Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Veszteséges kezdés New Yorkban
No menu items!

Tőzsde – Veszteséges kezdés New Yorkban

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az amerikai értékpapírpiacokon az előző napi pozitív zárás után.

New Yorkban a DJIA-30 index 0,32 százalék, az S&P-500 index 0,51 százalék, a Nasdaq Composite index pedig 0,36 százalék gyengüléssel indult neki a csütörtöki kereskedésnek.

A befektetői hangulatban bekövetkezett negatív fordulatot a kiskereskedelmi forgalom decemberi csökkenéséről a piaci nyitás előtt megjelent jelentés váltotta ki. Decemberben ugyanis a várt szerény növekedés helyett több mint kilenc éve a legnagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az Egyesült Államokban.

Szerdán viszont még széleskörű árfolyam-emelkedéssel nyugtázta a piac a jelek szerint kedvezően alakuló amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokat. Mindkét fél bizakodását fejezte ki, hogy sikerül megállapodásra jutniuk az importvámok megemelésének márciusi határideje előtt.

A kiskereskedelmi forgalom visszaesése az olajár-emelkedést is megrekesztette. Szerdán már a második napja emelkedett az olaj ára a megállapodás felé haladó kereskedelmi tárgyalásoknak köszönhetően.

Az amerikai kereskedési idő kezdetén a WTI olajár hordónként 53,63 dolláron 0,50 százalékos veszteséget mutatott, a Brent viszont még 0,39 százalékkal állt magasabban 63,86 dolláron.

Az eurót 0,30 százalékkal jegyezték erősebben az amerikai piacok nyitásakor, 1,1299 dolláron. Az arany ára 0,14 százalékkal unciánként 1313,20 dollárra csökkent. (MTI)

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Tőzsde – Csökkenéssel nyitottak a New York-i indexek

Csökkenéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdemutatók hétfőn.

Helyreállítási alap. Az EU elfogadta újabb négy tagállam tervét

Az uniós tagállamok gazdasági és pénzügyminisztereinek tanácsa (Ecofin) elfogadta négy tagállam, Horvátország, Szlovénia, Litvánia és Ciprus nemzeti helyreállítási tervét, amelyek fő célja a koronavírus-járvány okozta gazdasági károk utáni talpra állás finanszírozása. A testület elsőként 12 tagállam helyreállítási tervének adott zöld jelzést július közepén.

Matolcsy: több digitális, kevesebb építési beruházásra lenne szükség

Az állam vasba és betonba, nem pedig képességekbe, intézményekbe és agyakba fektet - bírálja a beruházások szerkezetét és ebből a szempontból érvel a magas költségvetési deficit ellen e heti írásában Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke.

KSH: tízmillió fölött az internet-előfizetések száma

Tavaly az internet-hozzáférési szolgáltatások összes nettó árbevétele 326 milliárd forint volt, egy év alatt 8,2 százalékkal nőtt - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal Digitális gazdaság 2020 című kiadványából.

Hírek

KSH: tízmillió fölött az internet-előfizetések száma

Tavaly az internet-hozzáférési szolgáltatások összes nettó árbevétele 326 milliárd forint volt, egy év alatt 8,2 százalékkal nőtt - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal Digitális gazdaság 2020 című kiadványából.

Hőségriadót rendelt el Müller Cecília

A következő napokban várható tartós hőség miatt déltől hőségriadót rendelt el Müller Cecília országos tisztifőorvos.

Házassági vagyonjog – tévhitek. A szerződés tiszta helyzetet teremt

A házassági vagyonjogi szerződés tiszta helyzetet teremt, a házastársak biztonságát is szolgálja - közölte a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK).

Vatikán – 65 millió euró deficit. Nyilvános a vagyonnyilatkozat is

A Vatikán első alkalommal hozott nyilvánosságra információkat a birtokában álló ingatlanokról: a Szentszék eddigi legrészletesebb vagyonnyilatkozatából kiderült, hogy több mint ötezer ingatlannal rendelkezik szerte a világon.

Világörökség. Kilenc új helyszín az UNESCO listáján

Kilenc új helyszínt - köztük a madridi Prado múzeumot ölelő kulturális térséget, európai fürdővárosokat és a kínai Kanton történelmi városrészét - vett fel a világörökségi listára az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) világörökségi bizottsága a kínai Fucsouban zajló tanácskozásán.

Olaszország: Tűzvész tombol Szardínián

Négyszáz embernek kellett elhagynia otthonát vasárnapra virradóra Szardínia szigetén, amelynek nyugati térségében tűz pusztít.

Németországban újabb csúcs felé közelíthet az új fertőzöttek napi száma

Németországban két hónapon belül százezerre is emelkedhet a koronavírussal fertőzöttek napi száma, hacsak nem olttatják be magukat többen

Hőhullám és sáros eső is érkezik

Újabb hőhullám várható a hétvégén, és ismét szaharai por...

Gazdaság

Tovább mélyíti kínai kapcsolatait az MNB

Az információcsere és a tudásmegosztás érdekében kétoldalú együttműködési megállapodást írt alá a Kínai Értékpapír-felügyeleti Hatóság (CSRC) és a Magyar Nemzeti Bank.

Duplázott a lakossági megtakarítás

A járvány alatt jóval nagyobb megtakarítások halmozódtak fel a lakosságnál, mint a megelőző időszakban, az öngondoskodás célja nem változott számottevően, továbbra is a legnépszerűbb...

Moratórium – Nagy Márton: újra kellene gondolni egyes hitelek kondícióit

Még szeptember vége előtt érdemes lenne átgondolni a moratóriumban lévő lakossági folyószámlahitelek és a hitelkártyák kezelését - jelentette ki a miniszterelnök gazdaságpolitikai főtanácsadója.

Az EKB nem változtatott az irányadó eurókamaton

Az Európai Központi Bank kormányzótanácsa nem változtatott csütörtöki kamatdöntő ülésén az irányadó eurókamaton.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom