Kezdőlap Gazdaság Új digitális fejlesztési programot indítanak a kkv-k versenyképességének növelése érdekében
No menu items!

Új digitális fejlesztési programot indítanak a kkv-k versenyképességének növelése érdekében

Illusztráció: Bigstock

A kormány 2 milliárd forintból új munkaerő-piaci programot indít a vállalkozások digitális infrastruktúrájának fejlesztése érdekében. A támogatással növekedhet a hazai kkv-k versenyképessége, piaci részesedése, munkavállalók képzettségi szintje, emellett új munkavállalók felvétele is megvalósulhat – jelentette be szerdai közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

A program elsődleges célja a hazai kkv-k tevékenységéhez kapcsolódó termelési, gyártási, értékesítési és üzleti folyamatok digitalizálásának, digitális szolgáltatások bevezetésének, továbbá a megvalósuló fejlesztések használatához szükséges képzések, digitális készségek fejlesztésének támogatása.

Az államtitkár ismertette: a pályázati program keretében igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege minimum 10 millió, maximum 80 millió forint, mértéke a projekt összes elszámolható költségének maximum 70 százaléka lehet.

A pályázónak vállalnia kell, hogy a statisztikai létszámától függően 1-5 fő létszámbővítést is végrehajt. A program keretében legalább egy fő képzésének vállalása is kötelező, mely a megvalósuló digitális fejlesztéshez kapcsolódik.

A pályázónak vállalnia kell, hogy a digitalizáció fejlesztéshez kapcsolódó beszerzett eszközöket, immateriális javakat, technológiai fejlesztéseket az üzembe helyezés időpontjától számított legalább egy évig folyamatosan fenntartja és üzemelteti.

A pályázónak ezen kívül vállalnia kell a projekt megvalósítását követően a pályázat megvalósítási helyszínén foglalkoztatott munkavállalója átlagos statisztikai állományi létszámára és a fejlesztéshez kapcsolódó létszámbővítés eredményeként felvett többletlétszámára együttesen legalább 12, illetve vállalásának megfelelően legfeljebb 18 hónapos folyamatos foglalkoztatási kötelezettséget – tájékoztatott az államtitkár.

A pályázatot 2025. február 13. napjáig lehet benyújtani elektronikusan az OFA Nonprofit Kft. Forráskezelő Rendszerén (FKR) keresztül, a pályázattal kapcsolatos részletek a szervezet weboldalán találhatók meg.(MTI)

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

111 millió forintos bírságot kapott a DIGI

A nemzeti versenyhatóság a bírság mellett kötelezte a céget az általa vállalt fogyasztói kompenzáció teljesítésére.

Itt az emelt minimálbér és a szakmunkás minimálbér

Jelentősen emelkedett a rendőrök és a katonák fizetése. Idén pedig ismét nagyot nőtt a tanárok, tanítók és óvónők bérei. A gazdaság erősödése további béremelésre teremt lehetőséget.

Ezer milliárdokat mentettek ki az adó alól a magyar befektetők

A hazai állampapírok iránti kereslet az év utolsó hónapjában már elapadt, piaci értéken stagnált a lakosság állampapírokban lévő megtakarítása, ami 13 951,9 milliárd forint volt, névértéken viszont visszaesést mértek főleg a rövid lejáratú állampapírok eladása miatt.

Az élelmiszeripar jövője a fiatalok kezében van

Az élelmiszeripar területei, beleértve a termelési folyamatok optimalizálását, az új technológiák alkalmazását és a termékfejlesztést, egyre nagyobb szerepet kapnak a fenntartható gazdálkodásban.

Hírek

Devizapiac – Erősödött kissé péntek reggelre a forint

Erősödött kissé a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

A KSH publikálja leggyorsabban a külkereskedelmi termékforgalom adatait

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiemelt stratégiai célja az adatközlések gyorsítása, a piacra kerülési idő, az adminisztratív terhek csökkentése, illetve a relevancia, a hatékonyság, az időszerűség a felhasználói elégedettség növelése érdekében. A KSH folyamatosan monitorozza a piacra kerülés gyorsításának lehetőségeit.

Erősödött csütörtökön a forint

Erősödött a forint csütörtökön a főbb devizákkal szemben a...

Erősödött a forint szerda reggel

Erősödött a forint árfolyama szerda reggelre.

Gyengült a forint szerda reggel

Az euró 1,0425 euróról 1,0416 euróra gyengült.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint erősebben áll az egy héttel korábbi kezdésnél, 0,2 százalékkal az euró, 0,8 százalékkal a dollár és 0,4 százalékkal a svájci frank ellenében.

Gyengült péntek reggelre a forint

Péntek reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a hétfői kezdésnél mindhárom devizával szemben, 0,5 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 0,7 százalékkal a svájci frank ellenében.

Gyengült a forint árfolyama csütörtök reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön reggel a szerda esti szintekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.

Gazdaság

Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény

Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.

Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH

A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet

Megvan az új PMÁP kamat, kezdődhet a nagy állampapírcsata

Az idei PMÁP-lejáratokról és kamatfizetésekről már tavaly megkezdték az egyeztetést az ügyfelekkel, hogy fel tudjanak készülni, mi legyen a pénzükkel, amikor érkeznek a kifizetések.