Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Újabb szankciókat vetett ki Amerika Putyin embereire
No menu items!

Újabb szankciókat vetett ki Amerika Putyin embereire

Az amerikai pénzügyminisztérium újabb szankciókat jelentett be, amelyek a Vlagyimir Putyinhoz köthető jachtokat, valamint legfőbb szövetségeseit célozzák. Köztük van az orosz elnök egyik lányának állítólagos keresztapja is.

A tárca közölte: a milliárdos Alekszej Mordasovot, Oroszország negyedik legnagyobb acélgyártójának (Severstal) többségi tulajdonosát is szankciókkal sújtja a Biden-kormány.

Alekszej Mordasov

Emellett orosz zászló alatt közlekedő Graceful jacht és a Kajmán-szigeteki lobogó alatt közlekedő Olympia is szankciók alá kerül, mivel Putyin és Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnök együtt utazott a hajókon a Fekete-tengeren 2021-ben.

A szankciók, amelyek számos más hajó, repülőgép és magánszemély ellen is irányulnak, továbbra is az orosz elitre összpontosítanak, hogy nyomást gyakoroljanak Putyinra. Az ukrajnai háború negyedik hónapja tart, azonban úgy tűnik, hogy az ilyen lépéseknek kevés hatása volt az orosz vezetőre.

Szergej Roldugin

Oroszország elitje, egészen Putyin elnökig bezárólag, összetett támogató hálózatokra támaszkodik, hogy elrejtse, mozgassa és fenntartsa vagyonát” – mondta Brian Nelson terrorizmusért és pénzügyi hírszerzésért felelős államtitkár egy nyilatkozatban. “Továbbra is érvényesítjük szankcióinkat, és leleplezzük azokat a korrupt rendszereket, amelyek révén Putyin elnök és elitje gazdagszik” – tette hozzá.

A most bejelentett amerikai célpontok között van a monacói székhelyű Imperial Yachts nevű jachtbróker cég, valamint Szergej Roldugin, aki a pénzügyminisztérium szerint “közeli barátja és része annak a rendszernek, amely Putyin elnök offshore vagyonát kezeli“.

Roldugin, akit több más nemzet is szankciókkal sújtott, a közlemény szerint Putyin egyik lányának keresztapja is.

Az Imperial Yachts e-mailben küldött nyilatkozatában visszautasította a Pénzügyminisztérium vádjait, és közölte, hogy “minden rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőséget meg fog ragadni az ügy mielőbbi megoldása érdekében“.

Vitalij Szaveljev

Az Imperial Yachts minden üzleti tevékenységét a törvényeknek és szabályozásoknak teljes mértékben megfelelve végzi minden olyan országban, ahol működik” – áll a közleményben. “Nem avatkozunk bele ügyfeleink pénzügyeibe” – emelték ki.

Mindemellett Putyin kormányának tisztviselői közül Vitalij Szaveljev közlekedési minisztert is szankcionálták az amerikai hatóságok, miután az Európai Unió és az Egyesült Királyság már büntetést szabott ki rá. (Bloomberg)

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hatalmas lehetőség előtt az állattenyésztők ágazata

Április elejéig 470 milliárd forintot fizetett ki a Magyar Államkincstár 156 ezer gazdálkodónak, múlt héten újabb 55 milliárd forintot.

Tovább fogynak a magánnyugdíjpénztárak, már csak kettő marad belőlük

A nyugdíjcélú megtakarítások utáni adójóváírások együttes összege legfeljebb évi 280 ezer forint lehet.

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.