ülésén az irányadó eurókamaton.

Két új vezérhelyettes a Magyar Bankholdingnál

A Magyar Bankholding márciusban elfogadott stratégiája újabb állomásaként két felső vezető kezdte meg munkáját a bankcsoportban: Ginzer Ildikó a standard, Szabó Levente pedig az egyedi kiszolgálásért felelős üzleti vezérigazgató-helyettesként csatlakozott a menedzsmenthez.

Virág Barnabás: az MNB elkötelezett az euró bevezetése mellett, de…

Az MNB elkötelezett az euró sikeres és biztonságos magyarországi bevezetése mellett, de fontos, hogy az biztosítsa a gazdaság számára a felzárkózás folytatásának lehetőségét - mondta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank monetáris politikáért felelős alelnöke.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom