Hirdetés
Kezdőlap Egészség-ügy Új hívószám - új betegközpontú ügyeleti rendszer
No menu items!

Új hívószám – új betegközpontú ügyeleti rendszer

Október elsejével Budapesten is működésbe lép az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) által biztosított új, betegközpontú ügyeleti rendszer, melynek hívószáma 1830.

Az OMSZ közleményében kiemelt céljának nevezte, hogy az egységes alapellátási ügyelet – hasonlóan a vármegyékhez, amelyek már csatlakoztak – a fővárosban is minden betegnek egyszerűen elérhető, állapotának, szükségleteinek megfelelő, magas színvonalú ellátást biztosítson.

Az ország más területein másfél éve működő új ügyeletben eddig több mint 900 ezer beteg kapott szakszerű ellátást. Budapesten október elsejétől a nap 24 órájában elérhető lesz a központi ügyeleti szám, amelyet abban az esetben kell hívni, ha a háziorvos rendelési idején kívül jelentkező, és a következő háziorvosi rendelésig nem halasztható egészségügyi probléma alakult ki – írták.

Felhívták a figyelmet arra, hogy életveszély esetén továbbra is a 112 hívása jelenti a legjobb megoldást.

Az új rendszernek köszönhetően eltűnnek a kerület-, illetve városhatárok, így a beteget arra az ellátóhelyre irányítják, amely hozzá a legközelebb van. Budapesten október 1-től 15 helyszínen lesznek ellátóhelyek, 3 speciális gyermekellátóhely (a Heim Pál gyermekkórház, a Szent János kórház és a XIII. kerületi Révész utcai rendelő), valamint 14 mobil ügyeleti egység is működik majd.

Az ellátóhelyek kijelölésénél az OMSZ figyelembe vette a településszerkezetet, a lakosságszámot, az úthálózatot, a tömegközlekedést és a kórházak, mentőállomások elhelyezkedését is – jelezték.

Hétköznap délután 4 órától este 10 óráig, hétvégén és ünnepnapokon pedig reggel 8 óra és délután 2 óra között háziorvosok fogadják a betegeket az ügyeleti pontokon, azután pedig a mentők biztosítják a sürgősségi ügyeletet, ahol az orvosok mellett egyetemi végzettségű ápolók, mentőápolók, mentőtisztek is fontos szerepet kapnak.

Szükség esetén (például mozgáskorlátozottság, súlyos állapot) 14 mobil ügyeleti egység látja el a betegeket a saját lakásukon – részletezték.

Tájékoztatásuk szerint a most bevezetendő betegközpontú rendszer legnagyobb előnye, hogy nem a betegnek kell keresnie a megfelelő ellátást, hanem a 1830-as számon szakember tájékoztatja a beteget legjobb megoldásról.

Idézték a közleményben Csató Gábort, az OMSZ főigazgatóját, aki azt mondta: minden tárgyi és személyi feltétel adott a szolgáltatás október elsejei elindításához.

A főigazgató hangsúlyozta: a működési és betegforgalmi adatokat a jövőben is folyamatosan elemzik, hogy a 1830 hívásfogadó kapacitása és az ügyeleti ellátó helyek erőforrásai mindenkor megfeleljenek a betegek szükségleteinek.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A gyors bérkonvergencia a kormány egyik új gazdaságpolitikai célkitűzése

Gazdasági növekedésre van szükség a kormány új gazdaságpolitikai céljainak eléréséhez, amelyek között szerepel, hogy 2028-ra a minimálbér 1000 euróra, a bruttó átlagkereset 1 millió forintra emelkedjen.

Dolgozóinak tizedét bocsátja el a Boeing

A Boeing világszerte 170 ezer ember foglalkoztat, az Egyesült Államokban az északnyugati Washington, és a délkeleti Dél-Karolina államban.

Itt a nagy összefogás az e-kamion töltőállomás piacon

 Teljeskörű megoldásokat kínáló e-depók kialakítására írt alá szándéknyilatkozatot a...

Nyugdíjpénzből ingatlant? Most jól teljesítenek a pénztárak, reálhozam mindenhol!

A Bank360.hu elemzése emlékeztet rá, hogy a csúcs reálhozamok (jellemzően több millió forintosak) 2021 vége felé voltak, amikor az árfolyamok magasan jártak, az infláció viszont még nem szabadult el

Hírek

15 milliárdos pénzügyi oktatási program indul

A 16-21 éves korosztály ingyenesen férhet hozzá számos, hasznos pénzügyi tudást biztosító anyaghoz.. Minden magyar előtt nyitott a pénzügyi tanulás lehetősége! Sőt a 16-21 éves fiatalok most ingyenes oktatást kapnak.

Szerda reggelre erősödött a forint árfolyama

Az euró jegyzése a kedd kora esti 1,1160 dollárról 1,1158 dollárra változott.

Felébredt a forint

Erősödött a forint kedd reggel a főbb devizákkal szemben...

Devizapiac – Erősödött a forint péntek reggelre

Az euró 1,1128 dollárt ért reggel 7 órakor a csütörtök kora esti 1,1112 dollár után.

II. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Zsidó Gasztronómiai Fesztivál

Megtekinthetik a csodálatos zsinagóga épületét és a tárlatvezetésen megismerhetik a történetét.

Indul az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0

Minden társadalom számára fontos lehet alternatív elektronikus fizetési megoldások kidolgozása a pénzforgalmi stabilitás és a monetáris szuverenitás érdekében.

Devizapiac – Erősödött kissé a forint hétfőn

Az eurót este hat órakor 394,00 forinton jegyezték a kora reggeli 394,26 forint után, a.

Kicsit, de erősödött péntek reggelre a forint

Erősödött péntek reggelre a forint.

Gazdaság

Nyugdíjpénzből ingatlant? Most jól teljesítenek a pénztárak, reálhozam mindenhol!

A Bank360.hu elemzése emlékeztet rá, hogy a csúcs reálhozamok (jellemzően több millió forintosak) 2021 vége felé voltak, amikor az árfolyamok magasan jártak, az infláció viszont még nem szabadult el

Már tízezer helyen lehet a kártyagyilkos qvikkel fizetni

A qvikkel kapcsolatban egyelőre a tanulás fázisában járnak még a vásárlók és a kereskedők is,

Az MNB újra elindította megtakarítási kampányát

A megtakarítások befektetésénél kerülni kell a túlzottan csábító ajánlatokat.

Látótávolságban sincs az 5 százalékos lakáshitelkamat, jobban néznek ki a személyi kölcsönök

A lakáshitelek kamatai semmit sem csökkentek október elején, egyelőre nyoma sincs, hogy a bankok elindulnának a tőlük kért 5 százalékos THM felé. A személyi...