Hirdetés
Kezdőlap Hírek Tűz a csepeli idősotthonban. 118 lakót helyeztek biztonságba
No menu items!

Tűz a csepeli idősotthonban. 118 lakót helyeztek biztonságba

Tűz keletkezett egy Rakéta utcai idősotthon emeleti szintjének egyik, körülbelül harminc négyzetméteres lakásában Budapest XXI. kerületében.

A helyszínre nagy erőkkel érkeztek ki a fővárosi hivatásos tűzoltók, akik a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett két vízsugárral eloltották a lángokat az emeleti lakásban, majd átvizsgálták és átszellőztették az érintett szintet.

Az épületen belül száztizennyolc embert kísértek biztonságos helyre. Az elsődleges információk szerint az eset során senki nem sérült meg.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Emberiség elleni bűntettért – életfogytiglan. Az Iszlám Állam katonáját elitélték Budapesten

Életfogytiglanra ítélte emberiesség elleni, emberölésekkel megvalósított bűntett miatt Hassan F. szír férfit, az Iszlám Állam egykori katonáját a Fővárosi Törvényszék első fokon. A vádlott leghamarabb harminc év múlva bocsátható feltételes szabadságra.

Tőzsde – Enyhén pozitív kezdés New Yorkban

A szerdai vegyes zárás és az S&P-500 index rekordja után csekély emelkedéssel indult a kereskedés csütörtökön az amerikai értékpapírpiacokon.

Csokimikulások tesztje: egy volt zsírosabb a kelleténél

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) laboratóriumában megvizsgált 17 csokoládémikulásból mindössze egy zsírtartalma volt magasabb a csomagoláson feltüntetettnél.

Új elnöke van a Magyar Gumiabroncs Szövetségnek

Sipőcz Győző, a Goodyear kelet-európai kiskereskedelmi operatív vezetője váltotta a Magyar Gumiabroncs Szövetség elnöki székében Tokaji Vilmost, aki az elnökség tagja marad.

Hírek

2020 QG – Rakéta a Föld körül keringő titokzatos objektum

Egy 54 éves rakéta, nem pedig aszteroida a Föld körül ideiglenesen keringő titokzatos objektum - erősítették meg amerikai csillagászok.

Emberiség elleni bűntettért – életfogytiglan. Az Iszlám Állam katonáját elitélték Budapesten

Életfogytiglanra ítélte emberiesség elleni, emberölésekkel megvalósított bűntett miatt Hassan F. szír férfit, az Iszlám Állam egykori katonáját a Fővárosi Törvényszék első fokon. A vádlott leghamarabb harminc év múlva bocsátható feltételes szabadságra.

Új elnöke van a Magyar Gumiabroncs Szövetségnek

Sipőcz Győző, a Goodyear kelet-európai kiskereskedelmi operatív vezetője váltotta a Magyar Gumiabroncs Szövetség elnöki székében Tokaji Vilmost, aki az elnökség tagja marad.

Richter – bővülő portfólió. Globális forgalmazási jog az Evra fogamzásgátló tapaszra

Jelentősen nő a Richter Gedeon Nyrt. nőgyógyászati termékekből származó árbevétele a következő években, a  bejelentett, több mint 78 milliárd forintos (263,5 millió dollár) portfólió-bővítést a cég saját forrásból valósítja meg - jelentette be Bogsch Erik, az igazgatóság elnöke online sajtótájékoztatóján.

Korrupciógyanú. Felmentették az agrártárca helyettes államtitkárát

Hivatali vesztegetés miatt nyomoznak az Agrárminisztériumban: az ügy érintettje Nagy János földügyekért felelős helyettes államtitkár, akit egyes jelentések szerint bilincsben vezettek el. Az államtitkárt Nagy István miniszter felmentette tisztségéből.

Koronavírus – Németország. Meghosszabbítják a korlátozásokat

Meghosszabbítják a koronavírus-járvány második hulláma miatt bevezetett korlátozásokat, Németországban január 10-ig, járványhelyzet reméltnél lassabb javulása miatt, néhányat szigorítanak is átmenetileg - jelentette be a kancellár.

Életveszélyes is lehet a hamis vakcina – riasztott az Interpol

A koronavírus elleni oltóanyagokkal kapcsolatos bűncselekmények veszélyére figyelmeztetett az Interpol. A nemzetközi rendőri ügynökség szerint a szervezett bűnözői csoportok hamisított vakcinák árusításába kezdhetnek.

Emlékérmék a MOB alapításának 125 éves évfordulójára

A Magyar Olimpiai Bizottság megalakulásának 125. évfordulója alkalmából tízezer forint névértékű ezüst és kétezer forint névértékű színesfém emlékérmét bocsátott ki a Magyar Nemzeti Bank.

Szálló por – Putnokon veszélyes, több helyen egészségtelen a levegő

A magas szállópor-koncentráció miatt számos városban tovább emelkedett a légszennyezettség.

Januártól drágulnak a pályamatricák

A személygépkocsikra (D1 díjkategória) jövőre az éves autópálya-matrica 44 660 forint, a megyénkénti 5200 forint, a tíznapos heti 3640 forint, a havi 4970 forint lesz - derült ki a autopalyamatrica.hu-n közzétett tájékoztatásból.

Leszállt a Holdra a Csang’o-5 kínai űrszonda – talajmintát gyűjt

Sikeresen leszállt a Holdra kedden a Csang'o-5 kínai űrszonda - jelentette be a kínai nemzeti űrügynökség.

Bírság. Hazavitte a bankautomatában felejtett milliót

Jogtalan elsajátítás miatt pénzbüntetést kapott egy hajdúszoboszlói férfi, aki tavaly szeptemberben egy pénzkiadó automatából elvitt egymillió ottfelejtett forintot - közölte a Debreceni Törvényszék.

Gazdaság

Új MFB-hitel vállalkozásoknak – 90 milliárdos keretösszeggel

Új hiteltermék-változatot indít az MFB Csoport vállalkozások számára: az MFB Krízis Hitel Plusz december 7-től igényelhető - közölte a Magyar Fejlesztési Bank.

Az MNB szerint K-alakú kilábalás jön

A magyar bankrendszer sokkellenálló-képessége erős maradt, de a kilábalás nem minden gazdasági szektort érint majd egyformán, ezért a gazdaságtámogató intézkedések előtérben maradhatnak - mondta Dancsik Bálint, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője a novemberi Pénzügyi stabilitási jelentést ismertetve.

Kivonul Magyarországról az Aegon biztosító

A VIG (Vienna Insurance Group) megveszi a holland Aegon biztosító közép- és kelet-európai részlegét - közölte az osztrák cég.

Az OTP kivonult Szlovákiából

Az OTP Bank pénzügyileg is lezárta szlovákiai leánybankja, az OTP Banka Slovensko értékesítését a belgiumi székhelyű KBC Csoportnak. A vételár nem nyilvános.

Az MNB zöld ajánlást készít a bankoknak

A jegybank zöld ajánlást készít a bankoknak, erről néhány héten belül társadalmi egyeztetés kezdődik - mondta Kandrács Csaba, az MNB alelnöke a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) felelős vállalatirányítás szakosztályának online konferenciáján.

MNB: hamarosan jön a vállalati zöld hitel

A Magyar Nemzeti Bank számára kiemelten fontos a környezeti fenntarthatóság összekapcsolása a pénzügyekkel, ezért a jövőben a vállalatok számára is  bevezeti a zöld hitelt. De a jegybank saját ökológiai lábnyomának csökkentését is kitűzte célul - mondta az MNB alelnöke.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom