Hirdetés
Kezdőlap Hírek Új vezető a NAV élén
No menu items!

Új vezető a NAV élén

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezetésével Vágujhelyi Ferencet bízta meg Varga Mihály pénzügyminiszter. A lépést erőteljes digitalizációs fejlesztési tervekkel indokolta, miközben a korábbi NAV-vezér, Sors László érdemeit méltatta.

Az Európai Unióban is példaértékű újításokat vezetett be Sors László vezetése alatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, amely mára az egyik legjobban működő hivatallá vált Magyarországon, a kitűzött célokat sikerrel teljesítette – jelentette ki Varga Mihály Nemzeti Adó- és Vámhivatal országos vezetői értekezletén mondott beszédében.

Vágujhelyi Ferenc

A pénzügyminiszter kiemelte: a vírusválság megerősítette a digitális átállás fontosságát, ezért tovább kell gyorsítani az adóhivatal informatikai fejlesztésén. Varga Mihály az új célok megvalósításával Vágujhelyi Ferencet bízta meg az adóhivatal vezetésével.

A hivatal idén már 5,5 millió ember helyett készíti el az szja-bevallást, a 2018-ban indult online számlázás komoly csapást mért a feketegazdaság szereplőire, a gazdaság fehéredésében megelőztük például Németországot és Ausztriát is – sorolta az adóhivatal elmúlt éveinek legfontosabb eredményeit a miniszter a közlemény szerint.

A NAV az egyik legjobban működő hivatal Magyarországon, nincs még egy olyan szervezet, amely ennyi feladatot látna el eredményesen. Mintegy 1200 különféle ügy tartozik a NAV hatáskörébe, ami nemzetközi összehasonlításban is egyedülálló – ismertette Varga Mihály kiemelve, hogy a folyamatosan csökkenő adók mellett is az adóhivatal biztosítja a költségvetési bevételek 94 százalékát.

Varga Mihály hangsúlyozta: a gazdaság újraindítása csak a versenyképesség növelésével lehet sikeres, ennek egyik legfontosabb sarokköve a vállalkozások informatikai fejlettségének erősítése. A gazdaság digitalizálásában az adóhivatalnak kulcsszerepet szán a kormány, ehhez új célok mentén kell tovább fejleszteni a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt.

A pénzügyminiszter kiemelte: Vágujhelyi Ferenc korábban már dolgozott a hivatalnál informatikai elnökhelyetteseként, legutóbb pedig a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács vezetőjének tisztségét töltötte be, ahol szintén az infokommunikációs szektor fejlesztéséért dolgozott.

 

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.