Kezdőlap Cégvilág Új ügyvezető a Reál Hungária élén
No menu items!

Új ügyvezető a Reál Hungária élén

Zsigray József értékesítési igazgató tölti be májustól a Reál Hungária Élelmiszer Kft. cégvezetői posztját – tájékoztatott a társaság.

A közlemény szerint a vállalatot megalakulása óta irányító Kujbus Tibor tizennyolc év után köszön le tisztségéről, a cégvezető maga kezdeményezte a váltást.

A Reál Hungária Élelmiszer Kft. 2001. január 1-jén jött létre. A társaság teljes egészében magyar tulajdonban van, hat tagvállalata egyben régiós központként is működik, a lánchoz csaknem kétezer üzlet tartozik.

A nyilvános cégadatok szerint az értékesítés nettó árbevétele 14,2 milliárd forint volt 2017-ben az előző évi 13,5 milliárd forint után. A társaság 1,08 milliárd forint adózott eredményt ért el 2017-ben, míg egy évvel korábban 1,56 milliárd forintot. /MTI/

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Átszervezik az Airbus vezetését

Christian Scherer kereskedelmi vezérhelyettes lett az Airbus polgári repülőgép-üzletágának vezérigazgatója, ezzel a 2019 előtti struktúra áll vissza a vállalatnál.

Kié a felelősség és mit keresnek az utazók? – Legfenntarthatóbb úti célok

A válaszadók szerint a fenntartható turizmus fejlesztése elsősorban a turisztikai szolgáltatók egyéni, valamint a helyi közösségek felelőssége.

Magához tért az OTP? A vezető részvények az OTP kivételével csökkentek

Erősen negatív hangulatban zajlott a kereskedés, a nyugat-európai részvényindexek lefelé tartottak, és a tengerentúlon is eladói nyomás van.

A kormány december végéig hosszabbít

A kormány december végéig meghosszabbítja a kötelező akciózást, valamint a betéti kamatsapkát és a jegybanki kötvény vásárlásának tilalmát

Hírek

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Így optimalizálják IT kiadásaikat a magyar cégek, rákaptak a használt szerverekre a vállalatok

A felmérésből kiderül, hogy meglepő módon az informatikát hangsúlyosabban használó cégeknél volt a számottevőbb költségcsökkentés, aminek oka egy jelentősebb költségracionalizálás volt.

Tőzsde – Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

Tőzsde – Veszteséges tőzsdezárás Európában

Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

Devizapiac – Nagyot gyengült a forint kedden

Másfél-két százalékkal gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.

Nálunk mikor? Rómában ingyenes lesz a tömegközlekedés a tizenkilenc év alattiaknak

Róma az első olaszországi város, ahol ingyenessé teszik a tömegközlekedést a tizenegy és tizenkilenc év közötti gyerekek és fiatalok számára.

Erősödéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék, Londonban bankszünnap

Pluszban indítottak a főbb nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn. Londonban bankszünnap miatt egész nap nincs kereskedés.

Zsinagógák Hete: augusztus 27-től szeptember 10-ig

Már szokás szerint ismét a Sóletfesztivállal indul a Zsinagógák Hete, amely augusztus 27-től szeptember 10-ig változatos kulturális és szórakoztató programokkal várja a közönséget Budapesten és vidéki helyszíneken.

Gazdaság

A bruttó átlagkereset júliusban 15,2 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban

A bruttó átlagkereset 15,2, a nettó átlagkereset 15,1 százalékkal nőtt, a reálkereset pedig 2,0 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest

A költségvetés a háborús időkben is biztosítja a forrásokat

A rendkívüli kiadásokon felül a költségvetés az uniós programok költségeit továbbra is előfinanszírozza.

Október 1-én indul a bankok kötelező lakossági tájékoztatása

Kilenc nap múlva, október 1-én indul a bankok kötelező lakossági tájékoztatása.

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kamatemelési sorozat kezdete óta a mostani kamatdöntő ülés volt az első, amelyen a monetáris testület nem emelte a jegybanki kamatszintet.